Faye Dunaway egy korszak ünnepelt színésznője volt. Rá kevéssé szokás mondani, hogy szexikon, nem úgy mint Brigitte Bardot vagy Lollobrigida, viszont ezzel párhuzamosan tehetsége túl is mutat kolléganőin. Nem könnyű ember – legalábbis így jellemzik őt egy róla készült új dokumentumfilmben, amit Cannes-ban mutattak be, és a Faye címet kapta.
Dorothy Faye Dunaway 1941. január 14-én született a floridai Bascomban, egy kisvárosban, az állam északnyugati részén. Színészi pályája a főiskolai évei alatt kezdődött. A Florida Állami Egyetemre, majd a Floridai Egyetemre járt, ahol kezdetben pedagógiát tanult, de hamarosan a színház kezdte el érdekelni.
Színészi debütálására nem sokkal a diploma megszerzése után került sor, amikor az Amerikai Nemzeti Színház és Akadémiához csatlakozott. Dunaway első jelentős színpadi szerepe az 1962-es A Man for All Seasons című előadásban volt.
Filmes áttörése 1967-ben jött el, amikor Bonnie Parker bőrébe bújhatott, Arthur Penn Bonnie és Clyde című filmjében. Ez volt a harmadik szerepe, és olyan ismert sztárokat utasított maga mögé, mint Jane Fonda és Natalie Wood.
A Bonnie és Clyde tette Dunawayt ismertté, és mert a film mind a kritikusok, mind a nézők szimpátiáját elnyerte, több Oscar-jelölést is kapott, és kettőt meg is nyert. Dunaway maga is megkapta első Oscar-jelölését a legjobb színésznő kategóriában, amitől mindössze 27 évesen a rivaldafényben találta magát.
Aztán jött A Thomas Crown-ügy – mármint az eredeti, nem az 1999-es remake – ahol Steve McQueennel játszott együtt. A Polanski-rendezte Kínai negyedben Dunaway alakította Evelyn Mulwray-t, a végzet asszonyát, aki felbérel egy magánnyomozót (Jack Nicholson), hogy kövesse a férjét.
A fordulatos film Dunaway második Oscar-jelölését hozta. A Kínai negyedet gyakran emlegetik minden idők egyik legjobb filmjeként, és Dunaway azt mondta, hogy a Polanskival a forgatáson történt kemény viták ellenére ez a film volt talán a legjobb, amit egész pályafutása során készített.
Az Anyu a sztár című filmben Joan Crawfordot játszotta. A film Crawford lányának, Christinának nagy visszhangot kiváltó memoárján alapult, amely részletesen bemutatta a színésznő bántalmazó viselkedését. Bár a film vegyes kritikákat kapott, klasszikussá vált. Dunaway alakítását anno felejthetetlennek írták le, de az elvállalt szerep egy időre be is határolta, milyen munkákat kínáltak neki.
A Harper’s Bazaarnak 2016-ban adott interjújában Dunaway kifejtette, hogy a kemény nők alakítása miatt bekategorizálták. „Ezek a szerepek azt a képet festették rólam, hogy nem vagyok sebezhető, nem vagyok igazi, nem vagyok érző, gondoskodó nő” – mondta. „Nehéz olyan szerepeket találnom, amelyekben van kedvesség és lágyság, mert az emberek annyira rám asszociálnak ezekkel a túlságosan erős nőkkel. Olyan szerepeket keresek, ahol még mindig erős lehetek, de amelyek lágyabbak és gyengédebbek, és nagyobb mértékben tükrözik azt, aki valójában vagyok.”
Nem voltak számára könnyűek ezek az évek, és egészen a ’90-es évekig kellett várnia, hogy változatosabb szerepeket kapjon. Ilyen volt az Arizonai álmodozók, Emir Kusturica szürrealista vígjátéka – ha egyáltalán be lehet kategorizálni – ahol Dunaway Johnny Depp és Jerry Lewis mellett szerepelt. Bár az Egyesült Államokban nem aratott sikert, a művészfilmet jól fogadták Európában.
Faye Dunaway magánélete majdnem olyan mozgalmas volt, mint a karrierje. Kétszer volt házas. Az első házassága Peter Wolf zenésszel 1974 és 1979 között tartott. Másodszor már Terry O’Neill fotóssal ment a házasságkötő terembe, akivel egy fia született, Liam O’Neill, 1980-ban. A férfinek köszönheti egyik leghíresebb portréját is, amelyenaz Oscar-díj elnyerése utáni reggelen, a Beverly Hills Hotel medencéje mellett pózol.
O’Neill így nyilatkozott erről a portréról: „Ezt a képet The Morning After – nek (Másnap reggel) nevezem. Egy másfajta Oscar-képet akartam készíteni – olyat, amely illusztrálja, mit jelent a díj a színészek és színésznők számára. Faye az előző este nyerte meg a legjobb színésznőnek járó díjat a Hálózat című filmért, és a fotózás miatt reggel fél hétkor találkoztam vele a Beverly Hills Hotelben. Nem aludt, és még csak most kezdett feleszmélni, hogy milyen vízválasztó esemény történt a karrierjében.” A fotót beválogatták a brit Nemzeti Portrégaléria gyűjteményébe is.
Visszatekintve a sok jóképű férfi főszereplőre akivel együtt játszott- köztük Warren Beatty, Paul Newman, Robert Redford, Marlon Brando, Kirk Douglas, Anthony Quinn, Johnny Depp és Marcello Mastroianni (hogy csak néhányat említsünk) – Dunaway elmondta, hogy sikerült elkerülnie, hogy viszonya legyen bármelyikükkel, kivéve egyet – Marcello Mastroiannit, akivel az 1968-as Szeretők című filmben szerepelt.
1998-as emlékiratában, a Looking for Gatsby-ben Dunaway elismerte, hogy sebezhetőbb volt, mint azt az emberek gondolták volna: „Egész életemben olyan ember voltam, aki könnyen össze tudott törni. Soha nem tudtam elviselni, ha megbántottak, így ahelyett, hogy bármilyen érzelmi fájdalmat éreztem volna, általában elzárkóztam az ilyen jellegű kapcsolatoktól, még a barátságoktól is, és egyszerűen bezárkóztam, mindenki mást pedig kizártam”.
Nem feltétlenól ez derül ki a róla forgatott dokumentumfilmből, inkább az, hogy mániás depressziója miatt tartották nehéz esetnek, bár, ahogy fia, Liam fogalmazott: „Ha nem szenvedett volna ennyi fájdalomtól, vajon akkor is ilyen jó lett volna?”