Őrület, hisztéria, indulatok a köbön: ezek jellemzik manapság a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit – pontosabban a jegyvásárlást a találkozókra. Bevallom őszintén, amikor az MLSZ bejelenti, hogy pontosan mikortól lehet beszerezni a belépőket, összeszorul a gyomrom, és lázas szervezés, előkészület veszi kezdetét a barátaimmal, melyikünk tud az ominózus napon délelőtt 10 órától ezzel foglalkozni, mi lesz az aznapi teendőkkel, rámegy-e egy fél napunk arra, hogy kivárjuk a sorunkat a virtuális előszobában – ha egyáltalán sorra kerülünk.
Az elején röviden a technikai folyamatról: a jegyeket online lehet beszerezni, az első napokban kizárólag azoknak, akik MLSZ-klubtagok is. Ez igazából egy rutin regisztrációt jelent az MLSZ- vagy klubkártyánkkal, egyszer kell csak megcsinálni, és ennek fejében az árból még 15 százalékos kedvezményt is kapunk. Éppen ezért ma már gyakorlatilag minden olyan drukker tagnak számít, aki kicsit is szimpatizál a nemzeti csapattal, tehát másnak esélye sincs bejutni egy adott összecsapásra, főleg ha az komoly téttel bír.
Nem volt másképpen az elmúlt hét péntekén sem, amikor az október 14-i Magyarország–Szerbia Eb-selejtező kapcsán indult a roham – hogy aztán bő két és fél órával a start után az MLSZ hivatalosan is bejelentse a táblás házat.
Sokan magát a rendszert is elég furának találják. Tény, hogy ha 10 órára van meghirdetve a jegyvásárlás kezdete, teljesen mindegy, hogy hajnali 4 órakor mész rá a meccsjegy.mlsz.hu oldalra vagy 9.59-kor. A hajszálpontosan 10-kor induló folyamat során véletlenszerűen kapsz egy sorszámot, és azzal kell „beállnod a helyedre”. Aki peches, csak 25 ezredik lesz az „előszobában”, vagy annál is hátrébb kerül. Konkrétan legutóbb a szerbek ellen, mivel 30 ezer bérletes már eleve volt, csak mintegy 35 ezer belépőt értékesítettek, és tekintve, hogy mindenki négy darabot vehetett, könnyű kiszámolni, hogy 10 ezer fölötti sorszámmal már nagyjából esélytelen voltál.
Csakhogy itt jön még egy csavar: a legtöbben rájöttek, hogy ha akár ugyanazon a laptopon többször is megnyitják a jegyértékesítő oldalt, akkor ugyanazt a sorszámot kapják, és ha az elég alacsony és sorra kerül a vásárló, mindegyik ablakból 4-4 jegyet vásárolhat. Így történhetett meg most is, hogy voltak, akik büszkélkedtek azzal, hogy kvázi egyszerre 12 belépőre tettek szert. Ez elég komoly hibapont, talán érdemes lenne az MLSZ illetékeseinek elgondolkodni ennek korrigálásán.
Mint ahogy a jegyüzérekkel sem ártana tenni valamit. Nincs mese, a magyar válogatott ma már olyannyira piacképes, hogy a csalók is egyre nagyobb számmal figyelnek fel rá. Hihetetlen módon elszaporodtak a kamu jegyeket, ráadásul horror áron kínálók, akiknek a Szoboszlaiékra kíváncsi drukkerek egy része minden további nélkül elutalja az összeget, majd cserébe a másik fél eltűnik és nem küld jegyet…vagy küld, de érvénytelent, akár korábbi meccsekről átszerkesztett verziót. Ez még fájdalmasabb következményekkel jár, hiszen a mérkőzés előtt, a beengedésnél derül ki a dolog, és onnan fordítják vissza a póruljártakat. Mindannyian láttunk már zokogó gyerekeket, akiknek az apukája/anyukája a feketepiacon próbált jegyet szerezni, és ez lett a vége sajnos.
Ennél tényleg nincs borzasztóbb, mondanám, ha nem jutna eszembe a saját 2016-os történetem, amikor a francia légiirányítók sztrájkja miatt nem jutottam el többedmagammal Bordeaux-ba, a magyar–osztrák Eb-összecsapásra. Belépő, repülőjegyek, lefoglalt szállás – mind mentek a levesbe, de a jócskán hatszámjegyű kár mellett a legrohadtabb érzés az volt, amikor a tévében megláttam a magyar zászlóerdőt…
A „Jegyek a magyar válogatott mérkőzéseire” elnevezésű Facebook-csoportban valósággal elszabadultak az indulatok az elmúlt napokban. Rosszarcú, gyanús tekintetű jegyüzérek profiljait teszik közszemlére, halálos fenyegetésekkel, miközben belépőre vágyók ezrei írnak kétségbeesetten bejegyzéseket. Mindenki a saját érdemeit emeli ki, mondván, ott volt az idegenbeli meccseken is, hóban-fagyban ott van a csapat mellett. Elszánt, könyörgő anyukák írnak, hogy a csemetéjük szülinapjára szeretnének jegyet szerezni.
