Ugyanis a tenisz legtradicionálisabb tornáján csak fehér szerelést viselhetnek a játékosok, így ez a kérdés folyamatosan felmerülhetett. Nem a helyszínen, persze, hanem a képernyő előtt, a rajongók túlnyomó többsége azért tévén, monitoron vagy a telefonja kijelzőjén nézte a meccset, és így a tiszta fehér vasárnap kissé zavaró volt.
Igaz, hogy a teniszben mindig egy oldalon maradnak a játékosok – nem léphetik át a félpályát, és még egy háló is elválasztja őket –, de ha nem folyamatosan néztük a játékot, vissza-visszatérve, első blikkre nem volt egyértelmű, melyik játékos melyik. Főleg, amikor Carlos Alcaraz volt a távolabbi, azaz a fenti, velünk szemben játszó teniszező a képen.
Ő és Novak Djokovics ugyanis fizikumra nagyjából megegyeznek, Alcaraz 185 centi, Djokovics 188, előbbi valamivel “sűrűbb” felépítésű, azaz izmosabb, de például tök hasonló a frizurájuk, és így nyár közepére már Djokovics is jól le van sülve. Mindketten talpig fehérben voltak – a szabályoknak megfelelően –, fehér felsőben és shortban, fehér bokazokniban, fehér cipőben, egyaránt kitűrt pólóval, és hogy az összhang – átverés – tényleg tökéletes legyen:
mindketten fehér csuklószorítót viseltek mindkét karjukon.
Vagyis egy ideig azért nézni kellett, hogy meg tudjuk különböztetni őket, pláne, aki nem néz minden nap teniszt, de a wimbledoni döntőre – talán egyszer egy évben – azért csak odakapcsol.
Segített volna, ha egyikük legalább egy színes csuklószorítót viselhet, ám így maradt a sasolás.
Ráadásul mindketten kiválóan játszottak, remek pontokat ütöttek, a végén Alcaraz nyert egy vékony bréknek köszönhetően.
