A kegyetlenül őszinte, nyers stílusáról és fekete humoráról ismert író, Jerry Stahl a Village Voice és a Club International szabadúszójaként kezdte pályáját, de sokat dolgozott a Penthouse Forumnak is, amelyben főként kamu szexleveleket írt, és válaszolt is rájuk. Írt a New York Pressnek (az első cikke egy Bronxban zajló puerto ricói törpebirkózásról szólt – ő mondta így), majd az 1980-as évek elején Larry Flyntnek dolgozott a Hustler magazinnál (humoros gegeket írt nemiszerv alakú gyümölcsökről, amelyeket az olvasók küldtek a lapnak). Punkzenészek között élt a Hollywood Boulevardon, újságíróként dolgozott, megírta a kultikussá vált Café Flesh című pornográf forgatókönyvét és vagy hat regényt, amelyek egy kivételével (A nap árnyékos oldalán) sosem jelentek meg. Persze ez nem maradt így sokáig.
„Tizenhat éves korom körül folyamatosan írni kezdtem. Inkább rock and rollt játszottam volna, de ehhez tehetség kellett volna és képesség arra, hogy elhagyjam a szobámat. Az első írásaim, amiért pénzt adtak, néhány tanulmány volt egy San Franciscói cégnek, de ezek, azt hiszem, inkább írásbeli csalásnak minősültek” – nyilatkozta a Believernek 2015-ben.
Az írás menekülés volt a gyerekkori traumái elől: „néhány embert a nagy szerelem, a vallás vagy a történelem ihlet meg. Engem az, hogy anyám hároméves koromban kitette a foltos alsónadrágomat minden barátom elé” – mondta el a Guardiennek egy 2015-ös interjúban, majd hozzátette, ez a traumatikus élmény egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy az élete érdekes, furcsa és torz irányt vegyen. „Ahogy Hemingway mondta, a legjobb ajándék, amit egy művész kaphat, a boldogtalan gyermekkor” – jegyezte meg a Story Literary Magazine-nek 2019-ben.
1953. szeptember 28-án Gerald Jay Stahl néven született Pittsburghben, ott is nőtt fel, miután ukrán zsidó apja egy szál bőrönddel az Egyesült Államokba emigrált, ahol ügyvédből szövetségi bíróvá küzdötte fel magát. Míg a karrierjében sikeres volt, a két gyerekkel (Stahlnak van egy nővére is) és a házassággal járó felelősséggel már enyhén szólva is nehezen tudott megbirkózni, ráadásul magába forduló személyisége miatt a konfliktusok kezelésével is komoly problémái voltak. „Apám a falba verte a fejét, amikor anyámmal veszekedtek, ő meg csak üvöltözött” – emlékezett vissza Stahl, majd utalt rá, hogy egyikük sem mutatott hajlandóságot soha arra, hogy rendezzék a nézeteltéréseiket, és normálisan működő családdá váljanak. „Így aztán az egész ház az apai düh múzeuma volt”. 1970-ben, az 50. születésnapja előtt egy évvel lett öngyilkos, amit az akkor 16 éves Jerry anyja soha nem tudott vagy nem akart elfogadni.
Stahl sosem tanulta a szakmát. „Csak belevetettem magam Tom Wolfe-ba, Hunter S. Thompsonba, és körülbelül háromszázszor elolvastam Terry Southern Twirling at Ole Miss című művét. Többé-kevésbé a huszon-harmincas éveim alatt tematikus magazinoknak írtam, csomó minden más mellett. Egyes szám első személyű történeteket írtam, eltöltöttem egy meztelen szingli hétvégét a kaliforniai Topanga-i Elysium üdülőhelyen, vagy temetkezési vállalkozókkal lógtam, mielőtt az HBO híressé tette volna a szakmát” – itt alighanem a Sírhant művek című sorozatra gondol. Ezeken túl követett egy fejvadászt, meginterjúvolta Ronald Reagan borbélyát, de a tévének is dolgozott, sorozatok forgatókönyveit írta. „Amikről mindig is szerettem írni, azok a szubkultúrák és a fanatikusok voltak, olyan emberek, akik igazán hisznek – nem számít, miben.”
