A nívós bajnokságokat képviselő játékosok egész sorát felvonultató lengyel együttestől az elmúlt világversenyeken rendre sokat vártak a szurkolók, de általában csalódniuk kellett. A helyzet az, hogy ma már nem is feltétlenül várjuk tőlük a jó eredményeket.
Valóban minőségi válogatott vagy egy túlértékelt, inkább közepes erősségűnek mondható együttes? Mindkét minősítést lehet olvasni-hallani a lengyel nemzeti csapattal kapcsolatban, de több, számukra csalódást hozó nagy nemzetközi torna után inkább afelé hajlunk, hogy az utóbbi kategóriába tegyük a Sasokat.
Egy kis személyes megjegyzés: tulajdonképpen már gyerekkoromban szimpatizáltam a lengyelekkel, egyrészt azért, mert a szüleimtől is azt hallottam, hogy a két nép kedveli egymást, másrészt mert mindig is jó játékosaik voltak. Mint például Grzegorz Lato és Zbigniew Boniek a 80-as években (az 1982-es világbajnokságon szerintem a bronzéremnél is több volt abban a társaságban), de a 90-es éveket leszámítva, amikor talán az átlagnál szürkébbek voltak, folyamatosan termelték a klasszis futballistákat.
Aztán jött a Jerzy Dudek–Jacek Krzynówek-féle generáció az ezredforduló után, de hiába tartották a lengyeleket, ha nem is titkos favoritnak, de afféle sötét lónak, a 2002-es és 2006-os vb, illetve a 2008-as és 2012-es Eb is elég csúfosan zárult a számukra, utóbbi ráadásul hazai környezetben, hiszen az ukránokkal közösen rendezték a kontinenstornát.
Ekkor már volt egy szupersztárja is a csapatnak: a 2010-es évek első felében Dortmundban, utána pedig a Bayern Münchennél remeklő Robert Lewandowski, de vele is csupán egy, már-már kiemelkedőnek mondható világeseményük volt: a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság, ahol a németek mögött, az északírek és az ukránok előtt végre továbbjutottak a csoportjukból. Sőt, utána büntetőkkel elbúcsúztatták a svájciakat, majd a negyeddöntőben ugyanígy 11-esekkel kiestek a portugálokkal szemben.
Azóta egy szégyenteljes, egyaránt csoport utolsó hellyel záruló 2018-as vb és 2021-es Eb, majd 2022-ben Katarban egy nagyon mákos továbbjutás, és aztán a franciák elleni tükörsima vereség a nyolcaddöntőben.
Már hallom persze a felháborodott hangokat: milyen jogon fanyalgunk mi, magyarok, hiszen a lengyelek az elmúlt években valamennyi nagy tornán ott voltak, és összességében is sokkal sűrűbben tették tiszteletüket az Eb-ken és főleg a vb-ken – utóbbin mi 1986 óta nem jártunk.
Csakhogy Lengyelország válogatottját a miénknél eddig mindenképpen magasabb polcra helyezték el, és így az elvárások is nagyobbak voltak velük szemben. Az őszi utolsó meccskeretükben például 14, az öt európai topligát képviselő játékosuk kapott helyet, nyolcan a Serie A-t, hárman a Premier League-et, hárman pedig a Ligue1-t képviselték.
No és persze közülük is kiemelkedik az isteni Lewandowski, aki viszont bármennyire is lenyűgöző pályafutást tudhat a magáénak, a nemzeti csapatban a fontos meccseken, a komolyabb riválisok ellen sokszor alulteljesít.
Nézzük meg például a mostani Eb-selejtezőt: a Barcelona csatára ugyan szerzett három gólt, de a legerősebb csoportellenfelek, az albánok és a csehek elleni négy meccsen egyszer sem volt eredményes. A katari világbajnokságon sem tündökölt, igaz, az egész lengyel csapat nézhetetlen focival rukkolt elő. A szaúdiak ellen egy találatot jegyzett, a mexikóiak ellen büntetőt hibázott, a franciák elleni nyolcaddöntőn pedig a 99. percben értékesített egy 11-est 0–3-as állásnál úgy, hogy együttesének úgy egyébként sansza nem volt a gallok ellen. Nem vitás, hogy a világ egyik legjobb támadójáról beszélünk, és az is tény, hogy Lewa tornymagasan vezeti az örökranglistát a válogatottban szerzett gólok és a mérkőzésszámok alapján is, de egy ilyen kvalitású sztárjátékos esetében ott motoszkál az emberben, hogy ennél jóval többet is elérhetett volna a nemzeti csapattal.
Pedig nem lehet azt mondani, hogy az égiek ne lennének általában velük a sorsolásoknál. Most az Eb-kvalifikációban Csehország, Albánia, Moldova és a Feröer-szigetek szerepelt a csoportjukban, más kérdés, hogy így is megoldhatatlan feladat volt számukra az első két hely valamelyikének megszerzése, sőt majdnem a moldávok is megelőzték őket. Most pedig, a playoff első körében a rájátszás papíron leggyengébb csapata, Észtország lesz az ellenfelük, ráadásul hazai pályán. Ha túlvergődnek a baltiakon, akkor viszont idegenben következik a Wales–Finnország párharc győztese.
Négy éve Ausztria, Észak-Macedónia, Szlovénia, Izrael és Lettország volt az ellenfelük, és valljuk meg, a 2022-es vb-selejtezőben sem álltak hadilábon a szerencsével: bár ellenünk nyeretlenek maradtak (egy-egy vereség és döntetlen), a körbeveréseknek (egészen pontosan az albánok mieink elleni két 1–0-s sikerének) köszönhetően az angolok mögött befutottak a playoffot érő második helyre az Andorrát és San Marinót is felvonultató hatosban.
A rájátszásban aztán még nagyobb mázlijuk volt, hiszen az oroszok ellen játék nélkül jutottak tovább (akiket a háború miatt kizártak a sorozatból), majd otthon játszhattak a pár nappal korábban a csehek ellen öldöklő, hosszabbításos meccset vívó és ettől hullafáradt svédekkel, és Chorzówban be is húzták a létfontosságú találkozót.
Azt szokták mondani, hogy az ember azt bántja sokszor a legjobban, akit igazán szeret. Én kedvelem a lengyeleket, de most már tényleg összekaphatnák magukat. Nem mellesleg Robert Lewandowski a nyáron betölti a 36-ot, vagyis ha valóban nagy dobásra vágyik a válogatottal, talán ez az Eb az utolsó lehetősége. Már persze ha eljutnak odáig.
2024-es labdarúgó Európa-bajnokság, playoff, első forduló
Lengyelország-Észtország, Varsó, 20.45 (Arena4, élő)
Vezeti: Slavko Vincic (szlovén)
