Képmutatás vagy felismerés? Hollywood nyíltan az amerikai elnök ellen fordult

Hollywood és a politika sosem álltak távol egymástól, de amióta lezajlott június végén az elnökjelöltek első nyilvános vitája, majd George Clooney megírta vendégcikkét a New York Times-ba – arról, hogy Joe Biden elnöknek vissza kellene lépnie a választási küzdelemtől, mert túl öreg a feladathoz -, a dolgot egyre nyíltabban kezelik a szórakoztatóipari szaklapok is.

Nézzük, mit írt Clooney Bidenről: „a csata, amelyet nem nyerhet meg, az idővel folytatott küzdelem. Egyikünk sem győzheti le. Kimondani is lesújtó, de a Joe Biden, akivel a három héttel ezelőtti adománygyűjtő rendezvényen találkoztam, nem a Joe „kurva nagyot szól” Biden volt 2010-ből. De nem is a 2020-as Joe Biden. Ugyanaz az ember volt, akit az elnökjelölti vitában láttunk.

George Clooney (Fotó: Rolf Vennenbernd/picture alliance via Getty Images)

Fáradt volt? Igen. Megfázott? Talán. De a [demokrata] pártunk vezetői nem tagadhatják el többé, amit 51 millió ember látott. Annyira rettegtünk Trump újraválasztásának lehetőségétől, hogy inkább minden intő jelet figyelmen kívül hagytunk. George Stephanopoulos interjúja [ez az elnökjelölti vita után történt, Biden itt sem szerepelt jól – szerk.] csak megerősítette, amit előző héten láttunk. Demokratákként levegőt sem merünk venni, vagy lecsavarjuk a hangerőt, ha meglátjuk az elnököt, akit amúgy tisztelünk, ahogy lejön az elnöki különgép lépcsőjén, vagy visszalép a mikrofon elé, hogy válaszoljon egy előre nem egyeztetett kérdésre.

Szabad ilyet szóvá tenni? Muszáj, hogy az legyen. Ez az életkorról szól. Semmi másról. És semmi olyasmiről, amit vissza lehetne fordítani. Ezzel az elnökkel nem nyerhetünk novemberben. Mindezeken felül nem lesz a miénk a képviselőház és elveszítjük a szenátust. Ez nemcsak az én véleményem; minden szenátor és kongresszusi tag véleménye, akikkel személyesen beszéltem. Mindegyiküké, attól függetlenül, hogy nyilvánosan mit mondanak.”

Egy dolog, mennyire számít idősbántalmazásnak Biden szerepeltetetése, az meg megint más kérdés, mennyire elegáns dolog ezzel ebben a formában előállni – és ezt a kérdést többen fel is tették. Köztük például Donald Trump, aki jól neki is ment Clooney-nak nyilvánosan, pocsék színésznek nevezve őt, és közölve, nem az a baj Bidennel, hogy hány éves, hanem hogy szerinte tönkreteszi az Egyesült Államokat. (Neki amúgy jól jön egy Biden-szerű gyenge ellenfél, szóval nyugodtan tekinthetjük elfogultnak.)

Robert De Niro spontán kampánybeszédet tartott New Yorkban, miközben az utca másik oldalán Trump éppen egy ellene folyó eljárás tárgyalásán ült (Fotó: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)

A szöveg tehát erős volt, de nem váratlan: korábban már jelentek meg cikkek arról, hogy a demokrata párt legnagyobb támogatói közt lévő hollywoodi erők meghasonlottak, és hiába megy a nagyszabású adománygyűjtés a demokrata jelöltnek, mindenki pánikol. Július elején Damon Lindelof producer-író zölt véleménycikket a Deadline-ban, amelyben megígérte, hogy ha a párt választ egy komolyan vehető jelöltet, személyesen fog rettenetes mennyiségű pénzt alátenni, csak ne Bident támogassák már. Másnap jött ki a Vanity Fair írása arról, milyen nagy a megosztottság ebben a belső körben, ahol már akkor komoly eshetőségként mutatták be a jelenlegi elnök visszavonulását, és olyan belsős infókat szivárogtattak (a CNN nyomán), mint hogy Jane Fonda sírva nézte az elnökjelöltek vitáját, Rob Reiner filmes pedig arról óbégatott, hogy oda a demokraták esélye.