Stahl a ’80-as évek közepétől – a múltjából fakadóan érthető okokból – drogokkal dobta fel az egyébként amúgy kifejezetten izgalmas és változatos életét (bár saját bevallása szerint főként a magány érzése késztette erre), amivel aztán mély függőségbe hajszolta önmagát. A nap árnyékos oldalán című, 1995-ös memoárjában viccesen, egyben megrázóan ír arról, miként lavírozott a „teljes munkaidős drogfüggőség” és tévés írói munkája között (A simlis és a szende című sorozat két részét írta, de a Twin Peaks-ben, az Alfban, a CSI-ban és a Miért éppen Alaszkában is dolgozott akkoriban). És noha a munkában nem volt egyértelmű jele annak, hogy kezdi tönkrevágni magát, a családi életén rendesen meglátszott.
Elizabeth Stahl, az író első felesége (jelenleg a harmadiknál tart) 1989-ben adott életetközös lányuknak, Stellának, és míg más férfiak a szerelmük kezét fogták vajúdás közben, ő a kórház vécéjében lőtte be magát heroinnal. Szégyenkezve ment vissza a szülőszobára, még a műtősruhán keresztül is látszottak a karján a tűszúrás nyomai. „Amikor apa lettem, drogos voltam, és hiába próbáltam jelen lenni, valójában sosem voltam ott” – ismeri el Stahl. „A sokat tűrő barátnőmmel muszáj volt szakítanunk a terhessége idejére. De ő kemény volt, tizennégy évesen elszökött otthonról, hogy galoppversenyző legyen az ország összes versenypályáján, szóval legalább annyira ért a nehézségekhez, mint én. Austinban maradt a családjánál, én pedig egyedül vegetáltam Los Angelesben. Hat hónapig úgy éreztem magam, mintha speeddel és sztrichninnel kevert LSD-t vettem volna be. Ebben az időszakban írtam meg a Bad sex on speed című regényemet, mert mit tehetsz, ha az agyad folyamatosan túlpörög? Hangot kell adnod neki.” Sokáig nem csinálhatta ezt büntetlenül: alighanem ez volt élete mélypontja, ezután döntenie kellett: tönkreteszi a családját, meghal, vagy kimászik a gödörből.
Az utóbbit választotta: amíg egy phoenixi rehabilitációs klinikán gyógyult, munkát vállalt a McDonald’s-ban, majd megírta A nap árnyékos oldalánt, ami saját bevallása szerint is megmentette az életét. A könyvből elég gyorsan bestseller lett, majd filmet forgattak belőle Ben Stiller főszereplésével, amivel Stahl váratlanul a pokol legmélyebb bugyraiból egy csapásra Hollywood kegyeltjei közé emelkedett. A könyv sikerét követően az írót a Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk második részének forgatókönyvírói feladataival bízták meg, ami elég jó pénzt hozott ahhoz, hogy kifizesse belőle a házát, és fedezze a lánya főiskolai tanulmányait.
9 évvel később, 2012-ben született meg a második lánya, Nico (már a második feleségtől, Brandy Alexandertől). Róla, a szülői létről, a múlt és a jelen összeolvadásáról ír OG Dad (Old Guy Dad) című 2015-ös könyvében, ahogy a bűntudat érzéséről is, amiért gyereket vállalt egy ijesztő, bizonytalan világba, ráadásul 58 évesen, hepatitis c-vel. „Jó ötlet volt, mi? De hát mégis megtörtént” – mondja.
Az OG Dad után írt még regényeket és megjelent egy novellagyűjteménye is. A 2004-es megjelenésű I, Fatty fiktív önéletrajz egy híres némafilmes komikus, Roscoe „Fatty” Arbuckle életéről, akinek karrierje egy téves bírói ítélet (nemi erőszakban találták bűnösnek) egy gyilkossági per miatt ért véget. Arbuckle életének felemelkedése és zuhanása éles párhuzamot mutat Stahl saját életével, erre mutatott rá annak idején Philip Seymour Hoffman is, aki azt mondta Stahlnak: „Tudod, megírtad A nap árnyékos oldalánt, és mindenki azt gondolja, hogy az a memoárod, de tudod mit? Elrejtetted magad egy kövér fickó alakjában az I, Fatty-ben, és ott rejlik az igazság. Az az igazi memoár”.
Jerry Stahl mostanában Los Angelesi panorámás villájában él harmadik feleségével, Zoe Hansennel, akivel 2023 augusztusában házasodtak össze, jelenleg tiszta. „Régen elképzelni sem tudtam, hogy ne lőjem be magam naponta kilencszer, de valahogy már nem csinálom”.
Az író életét feldolgozó, A nap árnyékos oldalán című filmet nálunk ma, azaz július 7-én, vasárnap este 8 óra 5 perctől tekintheti meg a TV4-en.
