Winona Ryder 15 éves volt, amikor megkapta első jelentős szerepét a Lucas és a szerelem című filmben, és ezzel egyidőben egy életre bevágódott Tim Burtonnél is. A rendező a filmet látva rögtön tudta, hogy senki más nem játszhatja el Lydia szerepét a Beetlejuice – Kísértethistória című 1988-as filmjében, így a színésznő még nem volt 17 éves, amikor már együtt forgathatott Michael Keatonnel, Alec Baldwinnal és Geena Davisszel.
Ugyan évekig téma volt egy lehetséges folytatás, 36 évet kellett várni, míg idén szeptemberben kijönnek a Beetlejuice 2-vel, amelyben Ryder ugyanazt a karaktert játssza, csakhogy az akkor tinédzserproblémákkal küzdő Lydiának természetszerűleg mostanra más gondjai lettek. A két filmet egyfajta keretként is értelmezhetnénk, már ha a színésznő karrierjének eddigi idővonalára tekintünk: Beetlejuice-szal kezdődött, Beetlejuice-nál tart, a kettő között viszont rengeteg dolog történt: felemelkedések, bukások és újjáéledések – nehézségek, amelyekre saját bevallása szerint is szüksége volt ahhoz, hogy most ott tartson, ahol.
„Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ezt az életet élhettem, bármennyire is intenzív és megterhelő volt” – nyilatkozta a most 52 éves színésznő a legutóbbi, Harper’s Bazaar-nak adott kimerítő interjújában, amelyben az említett nehézségekre, a poszttraumás-stressz-zavarára és arra is kitért, hogy valójában minden Tim Burtonnel kezdődött.
A rendezővel a Culver Studios egyik hangárjában találkozott először, apja közben az autóban várt rá. A stúdióban színészek ebédeltek, egy nő fűzőben, egy fickó meg állatjelmezben flangált körülötte. „Ott ültem, aztán bejött egy srác, akit futárnak hittem. Beszélgetni kezdtünk Edward Gorey-ról, fél órával később meg már úgy éreztem, szinte barátok vagyunk. Megkérdeztem tőle, ismeri-e Tim Burtont, erre azt válaszolta, hogy ő az. Nem tudtam, hogy egy rendező úgy is kinézhet, mint Tim. 27 éves volt” – emlékezett vissza a színésznő, majd elmondta, hogy ezek után sűrű elnézések közepette megkérdezte a rendezőt, hogy megcsinálják-e a castingot, amiért tulajdonképpen eredetileg érkezett, de Burton nemet mondott.
„Emlékszem, úgy éreztem, mindent elrontottam. Amikor felálltam, hogy távozzak, azt mondtam, nagyon jó volt találkozni vele, és ha szeretné, visszajöhetek. De azt mondta, nem kell, mert engem akar. Soha nem történt velem olyan azelőtt, hogy valaki szerepet ajánlott volna úgy, hogy egy sort sem olvastam fel”.
„Amikor találkoztam Winonával, emlékeztetett arra, hogy éreztem magam tinédzserként” – emlékezett vissza ugyanerre a pillanatra Burton. „És tetszett, hogy megvolt benne az, amit szeretek bizonyos színészekben. Hogy már csak a szemével is képes mondani valamit. Lélek van benne. Anélkül, hogy bármit is mondana, van ott valami” – mondta Ryderről, majd megjegyezte, hogy pontosan az olyan emberek miatt készítenek filmeket, mint ő.
A színésznőnek tehát a Beetlejuice-szal indult meg a karrierje, és jó darabig megállíthatatlanul ívelt felfelé. A kilencvenes évek egyértelműen az övé volt: sikeres, keresett színésznő lett, aki számos elismert alkotásban kapott lehetőséget, és élt is velük. Körülbelül 10-12 év kellett ahhoz, hogy elfáradjon, és ez komoly nyomot hagyjon a szakmai életében – jó darabig nem is tudott tőle megszabadulni. A harmincas évei a nyilvánosság szemében is nehéznek bizonyultak: olyan korszakalkotó filmek után mint a Gyilkos játékok, a Sellők, a Nyakunkon az élet és a Kisasszonyok, valamint olyan neves rendezőkkel dolgozva mint Martin Scorsese és Francis Ford Coppola, Winona Ryder kétségtelenül kiégett. Addig szünet nélkül dolgozott, az ebből fakadó ismertség pedig a magánéletét is reflektorfénybe helyezte, annyira, hogy azzal már nem is volt könnyű megbirkóznia. Ráadásul úgy tűnt, éppen abban a korban van, amivel nem tudtak mit kezdeni a rendezők: bizonyos szerepekhez túl idős volt, másokhoz pedig még túl fiatal.
