Egy legendás európai kupasorozat, melynek magyar győztese is volt

Bár a magyar labdarúgás az 50-es, 60-as években Európa legjobbjai közé tartozott (és talán mondhatjuk, hogy még a 70-es években is az élvonal alját súroltuk), egyetlen alkalommal fordult csupán elő, hogy valamelyik csapatunk nagy nemzetközi kupát tudott nyerni. Erre a Vásárvárosok Kupája (VVK) 1964/1965-ös szezonjában került sor, amikor a Ferencváros fantasztikus bravúrt elérve a torinói döntőben múlta felül a Juventust. A VVK-t 1971-ben aztán felváltotta az UEFA-kupa, de még így, több mint öt évtized távlatában is érdemes felidézni, hogy ez a sorozat milyen komoly szerepet játszott a kontinens klubfutballjában.

Az 50-es években több kezdeményezés is létezett arra vonatkozóan, hogy összeurópai, azaz lényegében valamennyi kontinentális tagország csapatai számára létrehozzanak rangos kupasorozatokat. Az évtized közepén indult a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK), illetve a ma már fura csengésű Vásárvárosok Kupája (VVK) is. A VVK volt az úttörő, 1955. június 4-én ebben a szériában rendezték az első európai kupamérkőzést, melyen London és Bázel legjobbjai találkoztak – hogy aztán három évvel később (!) Barcelona városának tizenegye emelje magasba a trófeát.

A három év nem elírás: ennyi ideig tartott ugyanis az első idény, és az sem véletlen, hogy települések nevét írtam, hiszen itt nem tradicionális klubok, hanem – nomen est omen – vásárvárosok, vagyis korábban nagy nemzetközi vásároknak rendszeresen otthont adó települések afféle best of-együttesei indultak. Ebben üzleti célok is szerepet játszottak, hiszen a főszervezők, vagyis Ernst Thommen, a FIFA alelnöke, Ottorino Barassi, az olasz szövetség első embere, illetve Sir Stanley Rous, az angol szövetség főtitkára, a FIFA későbbi elnöke nem titkoltan ezeknek a vásároknak a promotálását tűzte ki célul. Ekkoriban még a bajnoki helyezések egyáltalán nem játszottak szerepet abban, hogy egy-egy országból mely gárdák indulnak, még úgy sem, hogy a sorozat második szezonjától kezdve, 1958-tól már „valódi” klubok álltak rajthoz. (A két évig tartó második szériában már az „igazi” FC Barcelona bizonyult a legjobbnak.)

1964-től a VVK-t „Ezüstérmesek kupájának” is becézték, lévén hogy ekkor már döntően a nemzeti pontvadászatok második helyezettjei vettek részt benne, de később egy-egy országból akár több csapat is elindulhatott.

Bár egyértelműen a BEK utáni második legrangosabb sorozatnak tartották, a bajnokok küzdelmeihez képest volt egy lényeges különbség: a VVK-t nem az UEFA, hanem az úgynevezett Vásárok Kupája Bizottság bonyolította le. Mivel ez utóbbiban erős FIFA-kötődések voltak, sokan úgy tekintenek a VVK-ra, mint egy néhai, félhivatalos FIFA-szervezésű viadalra, de erre semmilyen konkrét bizonyíték vagy akár utólagos elismerés a nemzetközi szövetség részéről nem létezik.

Akárhogy is, a Vásárvárosok Kupája hamar komoly presztízst vívott ki magának, és ebben magyar csapatok is főszerepet tudtak játszani. A számunkra legemlékezetesebb szezon az 1964/65-ös volt, amikor a Ferencváros a csehszlovák Spartak Brno, az osztrák Wiener SC, az olasz AS Roma, a spanyol Athletic Bilbao és az angol Manchester United legyőzése után döntőt játszhatott a Juventusszal – méghozzá egymeccses finálét, a rivális otthonában, Torinóban… A zöld-fehérek végül Fenyvesi Máté fejesgóljával hatalmas szenzációt keltve 1–0-ra győztek, így a magyar futball első – és mindmáig sajnos egyetlen – európai kupagyőzelmét aratták. Bár az olasz sajtó egy részében ment a magyarázkodás, miszerint a Juve egy rendkívül megerőltető Serie A-szezon után fizikálisan nem volt jó állapotban, ráadásul két kulcsembere, Omar Sidori és Sandro Salvadore nélkül lépett pályára, az olasz közönség reakciója mindennél árulkodóbb volt: a lefújás után nem hogy nem voltak ellenségesek a mieinkkel szemben, de egyenesen álló ovációval köszöntötték a serleggel körbefutó ferencvárosi csapatkapitányt, Mátrai Sándort.

