Ismét rangos nemzetközi vízilabdaeseményre szólított a sors, pontosabban a korábban FINA-ként ismert, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics. A héten a Bukarest melletti Otopeniben zajló U20-as férfi világbajnokságon dolgozom, ahol már érvényben vannak a következő szezontól mindenhol alkalmazott új szabályok. Helyzetjelentés a románok Duna Arénájából.
Szerencsére így 47 évesen, 28 évvel első szakmabeli tudósításom után már akad pár dolog, amire úgy-ahogy büszke lehetek sportújságírói-riporteri pályafutásom kapcsán. Az egyik kétségkívül az, hogy a hazai lehetőségek mellett hosszú évek óta különböző nemzetközi szövetségek is számítanak rám. Az Európai Úszószövetséggel (LEN) már 2017 óta tart az együttműködés, ezúttal pedig a World Aquatics (idén január óta így hívják a FINA-t) egyik legfontosabb rendezvényén lehetek a stream közvetítések egyik főszereplője. Tényleg örömteli számomra, hogy az Arena4 kommentátoraként a nagyvilágban is ismernek és elismernek.
A férfi vízilabdázók U20-as világbajnoksága nem feltétlenül egy sima utánpótlástorna. Korhatár persze van, 2003-nál régebben született játékosok nem vehetnek részt rajta, de elnézve a meccseket, ezek a fiatalemberek szinte kész felnőttek, nagyon sokan közülük már jó ideje bizonyíthatnak akár a klubjukban, a Bajnokok Ligájában, akár a nagyválogatottban is, így a felső házban kifejezetten színvonalas a meccsek többsége.
Jó példa erre a magyar csapatból (többek között) a ferencvárosi Molnár Erik, az OSC-s Vigvári Vince, a tavasszal a felnőtt nemzeti együttesben bemutatkozó szolnoki Vismeg Zsombor vagy a Honvéddal friss magyar bronzérmes Ekler Zsombor, a riválisoknál az Olympiakosz titánja, Nikosz Gkillasz, a szerbeknél Vaszilije Martinovics (Novi Beograd, kétszeres BL-ezüstérmes), az olaszoknál a Reccóval újra BL-győztes Francesco Condemi, de említhetném azt az öt horvát játékost is, akik két hete még a Jug Dubrovnik színeiben küzdöttek a belgrádi BL Final Eight tornán.
A vb további különlegességét az adja, hogy a tavaly elfogadott, a 2023/2024-es szezontól viszont már mindenhol kötelezően alkalmazandó új szabályok szerint játszanak a résztvevők. Ezek közül talán a legfontosabb és leglátványosabb, hogy az ún. 2 méteres szabályt a támadó csapatok javára módosították. Ez azt jelenti, hogy egy, a futball ötöséhez hasonló területet hoztak létre, vagyis a 2 méteres rendelkezés itt már nem a pálya teljes széltében, hanem csak a két kapufától két méterre húzódva van érvényben. Így a labdát váró játékos a kapuhoz viszonylag közel is átveheti a passzt, ami elméletileg több veszélyes szituációt, így több gólt eredményezhet.
Kellenek is az ilyen változtatások, hiszen a sportág vezetőinek legfőbb célja továbbra is az, hogy a vízilabda látványosabb, a nézők számára szórakoztatóbb legyen.
Ebben még van hová fejlődni, az viszont tény, hogy az Otopeni Olimpiai Úszóközpont kiváló helyszíne az eseménynek. Tényleg mutatós, modern, minden igényt kielégítő, 50 méteres, valamint műugró- és gyakorlómedencékkel is ellátott komplexumról van szó, melyet én leginkább a mi Duna Arénánkhoz tudnék hasonlítani. Ha a borzalmas minőségű, folyamatosan összeomló wifit leszámítjuk, minden megtalálható benne, ami kell, a lelátó is kényelmes, igaz, itt csak 2800-an férnek el.
A románok büszkék is a létesítményre, és nagyon megbecsülik ezt a világbajnokságot. ugyanis bármilyen meglepő is, de Bukarestben eddig kevés igazán rangos nemzetközi sporteseményt rendeztek. Leginkább a két évvel ezelőtti foci-Eb néhány meccse emelkedik ki a sorból, illetve pár hónapja, az esemény felvezető sajtótájékoztatóján azt emelték még ki, hogy volt itt anno 3×3-as ifjúsági kosárlabda világkupa és a Grand Chess Tour sakk világsorozat egyik állomása.
Fontos azt is hangsúlyozni, hogy ilyen barátságos fogadtatásban kevés helyen részesültem eddig. Belgrádban a szerbek, de még annak idején Barcelonában a katalánok is magasról tettek az újságírókra, akik kétségbeesetten és lehetőleg gyorsan akartak valamit elintézni. Mondjuk úgy, hogy a munkatempójuk és -moráljuk nem verdeste az eget – a románok viszont jó fejek, mindenki, az ifjú önkéntestől kezdve egészen a szövetség elnökéig, a korábbi kiváló pólós Alexandru Mateiig lesi a kívánságainkat, látszik, hogy jó benyomást akarnak kelteni. Problémák persze itt is adódnak, de ha az ember azt tapasztalja, hogy azokat őszintén igyekeznek megoldani és segíteni az itteni kollégákat, már jó szájízt ad a dolognak.
Ami a magyar válogatottat illeti, a szakemberek szerint nagyon ígéretes generáció a 2003–2004-es, eddig tényleg élmény volt nézni a játékukat. A szerbeket mínusz háromról, végül ötméteresekkel vertük, az amerikaiakat és a görögöket pedig úgy elpáholtuk, hogy utóbbiak például a meccs után, amikor mindenki együtt ment vissza egy nagy busszal a hotelbe, egészen apróra húzták meg magukat a jármű hátuljában szégyenükben. Naná, hogy a mieink pedig csupa vigyorral az arcukon, önbizalomtól duzzadva foglalták el a helyüket.
A lényeg persze még hátravan, a negyeddöntőtől indul az igazi móka, de a Kovács Róbert vezetőedző és Cseh Sándor utánpótlás szakmai vezető által edzett, az olimpiai bajnok Székely Bulcsú tanácsaival is ellátott társaság esetében a legfontosabb mégis az, hogy a következő években minél többen váljanak a nagyválogatott erősségeivé. Azt természetesen nem tudhatjuk, válhat-e belőlük egy, a Kásás és Benedek-féle generációhoz hasonló aranycsapat, de sokra hivatott brigádról van szó, annyi bizonyos.
