Jennifer Connelly tekintetét én mindig nagyon ridegnek és távolságtartónak éreztem. Sosem tudtam eldönteni, hogy vajon a világos színű szem és a sötét haj kombinációja kelti ezt a érzetet, vagy valami más. A színésznő viszont most a legújabb, Blake Crouch nemzetközi bestsellere nyomán készült, Sötét anyag című sorozatának premierje kapcsán adott egy igen kimerítő interjút a Guardiennek, amiből elég sok érdekesség kiderült róla és az életéről, többek között ez is.
A színésznő 1970. december 12-én született a New York államban található Catskill-hegységben, Jennifer Lynn Connelly néven. Gyerekkorának nagy részét Brooklynban töltötte (azóta is ott él a családjával), egy Brooklyn Heights-i magániskolába, a Saint Ann’s-be járt, amíg karrierje fel nem ívelt. Később elkezdte az egyetemet, de a színészet miatt nem fejezte be (először a Yale-re, majd a Stanfordra járt). Ezt régóta bánja, sokszor megfordul a fejében, hogy újra kéne kezdeni az iskolát, de azt mondja, túl sok minden érdekli (az orvoslástól elkezdve a tudományokon át az amerikai történelemig), úgyhogy inkább hagyja a fenébe az egészet. Érthető, régóta a munka az élete: 10 évesen már modellkedett, aztán tévéreklámokban szerepelt, majd 14 évesen a Volt egyszer egy Amerikában debütált színésznőként, sőt, szerepelt a Duran Duran Union of the Snake című klipjében is, nézze csak:
A fantasztikus labirintusban játszott David Bowie mellett, róla azt mondta, iszonyú kedves, jópofa, megnyugtató és támogató jelenség, akiért már megismerkedésük előtt is rajongott, a forgatás után meg pláne. Híresebbnél híresebb rendezőkkel dolgozott együtt (Darren Aronofsky, Ang Lee, Todd Field és Dario Argento), és kis túlzással minden második filmjéből kultfilm lett (az Egy csodálatos elméből és a Requiem egy álomértból biztosan. Előbbiért egyébként Oscar-díjat is kapott). Rengeteget dolgozott az elmúlt 40 évben, a legkülönfélébb szerepeket játszotta el: volt megszállott balett-táncosnő az Étoile-ban, bárénekesnő a Dark City-ben, Jason Pollock szeretője a Pollock című filmben, heroinfüggő a Requiemben, befeszült feleség a Nem kellesz eléggében. A rendezők nagyon szerettek és szeretnek vele dolgozni, mert gyakorlatilag bármilyen szerepre tökéletesen alkalmas.
Például 1998-ban a Requiem egy álomért castingján nem várt túl sokat tőle a rendező, Darren Aronofsky, aztán azóta is úgy emlékszik rá, mint az egyik legjobb meghallgatásra, amit valaha látott, ezt a New York magazinnak nyilatkozta 2020-ban. Pedig Connelly nem könnyítette meg a saját dolgát: mivel elsőszülött fiát, Kait akkor még szoptatta, kénytelen volt magával vinni a castingra, ami akár rosszul is elsülhetett volna.
A sok munkának, azt mondja, meg is lett az eredménye. „Talán triviálisnak tűnhet, de az igazság az, hogy hálás vagyok azért, ahol most tartok. És még az életem kellemetlen fejezeteinek is, amiket szívesen elkerültem vagy átugrottam volna, megvan a szerepük az életemben. Perspektívát adnak ahhoz, hogy igazán értékeljem, ahol most vagyok, és ahogy a dolgaim alakultak” – jegyezte meg az interjúban. Ehhez persze szorgalom is kellett, ami Connellyben rendesen megvan, saját bevallása szerint megszállottan készül a munkáira, és addig boncolgatja a forgatókönyvet, amíg azt nem érzi, hogy sikerült teljes mértékig átlényegülnie a szerepébe. A Requiem előtt drogosokkal találkozott, és testközelből ismerhette meg őket: látta, hogyan lövik be magukat, beszélt velük, megtudta, mit éreznek és mi jár a fejükben. Szerinte ez az egyik legfontosabb mozzanat a felkészülésben: megismerni az emberek pszichéjét, és a megszerzett tudást felhasználni a forgatások során.
Amikor férje, Paul Bettany brit színész a 2014-es Menedék című filmben rendezte Connellyt, a férfi a közös munkájukra a kőfelverődés testközelből elszenvedését találta megfelelő hasonlatnak . „Ez egy nagyon pontos leírása annak, milyen velem dolgozni (és nemcsak a férjemnek, másoknak is). Tényleg megvizsgálok és meg is kérdőjelezek mindent, és biztos vagyok benne, hogy ez néha frusztráló. De hasznos, mert így mindent előre tisztázni lehet.”
Hiába nehéz együttműködnie a férjével a filmvásznon (vagy legalábbis lehetne könnyebb), a kapcsolatuk jól működik. 2003-ban házasodtak össze, született két gyerekük, Stellan és Agnes (Connellynek az előző házasságából is van egy fia, David Dugantől, őt Kainak hívják és 26 éves, róla fentebb már volt szó). A színésznő azt mondja, a gyerekei és a férje a legfontosabb kapcsolatok az életében. „A család fontos része annak, aki vagyok. Nyilvánvalóan fantáziadús munka színésznek lenni, de az alapanyag a saját érzelmeink, amelyek a megélt élményeinkből táplálkoznak.” Szüleit elég hamar elveszítette (apukáját 2008-ban, édesanyját 5 évvel később), és mivel nagyon jó volt a kapcsolatuk, Connellyt rettentően megviselte a haláluk. Mivel testvérei nincsenek, abban az időszakban iszonyúan egyedül érezte magát.
És a lényeg, hogy miért tűnik annyira visszafogottnak és ridegnek: „…Bizony, különösen fiatalabb koromban meglehetősen csendes voltam a forgatásokon, és eléggé félénk is tudok lenni, ami szerintem esetleg másként is értelmezhető, mint ami valójában” – mondta el. Az interjúk során pedig azért viselkedik kimérten, mert ez egyfajta önvédelmi mechanizmus a részéről, ami akkor ivódott bele, amikor egyedülálló anyaként minden lépését árgus szemekkel figyelték, és az is állandó téma volt, hogy mennyire szép nő is ő. „Nem én akartam ilyen lenni, hanem valahogy belecsöppentem ebbe, egyszer csak azon kaptam magam, hogy így viselkedem, aztán úgy is maradtam.”