Robert De Niro állítólag továbbra is – merthogy jó ideje nyíltan támogatja – kampányol Bidennek a színfalak mögött. A közelmúltban ismét hírlevelet küldött ki, amelyben 25 dollárnyi adományt kért neki, mivel „erősen támogatom… Teljes mértékben rá merem bízni az országot” – szemben mondjuk Trumppal, akit „színészként el sem tudnék játszani. Egy morzsányi emberiesség nincs benne, amit meg lehetne ragadni”. Mások viszont hallgatnak: így például Julia Roberts, aki korábban még lelkesen fotózkodott a regnáló elnökkel, vagy hogy a celebspektrum másik végéről válasszunk valakit, Chrissy Teigen modell-szakács, aki a közösségimédiás felületein az elmúlt években többször szidta Trumpot, mint ahányszor bedugul a Soroksári út.

A Deadline viszonylag friss cikkében arról ír Michael Cieply, egy veterán szórakoztatóipari újságíró, hogy talán itt lenne az ideje újragondolni Hollywood és a politika viszonyát, mert akármit is akar elérni ez a sok filmes, sem Trumpot, sem Bident nem sikerült megállítani. „A hisztérikus kiállások a közösségi médián vagy a vörös szőnyegen nem hoznak szavazatokat. Csak kattintásvadász címeket a jobboldali site-okon, mint a Breitbart.com, amely nagyüzemben regisztrálja és emeli ki a hírességek politikai hisztijeit. […] És félreértés ne essék, mélységesen kínos, amikor olyan kifinomult emberek, mint Clooney, Reiner, Lindelof és még sokan mások nyilvánosan támogatták Bident és gyűjtöttek neki pénzt még néhány nappal az előtt is, hogy a június 27-i vitán nyújtott teljesítménye egyértelművé tette, amit a kevésbé elvakult megfigyelők már egy éve mondanak – hogy Bident utolérte egy, a korából fakadó hanyatlás.

A részletek nem különösebben fontosak. Ami igen, hogy hollywoodi nagypályások, akiknek elvileg belsős értesülései lennének, mindannyiunktól azt kérték, hogy támogassunk egy jelöltet, akit ők két héttel később magára hagytak. Ezzel a visszalépéssel odalett a hitelességük, amit nem fog visszahozni, ha utólag keresgélnek egy életképesebb jelöltet.”

Az egész cikk rettenetesen érdekes egyébként, mert nemcsak a jelenlegi helyzetről ír, hanem felidézi, hogyan alakult a filmes világ és a politika kapcsolata az elmúlt körülbelül nyolcvan évben. Kitér arra is, hogy még amikor a szerző egy, a Sony alá tartozó produkciós cég igazgatója volt, magától értetődőn közölték vele, hogy „meghosszabbítják a szerződésemet, de csak akkor, ha kétszáz dollárral támogatom a Clinton-kampányt. Fizettem, bár úgy terveztem, Jerry Brownra fogok szavazni”.

Cieply végül azt szorgalmazza, hogy ha elült a jelenlegi vihar, és normalizálódik a helyzet, vissza kéne térni ahhoz a fajta politizáláshoz, amit holmi eszmék és elvek vezéreltek, „mint a rég tovatűnt múltban. Kétszer is meggondolni, jobban megfigyelni, megvitatni, mielőtt aláírjuk a csekket”. Következő lépésként pedig azt javasolja, mindenki folytasson párbeszédet valakivel, aki a másik oldalon áll.

„Nem kell egyetértenetek. De nem árthat, ha tudod, mit gondolnak. Akár tudhatnak is valamit. Akár meg is kímélhetnek a seggreeséstől, a ripacskodástól, meg a kínos pálfordulásoktól a New York Times publicisztikarovatában.”