Vége a Lúzerkusen-korszaknak, a Bayer gyógyszergyár csapata először Bundesliga-bajnok. Öt körrel a vége előtt.
Vasárnap délután első meccslabdájához jutott a Bayer Leverkusen, ami a Werder Brement fogadta a német futballbajnokság 29. fordulójában. A tét egyszerű volt, ha Xabi Alonso vezetőedző csapata győz, bajnok.
A végső sikerhez vezető út a 25. percben kezdett megnyílni, a Jonas Hoffman dupla felrúgásáért, videóról megítélt büntetőt Victor Boniface magabiztosan berúgta. A szünet után teljes lett a fieszta, jött Xhaka bombája, majd Wirtz duplája. Második gólja után, 4-0-nál már beözönlöttek a drukkerek a pályára, ugyanis a leverkuseni rendezők – nem túl okosan – már 10 perccel a vége előtt kinyitották a kapukat, és a pálya közvetlen közelébe, a reklámtáblák mögé engedték a rajongókat. Ekkor még nehezen, de sikerült megtisztítani a gyepet, és folytatni a meccset, de amikor úgy 20 másodperccel a 90 perc letelte előtt Wirtz berúgta a maga harmadik, a Leverkusen ötödik gólját, végérvényesen elkezdődött az ünneplés.

Aki tudott, a pályára ment a játékosokkal ünnepelni, a bírónak meg volt annyi esze, hogy lefújja a meccset. 5-0 lett a vége.
Hatalmas örömünnep kezdődött, a gyep csurig telt, a játékosokat nagyítóval kellett keresni a piros-fekete rengetegben.
A Leverkusen 29. meccsén sem kapott ki a Bundesligában, a teljes szezont nézve is veretlen, 43 meccsen még senki nem tudta legyőzni.
A siker feledteti a 2002-es, végzetesen vesztes szezont is, amikor az utolsó fordulóban bukták el a bajnokságot, illetve kikaptak a BL- és a Német Kupa-döntőben is. Öt második hely után végre elsők lettek a Bundesligában, egy kupagyőzelem és egy UEFA-kupa győzelem után – magasan – ez a klub legnagyobb trófeája.
Xabi Alonso edzőként szintén első címét nyerte, ráadásul az első egyesületnél, ahol vezetőedzői munkát vállalt. Briliáns csapatot épített, amivel még Német Kupa-döntőt is játszik, illetve versenyben van az Európa Ligában is.
A Leverkusen a Bayern München 11 Bundesliga-győzelemből álló sorozatát szakította meg, 2012-ben nyert legutóbb másik klub, a Borussia Dortmund. A 29-es veretlenségi sorozat Bundesliga-rekord, a 2013-14-es, Pep Guardiola edzette Bayernt sikerült felülmúlni.

Amint említettük, célok még vannak erre az idényre is, a következőre pedig nem lehet más, mint a Bajnokok Ligája megcélzása. Az már biztos, hogy továbbra is Xabi Alonsóval a kispadon, az edző pár hete bejelentette, marad a Leverkusennél.
A Leverkusen-Werdert élőben adtuk az ARENA4-en és a NET4+-on, utóbbin már vissza is nézheti.