Az Esquire készített egy hosszú interjút a 33 éves színésszel, mert két filmje is lesz idén. Augusztusban érkezik a Holló, amely az utóbbi idők legjobban várt remake-jei közé tartozik. Karácsonykor pedig Orlok grófként a szintén remake Nosferatuban fog vért szívni. Íme, az interjú legérdekesebb részei!
A Stockholmban született és nevelkedett Skarsgård a középiskolás évek után Hollywood felé vette az irányt, rengeteget forgatott, mielőtt végül ismét Stockholmban telepedett volna le. Játszott gonosz bohócot, II. világháborús veteránt, gengsztert, nem válogatva a különböző filmek közt. Ez a 190 centis óriás, akinek apja, Stellan épp a Dűne 2-ben tarol, bátyja Alexander a True Blood – Inni és élni hagyniban, Gustaf bátyja pedig a Vikingekben tűnt fel, nincs könnyű helyzetben ennyi rokon közt.
Bill a negyedik Stellan és My Skarsgård hat gyermeke közül. A családi otthon mindig hangos volt, a sok gyerek még a barátokat is hazacipelte. „Az egyetlen család, amelyekhez megfelelően tudtam kapcsolódni, a közel-keleti bevándorló barátaim voltak.”
Ha apu forgatott, az egész család vele utazott. Los Angeles, Kanada, Délkelet-Ázsia – a középiskoláig mindenkinek ott volt a helye. Mire Bill megszületett, a nála tizennégy, illetve tíz évvel idősebb Alexander és Gustaf már mindketten túl voltak első filmjükön. „Amikor tinédzser voltam, nem tetszett a gondolat, hogy én legyek a négyes számú.” Próbálkozott más szakmákkal, de semmi sem tetszett neki. Végül arra jutott, ha színész nem is akar lenni, de van néhány film, amiben szívesen részt venne.
A középiskola végén Skarsgård szerepet kapott Az utolsó vakáció című filmben, majd két másik szereppel is megkínálták – egy éven belül. Ha ez úgy hangzik, mint minden fiatal színész álma, akkor jó eséllyel nem svéd színészről beszélgetünk. A skandináv országban ugyanis évente mindössze néhány tucat játékfilm készül, és Skarsgård hamar úgy érezte, mindenben szerepel.
„Svédország nagyon híres a tall poppy syndrome*-ról” – magyarázza. Azaz, amelyik növény túlnövi a többit, azt levágják. Lehet az ember sikeres, de nem lehet túl sikeres. „Tudtam, hogy úgy tíz évig nem fogok Svédországban dolgozni” – mondja.
Stephen King 1986-os horrorregényének második filmadaptációja – az első a két fejezetből – 2017 végén debütált Az: Második fejezet címmel, és minden idők harmadik legnagyobb bevételt hozó korhatáros filmje lett. Mielőtt azonban megdöntötte volna az eladási rekordokat, Andy Muschietti rendezőnek meg kellett találnia a maga Pennywise-ját. Bárki – férfi vagy nő, fiatal vagy idős – számára adott volt a lehetőség. Csak rémisztőnek kellett lenniük.
A szerep nem hasonlított semmi másra, ami akkoriban az önéletrajzában szerepelt, de Skarsgård akarta. Útban egy castingra Los Angelesen keresztül autózott, az arcát saját maga által felvitt bohóc sminkkel bekenve, különböző mániákus nevetéseket próbálgatva, amíg nem érezte, hogy a karakter elkezd benne működni. „Valami megbabonázott engem” – emlékszik vissza Muschietti Skarsgård legkorábbi szörnyinterpretációjára. A színésznek volt egy kisfiús energiája, amely a rendező szerint kulcsfontosságú volt az alakításhoz. Vagy ahogy Muschietti mondja: „Az egyik pillanatban még aranyosan tud játszani, a következőben pedig valami ősi és sötét jelenik meg benne. Az átváltozási képessége számomra észbontó.”
Az Eufória alkotója, Sam Levinson, aki a 2018-as Gyilkos nemzedék című filmben dolgozott együtt Skarsgårddal, valami hasonlót mond: „A sármja magával ragad, de a felszín alatt mindig ott lapul a kiszámíthatatlanság”.
A stúdió marketingfogása után a rajongók álltak bele a színészbe. Ahogy Skarsgård visszaemlékszik rá: „Elég aljasnak éreztem, amit csináltak”. Mielőtt elkezdődött volna a forgatás, a stúdió közzétett egy fotót róla jelmezben, hogy fokozza az izgalmakat. A közösségi médiafelületeken megvadultak, a rajongói blogokban pedig szétszedték őt. „Annyira hihetetlenül ideges voltam, hogy elkezdtem ezt a munkát, aztán az interneten annyi gyűlölködő véleményt kaptam a kinézetem miatt” – emlékszik vissza.