Ryder nem tudott mit kezdeni magával, azt mondja, az ismertséggel járó stressz kikészítette, és poszttraumás stresszel küzdött hosszú évekig. Egy darabig ráadásul úgy tűnt, elindult lefelé a lejtőn, ahonnan keveseknek sikerült visszajutni a csúcsra: 2001 szeptemberében bolti lopás miatt letartóztatták, miután egy luxusáruházból próbált megfújni 5500 dollárnyi holmit, főleg ruhákat és egyéb kiegészítőket, ezért aztán 480 órányi közmunkára, 3700 dollár büntetésre, és 6355 dollár kártalanításra ítélték, utóbbit az áruháznak kellett kifizetnie. Ryder ezután pszichológushoz és elterelésre járt, később pedig úgy emlékezett vissza az esetre, hogy az életének egy különösen nehéz szakaszában történt.
„A harmincas éveimben két katasztrofális kapcsolatom is volt, amelyek ugyan nem voltak rosszak, de ez még azelőtt volt, hogy bárkire is rákereshettünk volna a neten. Amikor visszatekintek, azon gondolkodom, mégis miért mindig olyan típusú emberekkel randiztam, akiknek csak hetek után jutott eszükbe közölni, hogy más is van az életükben” – mondta. (Keanu Reeves-szel kötött házassága ilyen szempontból mellékes.) Nem is olyan régen átnézte a naplóit, amelyeket életének ebben a nehéz időszakában írt. „Nyilvánvalóan akkor írsz, amikor depressziós vagy szomorú vagy. Én pedig hajlamos vagyok nem írni, amikor igazán boldog vagyok” – mondta, majd hozzátette, hogy amint átnyálazta ezeket a régi írásokat, arra jutott, hogy valójában rajtuk keresztül próbálta feldolgozni a fájdalmait, és megbocsátani magának. És noha sok mindent sikerült rendeznie az életében, saját magával sokáig képtelen volt megbékélni.
Miután letartóztatták, és a bulvárlapok túl nagy figyelmet szenteltek az ügyének, Winona Ryder visszavonult a nyilvánosság elől. Ez az időszak saját bevallása szerint nemcsak a regenerálódását szolgálta, hanem azt is, hogy egy időre kilépjen abból az intenzív életből, amelyet tinédzser kora óta élt, továbbá lehetőséget biztosítson magának arra, hogy átgondolja, mit is szeretne valójában kezdeni az életével és a karrierjével. Csak akkor, amikor 2010-ben egy idősödő balerinát alakított Darren Aronofsky A Fekete hattyú című filmjében, érezte újra, hogy karrierje végre fordulóponthoz ért. „Nagyon felszabadító volt, hogy egy velem korú szerepet játszhattam” – mondta el még 2016-ban a New York Times-nak, majd megjegyezte, hogy szerinte ez segített az embereknek abban, hogy végre a szerepén keresztül megértsék az igazi Winona Rydert.
Most, 52 évesen egészen máshol tart az életében és a munkájában: elképzelhetetlennek tartja például, hogy magassarkút viseljen a vörös szőnyegen, sőt, inkább maga öltözködik (ami elég nagy ritkaság Hollywoodban, ahol mindenkit szakértők öltöztetnek), esetleg földig érő ruhával rejti el a csizmáit, vagy beépíti őket az öltözékébe. „Valójában tudatos döntés ez a részemről, talán hat évvel ezelőtt jutottam erre” – mondja.
Ryder az elmúlt 14 évben Scott Mackinlay Hahnnal, a fenntartható biopamutot gyártó Loomstate alapítójával él. Első találkozásuk akár az utolsó is lehetett volna, a színésznő azonban alighanem kellő humorral kezelte, amikor A Fekete Hattyú premierjén egymásba botlottak, és Hahn megdicsérte őt Az ötödik elem című filmben nyújtott alakításáért, amelyben egyébként egyetlen percet sem játszott.
Winona Ryder-t hiába keressük a közösségi médiában, elvből marad ki ebből az egészből, azt mondja, jobban élvezi a boldog tudatlanságot, vagyis hogy fogalma sincs, mit gondolnak róla mások.
Winona Rydert legközelebb kedden 21:55-kor láthatja a FILM4-en A kísértetház című fimben Meryl Streep, Jeremy Irons és Antonio Banderas mellett, még a gondtalan időszakából.
