„Az anyám egy két lábon járó csoda” – ezt Leonardo DiCaprio mondta az édesanyjáról, még egy évekkel ezelőtti interjúban. Az idézet annyira erősnek bizonyult, hogy azóta is terjed, gyakran visszaköszön itt-ott, cikkekben vagy netes idézetes oldalak naplementés-delfines képein. Nem csoda, ha anyákat ríkatott már meg vagy fiúkat térített jobb útra, elvégre a coelhói magaslatokba törő megjegyzés valóban gondolatokat ébreszt. A legfontosabb közülük, hogy mit kell tennie egy anyának, hogy a fia így nyilatkozzon róla?
Leonardo DiCaprio szülei multikulti háttérrel rendelkező értelmiségiek. Édesapja, George DiCaprio underground képregényrajzoló-és forgalmazó, negyedik generációs amerikai, félig olasz, félig német származású, nápolyi és bajorországi felmenőkkel. A színész édesanyja, az egykor jogi titkárként dolgozó Irmelin Indenbirken anyai ágon orosz származású, a németországi Oer-Erkenschwickből költözött az Egyesült Államokba még gyerekkorában. DiCaprio miatta állítja magáról, hogy félig orosz ő is, mivel négyből két nagyszülője orosz volt. A szülők megismerkedésük után Los Angelesbe költöztek, fiuk már ott született meg. Egy éves volt, amikor elváltak, és itt lett nehezebb az élet, és még erősebb az anya-fia közti kötelék.
Dicaprio az édesanyjától kapta a nevét, még akkor, amikor terhes volt vele. Egy Leonardo Da Vinci festmény előtt állt éppen, amikor a baba rúgott egyet, ezt pedig egy jelnek tekintette. A válás után ugyan a színész apja elköltözött, de továbbra is sok időt töltött a fiával, szerettek együtt múzeumokba járni, a korsaraskártyák és képregények iránti érdeklődése is alighanem tőle származik. Anyja, miközben több munkát is vállalt egyszerre, hogy eltartsa magát és a fiát, nem hanyagolta el kettejük kapcsolatát: sokat foglalkozott vele, nevelésében hangsúlyos volt a kultúra, szóval igyekezett mindent megadni neki, hogy megfelelő háttérrel induljon el az életben.
Pedig nem volt könnyű feladat: állandóan költözniük kellett (az egyik lakásukból azért, mert közkönyvtárrá alakították), ráadásul Los Angeles elég leharcolt negyedeiben laktak, általános problémának számított a környéken a drog és a bűnözés. DiCaprio több interjúban is beszélt arról, hogy az édesanyja mennyire próbálta megóvni őt attól, hogy a környék beszippantsa őt. Rávilágított, hogy a tanulás és a szorgalom az egyetlen, ami segít abban, hogy elérje a céljait, és színész lehessen, továbbá arra ösztönözte, hogy a művészetekben találjon magának menedéket, ha szüksége van rá. „Nem állnék itt, ha ő nem lenne” – mondta a közönségnek a színpadon, amikor átvette a Visszatérő című filmért a legjobb színésznek járó BAFTA-díjat 2016-ban. (A díjátadóra alighanem anyukáját is elvitte, a színész gyakran csinál ilyet, több esetben választotta már random barátnő helyett az édesanyját “randipartnernek”, a legtöbb Golden Globe-ra vele érkezett.)
DiCapriót először apja új házasságából született fia motiválta arra, hogy színész legyen. Mostohatestvére reklámfilmekben szerepelt, a színészt ez elvarázsolta, és eldöntötte, ő is hasonló utakra lép. Ehhez persze anyja támogatására is szüksége volt, pláne gyerekként (12 évesen már ügynököt szeretett volna maga mellé). Meg is kapta (mármint az anyja segítségét), Irmelin a saját munkája mellett rendeteg időt szentelt annak, hogy a fiát meghallgatásokra vigye.
„Nem kiváltságos körülmények között nőttem fel, hanem egy nagyon kemény környéken, Los Angeles keleti részén. Ez a nő meg naponta három órát vezetett azért, hogy olyan iskolába járhassak, ami megmutatja, hogy vannak más lehetőségek is”. A színész többször elmondta, hogy édesanyja az egyik leginspirálóbb személy az életében, és hogy a támogatása nélkül nem lenne ott, ahol most van. És most már mi is értjük, mit kell tennie egy anyának ahhoz, hogy két lábon járó csoda legyen. A fia szemében legalábbis. (Leonardo Dicapriót nálunk legközelebb az Aviátor című filmben láthatja vasárnap 21:50-kor a FILM4-en.)
