Megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy az Alien filmek sztárja, Sigourney Weaver már elmúlt hetven éves. A frissen bemutatott The Lost Flowers of Alice Hart (Alice Hart elveszett virágai) című filmben nehezen ismertem meg, de ehhez vélhetően a maszkmestereknek is köze volt. Ő az, akinek nincsenek botrányai, sőt nem is voltak, nem olvastunk a magánéletéről, drogokról, alkoholról, mintha a szerepein túl az átlagos emberek életét élné. De ki is ő valójában?
Weaver a Yale-en tanulta a színjátszást, de hamar szóltak neki, hogy nem elég tehetséges. A fiatal nő nagyon elkeseredett, és azt nyilatkozta, hogy évekbe tartott, mire újraépítette az önbizalmát ilyen fokú elutasítás után. Úgy tűnik, a Yale tanárai is tévednek olykor-olykor, főleg, mert az elutasítás után nem sokkal, 1979-ben szerepet kapott az Alienben. Ott olyan sikert aratott, ami a mai napig meghatározza munkásságát. Miközben lassan visszavonulhatna, ha akarna, szerepet kapott az Avatar: A víz útja-ban, és Paul Schrader Mesterkertész (még be nem mutatott – a szerk.) című filmjében.
Az eredetileg Susan Alexandra Weaver névre keresztelt lány, 14 éves volt, amikor úgy döntött, hogy nem szeretne Susanként élni. A Nagy Gatsby-t olvasva találkozott Mrs. Sigourney Howard nevével, és úgy döntött, ő is inkább Sigourney akar lenni. A szüleit nem zavarta a dolog, apja, Sylvester Pat Weaver a médiában dolgozott, látott már ezt-azt. A papa az NBC elnöke volt az 1950-es évek közepén, és ő hozta létre a csatorna két legendás műsorát, a Todayt és a Tonight Show-t, amelyek a mai napig léteznek, sőt zászlóshajói a csatornának. Édesanyja Elizabeth Inglis brit színésznő volt, aki Alfred Hitchcock rendezővel dolgozott együtt.
Weaver az egyetemen találkozott egy ígéretes diákkal, Meryl Streeppel. Nem is különbözhettek volna jobban: Streep már azelőtt Streep volt, hogy színpadra lépett volna – szőke, kitartó és tökéletesen passzolt környezetébe. Bármilyen szerepre megfelelt. Sigourney ezzel szemben a fura lány volt, fura ruhákban, ráadásul rettentő magassággal. „A producerek alacsonyak, én magas vagyok – nem én testesítem meg az átlagos producer szexuális fantáziáját” – mondta a The Guardiannek.
A közönség az Alienben fedezte fel őt, de ez nem volt egyszerű folyamat. Bár Ripley eljátszása megváltoztatta az életét, kezdetben elutasította a szerepet. „Nem akartam elvállalni. sci-fi volt, én pedig totál sznob voltam – Mike Nichols, Woody Allen, Shakespeare, és ennyi”. Hogy motiválja magát, azt képzelte, hogy egy Off-Broadway darabot ad elő. „Úgy döntöttem, ebben az esetben V. Henriket játszom a Marson”. A dolog bevált. A kritikusok és a közönség is imádta a filmet, ami rekordokat döntött a kasszáknál, és milliós franchise-t hozott létre. Míg az Alienért mindössze 30 000 dollárt kapott, Weaver 11 millió dollárt keresett a negyedik részben, az Alien: Feltámad a halálban, ami az első film teljes költségvetésének felel meg.
Ha Weaver habozott, mielőtt aláírta volna az első Alien filmet, akkor a folytatásban sem volt biztos. Az egész csapat kételkedett fiatal kanadai rendezőben, James Cameronban. Senki sem látta a Terminátort, és ez még jóval a Titanic előtt volt.
1988 volt Weaver pályafutásának legfontosabb éve, amikor két Oscar-jelölést kapott. Az egyiket a Gorillák a ködben című film főszerepéért kapta, amely Dian Fossey történetét meséli el, akit orvvadászok öltek meg, miután hevesen harcolt ellenük, a gorillák jogaiért. A film Weavert az égbe emelte, hatására a Dian Fossey Gorilla Alapítvány tiszteletbeli elnökévé választották, és azóta is elkötelezett környezetvédő.
Még abban az évben megkapta a második Oscar-jelölését a beképzelt Katharine Parker szerepéért a Dolgozó lány című vígjátékban, ahol brillírozott, csakúgy, mint a Szellemirtókban, a Jeffreyben, a Szívtiprókban, a Galaktitkos küldetésben.
Miután leforgatta a galaktikus bohóckodást, szerepet kapott A világtérkép című filmben is, amely egy olyan nő történetét meséli el, akinek a legjobb barátnője lánya meghal a gondozása alatt. A megrendító történetet Roman Polanskival közös munka követte: a Halál és a lányka; ebben egy politikai foglyot alakított, aki évtizedekkel később találkozik azzal a férfival, aki megkínozta és megerőszakolta őt a fasiszta diktatúra idején egy meghatározatlan dél-amerikai országban. (A mai napig azt vallja, hogy nem okozna neki gondot, ha Polanskival újra forgatnia kéne, #MeToo történetet sem osztott meg soha a világgal.)
Hagyományos élet
Negyven éve él házasságban Jim Simpson író-rendezővel, egy lányuk született. Életük mentes a média érdeklődésétől, csendben élik mindennapjaikat. Ötven éve dolgozik, színpadon, filmekben, tévében egyaránt. Ő nem a nagy filmre vár, hanem dolgozni akar, és ezért dolgozik is.
És, saját bevallása szerint a kora sem jelent számára gondot. „Szeretek öregedni. Nem hiszem, hogy vonzó, ha 65 éves a testem, közben pedig feszes az arcom. Ijesztőnek találom ezt a kinézetet. Édesanyám nagyon szép volt, és soha nem engedett a plasztikai műtéteknek. Úgy gondolta, az a legjobb, ha méltóságteljesen öregszik meg. Én is így érzek. Csak önmagunkat veszítjük el, ha hátrafelé tekintünk, és próbálkozunk fiatalnak maradni, ahelyett, hogy haladnánk tovább [az életben].”
Weavert legközelebb a hétvégén az Igazság nyomában című filmben lehet megnézni a TV4-en és a FILM4-en. Kár lenne kihagyni.