Naponta több tucat ilyen posztot dob fel nekem az alkalmazás, én pedig még mindig nehezen tudom felfogni ezt az egészet. Szinte napra pontosan 39 évvel ezelőtt, 1984. szeptember 26-án jártam először magyar válogatott mérkőzésen, édesapámmal és bátyámmal. Az osztrákok elleni vb-selejtező volt a Népstadionban, ahol jó volt a hangulat, nyertünk is 3–1-re (sőt végül simán jutottunk ki mindmáig utolsó világbajnokságunkra), de a 70 ezres arénában nagyjából kétharmadház volt. Pedig akkoriban még komoly presztízse volt a magyar focinak, a bajnoki meccseket sokszor több tízezren figyelték a helyszíneken, ez még az a korszak volt, amikor a híres kettősrangadók is léteztek, tízezreket bevonzva a stadionokba.
Aztán a futballunk mélyrepülésbe kezdett. Bunda jött bunda hátán, a Videoton 1985-ös UEFA-kupa-döntője után európai kupaindulóink egyre gyalázatosabban szerepeltek, és a nemzeti csapat lényegében sansztalan volt a mindenkori vb- és Eb-selejtezőkön. Ha már a szerbek szóba kerültek: még 1997-ben, amikor a Csank János vezette együttesünk kiharcolta (egy több mint megmosolyogtató finn öngólnak is köszönhetően) a vb-pótselejtezőt, bőven elég volt a sorsdöntő, jugoszlávok elleni meccset az Üllői útra vinni, ott is csupán 12 ezren figyeltük, ahogy Predrag Mijatovicsék bucira vernek bennünket.
Ott voltam 2003 novemberében, szintén a Fradi-pályán az észtek elleni barátságos találkozón is – az MTI jelentése szerint 600-an látogattunk el a végül 1–0-s vereséggel záruló ütközetre. Ezt a meccset a közelmúltban is előszeretettel emlegették, hiszen idén márciusban – szintén felkészülési mérkőzésen – 41 ezer néző előtt csapott össze egymással a két gárda.
A 2016-os Eb-selejtező óta valami megváltozott, és a válogatott körüli felhajtás egyre nagyobb. Amikor még – az új Puskás Aréna építése miatt – a Groupamában rendezte az MLSZ a meccseket, érthető volt, hogy egy-egy találkozóra az alig több mint 20 ezer fő befogadására alkalmas létesítménybe nehéz bejutni, de arra azért kevesen gondoltak, hogy a vadonatúj nemzeti stadion 67 ezer férőhelye is rendszeresen (nagyon) kevésnek számít majd. Márpedig manapság mind többen emlegetik, hogy talán lehetett volna egy 80-90 ezer fős arénát is építeni, meglenne a létjogosultsága.
Visszatérve a magyar válogatott népszerűség-növekedésére: az egyik magyarázat mindenképpen az, hogy a mieink 2016-ban, majd azt követően, 2021-ben is kijutottak az Európa-bajnokságra. Az én gyermekeim is nagyjából a hét évvel ezelőtti, franciaországi tornán lettek a csapat rajongói, és azóta is hűséges szurkolói az együttesnek. 20-30, de még talán 10 évvel ezelőtt sem láthattunk töredék ennyi gyerkőcöt sem a lelátón, sőt: akkoriban divat volt lebunkózni a focistákat és a magyar focit körülvevő közeget – tegyük hozzá, sokszor nem alaptalanul.
Azt nem állítom, hogy ez a közeg manapság kifogástalan, de a kulturáltabb stadionok, a nagyobb biztonság, a renitensek lebukásának egyre nagyobb esélye azt eredményezték, hogy ma már a férfiak mellett komplett családok, nők és gyerekek is szívesen látogatnak el a mérkőzésekre. Lehet kritizálni az MLSZ-t is olykor, de tény, hogy a szövetség zseniálisan menedzseli a válogatottat, amely mára komoly, erős brandet képvisel.
Így aztán meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy nem mindig fogunk eljutni egy-egy meccsre, mert a csapatot körülvevő szeretet és rajongás egyre csak nő. Ez a sötét 90-es, 2000-es évek után akkor is fantasztikus, ha időnként hoppon marad az ember a jegyvásárlásnál, kellemes probléma ez, na. Őszinte leszek: én nem vágyom vissza az olyan meccsekre, mint a 600 nézős magyar–észt.
