Az egyetemi amerikaifutball-ligában idén tizedik, és utolsó alkalommal alakították ki az illetékesek a négyes döntő mezőnyét, de talán még soha nem volt ilyen nehéz dolga a bizottságnak, és várhatóan még sokáig beszélnek majd erről az évről.
Az nem volt kérdés, hogy az első és a második helyen a Michigan és a Washington kerül az elődöntőbe, azonban a másik két helyre gyakorlatilag négy csapat is joggal pályázott.
Végül az egyik az Alabama lett, amely az utolsó fordulóban megszakította a kétszeres címvédő Georgia 29 meccses győzelmi szériáját az NCAA-ben, ráadásul ez a vereség rögtön a Bulldogs elődöntős szereplésébe is került.
Szintén befutott még a végén a Texas Longhorns, így viszont lemaradt az elődöntőről az a Florida State, amely százszázalékos mérleggel, 13 győzelemmel zárta a 2023-as alapszakaszt.
Ebben a lebonyolításban első alkalommal történt meg, hogy két olyan csapat is bekerült az elődöntőbe (Alabama, Texas), amelyek az utolsó előtti rangsorban még nem voltak a legjobb hat között sem, míg korábban arra sem volt példa, hogy az előző első kiemelt (Georgia) végül nem játszhat a bajnoki címért. Az is először fordult elő, hogy az öt legerősebb konferencia egyik százszázalékos bajnokcsapata (Florida State) nem juthatott a legjobb négy közé.
A két elődöntőt január 1-én rendezik, míg a fináléra január 9-én kerül sor. Mindhárom találkozót élőben közvetítjük a Network4 sportcsatornáin