Nem tudott aludni. A sértések egész éjjel visszhangoztak a fejében. De idővel a gyűlölködők arra kényszerítették, hogy meghozzon egy döntést, amely örökre megváltoztatta a színészethez való hozzáállását. „Azért csinálod, hogy magadnak örömet szerezz” – mondja az új hozzáállásról. A fejében egyszerre tette magát alkotóvá és közönséggé, és kitalálta, hogy mit akar látni, mit tart menőnek „Valamit felszabadított bennem. Magabiztosságot adott, elhittem, hogy bármilyen kihívást el tudok vállalni.”
Skarsgård megszállottan dolgozik. Beleéli magát a szerepébe, azonosul vele. „Vannak azok a pillanatok, mikor teljesen elveszel benne. Amikor az egész felvétel alatt egyszer sem gondolsz arra, hogy ezt csinálod. Nem színészkedsz.”
Bár sikeres, ritkán nyilatkozik, saját bevallása szerint nem élvezi igazán az ilyesmit. Már apjával megtapasztalta, milyen a siker, ahol egy bevásárlás során is folyamatosan figyelték az emberek őket. „Sértve éreztem magam; idegenek suttognak és az apámról beszélnek”.
A Holló főszerepével minden szem Skarsgårdra szegeződik. A filmmel kapcsolatos elvárások az egekbe szöktek, és ezúttal az ő arca áll a középpontban. Mondhatjuk, hogy vegyes érzésekkel viszonyul ehhez a felvetéshez. „Határozottan van bennem aggodalom” – ismeri el, amikor arról beszél, hogy a megjelenés milyen hatással lehet a közszereplésére. „Próbálom a hírnév aspektusát kihívásnak tekinteni, és úgy navigálni benne, hogy megtaláljam a boldogságot. Tényleg nem hiszem, hogy a szakmám a boldogság vagy az elégedettség receptje lenne. Nem sokan vagyunk boldogok. És minél nagyobb a hírnév, annál viharosabb és ijesztőbb az élet”.
David Leitch, aki Skarsgårdot az Atomszőkében rendezte, úgy érzi, hogy még sok mindent meg kell mutatnia. „Ő egy olyan színész, aki szerintem bármire képes” – mondja a filmrendező. „Csak idő kérdése, hogy mikor csinál valami olyat, ami tükrözi a vígjátékokban való képességeit”. [Egyébként a Clark című minisorozatban, amely Clark Oloffsonról, a Stockholm-szindróma első számú okáról szólt, megmutathatta ezt az oldalát is – szerk.]
Skarsgårdot gyakran kérdezik arról, miért kedveli az ilyen sötét karaktereket. A kérdésnek van egy olyan olvasata is, hogy egy fickó, aki olyan jól néz ki, mint ő, aki pokolian sok pénzt kereshetne azzal, hogy kedves pasikat és hősöket játszik, miért szeret olyan átkozottul félelmetesnek, ellenszenvesnek – és talán eladhatatlanul – népszerűtlen karaktereket játszani? Nos azért, mert szerinte azok a szerepek unalmasak.
Érdemes elárulni egy titkot: Bill Skarsgård, a legijesztőbb bohóc, nem rajong a horrorért. Kiderült, hogy inkább a vígjátékokat kedveli, a legtöbbször A nagy Lebowskit látta. Apjával közeli volt a viszonya gyerekként is, gyakran együtt tévéztek.
Skarsgård nem tűnik teljesen nyugodtnak, ha az édesanyjáról beszél – ez egyike azon kevés témáknak, amelyekkel kapcsolatban visszafogott. „Az anyukám sok mindenen ment keresztül. Nagyon büszke vagyok arra, aki ma. Az életét annak szentelte, hogy segítsen a felépülő alkoholistáknak és szenvedélybetegeknek, ezen ő maga is keresztülment”. De erről többet nem hajlandó elárulni.
Viszont szeret főzni, szereti a kávét a cigit és a fűvet is – egyszer le is kapcsolták Svédországban – mivel testvérei is mind Stockholmban élnek, így a nagy családi találkozók gyakran ismétlődnek. Alida Morberg svéd színésznővel él, és van egy közös ötéves kislányuk. Elmondása szerint viszonylag könnyen meg tudta védeni a magánéletét.
* A Tall Poppy Syndrome szó szerint magas pipacs szindrómát jelent, vagyis azt, hogy a többi fölé magasodó virágot hamar kiszúrják, az a többinél nagyobb veszélynek van kitéve.
