Manapság olyan könnyedén dobálózunk a trauma szóval, még a média is, pedig orvosi értelemben komoly kritériumoknak kell megfelelnie, hogy valaki traumához köthető diagnózist kapjon, és hiába nevezzük könnyelműen traumának, ha elmegy előttünk a busz, attól még nem lesz az. Jobb ezért az efféle kifejezésekkel csínján bánni, és a helyükön kezelni. Jó, de akkor mit is nevezhetünk traumának biztosan? És hogy jut el valaki a traumától a poszttraumás stressz-zavarig?
Poszttraumás stresszzavar (a továbbiakban PTSD) bárkinél kialakulhat, aki valaha átélt egy traumatikus eseményt, vagy szemtanúja volt ilyennek. Ez lehet bármi, ami mélyen hat az emberre: egy súlyos baleset, természeti katasztrófa, háború, szexuális vagy más testi erőszak. Nem mindegy azonban, hogy a negatív élmény milyen nyomot hagy az emberben, és miként befolyásolja őt ezután az életében. A PTSD az a mentális zavar, amely egy ilyen traumatikus élmény hatására súlyosan megváltoztatja a gondolkodást és alapvetően negatívan befolyásolja a hangulatot. Pánikrohamokkal, depresszióval járhat, és súlyos szorongást okozhat, ami nagy eséllyel kihatással lesz az PTSD-s személy életének munkahelyi, szociális vagy egyéb területeire.
A pszichiátriában alkamazott DSM-5 diagnosztikai kézikönyv hosszú szempontrendszer alapján határozza meg a PTSD kritériumait, amelynek első pontja, hogy a szóban forgó személy valódi vagy fenyegető halállal, súlyos sérüléssel vagy (szexuális) erőszakkal találkozzon valamilyen formában. A traumát követően jönnek a konkrét tünetek, amelyek közül legalább egynek (de inkább többnek) jelentkeznie kell a PTSD diagnózis felállításához.
Ezek a következők:
1) ismétlődő, akaratlan, rögeszmés, a traumatikus esemény(ek)re vonatkozó, szorongást keltő emlékek,
2) ismétlődő, szorongást keltő álmok, amelyek tartalma és/vagy érzelmi hatása a traumatikus esemény(ek)hez kapcsolódik,
3) disszociatív reakciók (hirtelen bevillanó emlékképek például), amelyek során az egyén úgy érzi vagy aszerint cselekszik, mintha a traumatikus esemény(ek) állandóan megismétlődnének. Ezek a reakciók sokfélék lehetnek, az enyhétől a legszélsőségesebb esetekig (például, amikor valaki egyáltalán nem érzékeli valóságosan a környezetét).
4) Erős vagy tartós pszichés distressz (negatív stressz) és/vagy jelentős fiziológiás reakciók olyan belső vagy külső ingerek hatására, amelyek a traumatikus esemény(ek)hez hasonlítanak, vagy az elszenvedőjük számára azt szimbolizálják.
A PTSD további kritériumai közé tartozik, hogy az egyén tartósan kerüli az átélt traumatikus esemény(ek)kel kapcsolatos ingereket, az átélt traumatikus esemény(ek)kel kapcsolatos kognitív és hangulati változások jellemzik, a traumával kapcsolatos gondolatok jelentős izgalmi állapotot és testi reakciókat idéznek elő, a fenti zavarok több mint egy hónapja tartanak, a zavar klinikailag jelentős nehézségeket vagy károsodást okoz a szociális, munkahelyi vagy más fontos működési területeken, és egyértelműen kizárható, hogy a zavart valamely anyag (pl. gyógyszer, alkohol) vagy más betegség hatásai okoznák.
Az emberi lélek és viselkedés a fentiek ellenére azonban sokkal árnyaltabb és érzelemgazdagabb annál, hogy bármely pszichiátriai diagnosztikai rendszer vagy tünetlista teljes részletességgel és pontossággal le tudja írni, de a szakirodalom kiindulópontként kiválóan alkalmazható. Noha az emberek többsége felismeri magában egyes pszichiátriai kórképek jellemzőit, végül az orvos tudja megmondani, hogy tényleg fennáll-e az adott probléma, vagy csak éppen egy nehezebben kezelhető időszakot élünk át. A normális és a „zavar” közötti különbség ugyanis nem mindig egyértelmű, és inkább a tünetek súlyosságán múlik, mint magán a tünetek típusán. Vagyis az a lényeg, hogy valójában mennyire és milyen problémákat okoz az adott tünet vagy viselkedés.
Bár a filmek legtöbbször eltúlozzák a valóságot, mentális kérdésekben kiváltképp, arra azért általában tökéletesen alkalmasak, hogy olyan témákat feszegessenek, amelyekkel könnyen azonosulni tudunk, vagy ellenkezőleg: semmit nem tudunk róluk, de szeretnénk megismerni. A pszichológiai vagy pszichiátriai témákat boncolgató filmek elgondolkodtatnak, gazdagítják az ismereteinket, érzékenyítenek, és kritikus szemléletre ösztönöznek.
Pontosan ilyen A tenger alatt járó kölyök című 2015-ös amerikai filmdráma is, amelyben egy Spencer Koll nevű férfi bőröndökkel és traumákkal felpakolva érkezik haza egy borzasztó háborúból. Éppen próbálna visszarázódni a szürke hétköznapokba, de megismerkedik egy titokzatos nővel, akivel szenvedélyes, pusztító kapcsolatba kezd. A filmet Eric Bilitch rendezte, a forgatókönyvet a rendező és Finn Wittrock írta, aki egyben a film főszereplője is, a rejtélyes nőt Emilie de Ravin játssza. Nálunk pedig megtekintheti ma késő este a FILM4-en.