A Fradi aztán három évvel később is a döntőig menetelt, „útközben” többek között a Liverpoolt is búcsúztatva, az ezúttal kétmérkőzéses fináléban azonban alulmaradt a Leeds Uniteddal szemben. Az első találkozón az angolok Michael Jones góljával 1–0-ra nyertek, a visszavágót pedig tíz emberrel védekezve kibekkelték, így a 0–0-t követően ők örülhettek. A lefújás után Don Revie, a Leeds menedzsere így nyilatkozott: „Ahogy közeledett a meccs vége, minden egyes perc egy órának tűnt…”

Érdekesség, hogy a budapesti összecsapás megrendezése szinte az utolsó pillanatokig bizonytalan volt a nyugat és kelet közötti erősödő feszültség miatt, melyet a Varsói Szerződés országainak 1968-as csehszlovák inváziója okozott.

De a következő évre is jutott magyar főszereplő: 1969-ben az Újpesti Dózsának is sikerült döntőbe jutnia. A Baróti Lajos által irányított lila-fehéreknek a negyeddöntőben sikerült túljutniuk a címvédő Leedsen, de a fináléban egy másik angol együttes, a Newcastle már túl nagy falat volt. A 3–0-ra elveszített első meccs után a Megyeri úti visszavágón ugyan felcsillant a remény, hiszen a félidőben az újpestiek Bene Ferenc és Göröcs János találataival összesítésben egygólosra csökkentették a hátrányt, de miután a Szarkák a fordulás után váratlanul szépítettek, majd egyenlítettek is, a végére hitehagyottá váló magyar csapat ezt az ütközetet is elveszítette (2–3).

Ami az összes 13 évadot illeti, csak háromszor fordult elő, hogy ne spanyol vagy angol klub diadalmaskodjon: a Fradi sikere mellett a Dinamo Zagreb (1967) és az AS Roma (1961) ért fel a csúcsra. Az örökranglistán a Barcelona bizonyult a legjobbnak három elsőséggel, és a katalánok végül az eredeti trófeát is örökre a vitrinjükbe tehették, hiszen miután véget ért az utolsó, 1970/1971-es sorozat, 2–1-re megnyerték a speciális, a legelső és a legvégső VVK-győztes számára kiírt playoff-mérkőzést a Leeds United ellen.

A VVK sorsa azért pecsételődött meg, mert az 1971/1972-es idénytől átvette az irányítást az európai szövetség, amely immár UEFA-kupa néven rendezte meg a sorozatot. Bár sokan a VVK-t e széria elődjének tartják, az UEFA ezt hivatalosan nem ismeri el, de a lényegen ez nem változtat: ha csak tízegynéhány szezon erejéig is, de itt is európai klubok versengtek, köztük igazi nagyágyúk is, és nekünk, magyaroknak ebben a megmérettetésben jutott a legnagyobb szerep az évtizedek során. Ezt az is jól mutatja, hogy a Vásárvárosok Kupája történetének góllövőlistáján Albert Flórián, a Ferencváros, illetve Bene Ferenc, az Újpest legendája holtversenyben, 19-19 találattal a harmadik helyen zárt. Albert ráadásul az 1967/1968-as szezonban, míg Dunai Antal (Újpest) 1968/1969-ben egyaránt az idény legjobb góllövője volt (8, illetve 10 találattal).

A Vásárvárosok Kupájának győztesei, illetve döntősei

*: Az 1958-ban győztes Barcelona XI nevű városi best of-csapatot is beleszámítva

**1958-ban a London XI nevű városi best of-formáció lett a második helyezettt