Halle Berry félmeztelen fotókkal ünnepelte, hogy húsz éve lett Macskanő

Július 23-án volt 20 éve, hogy Halle Berry Macskanő lehetett Pitof kasszabukott filmjében, e különleges évforduló pedig nyilván méltó megemlékezést kívánt. Az 57 éves (hogy tessék?!) színésznő meg is tette ezt azzal, hogy a napokban feltöltött egy rakás képet az Instájára, amelyeken egy ágyon hedereg félmeztelenül, stratégiai kismacskákkal eltakarva az eltakarandót. A poszt mellett lelkesen megjegyzi, hogy nagyon büszke arra, hogy eljátszhatta ezt az ikonikus karaktert annak idején, amely azóta is közel áll a szívéhez, és most már örökké Patience Phillipsnek, azaz Macskanőnek érezheti magát. (A cicákat egy szomszéd segítségével mentette meg, és nem esett bántódásuk a fotózás során). 

Pedig valójában nem sok köszönet volt abban, hogy Berry megkapta ezt a szerepet, a kritikusok utálták, pénzügyileg közel sem hozta az elvártat, és hát egyszerű filmfogyasztóként nézve is mondjuk úgy, hogy kérdéseket vet fel. De erről kicsit később. Érdemes előbb áttekinteni a karakter fejlődését az évek során, és azt, hogy kik és miként alakították Macskanő szerepét, hogy talán a végére megértsük, hogy míg Michelle Pfeiffer minden szempontból eggyé vált a karakterrel, addig miért nőhetett ez a szerep egy idegesítő, soha el nem múló pattanássá Halle Berry karrierjének orrán. 

A képregény

Macskanő Bill Finger és Bob Kane képzeletében született, majd 1940-ben, a Batman képregény első számában jelent meg először. Ő volt Macska, az elbűvölő, kilenc életű tolvaj, akit a Sötét Lovag hagyott megszökni. Egy igazi végzet asszonya, akit három fantasztikus nő, a ’30-as évek szexszimbóluma, Jean Harlow, a színésznő-feltaláló Hedy Lamarr és unokatestvére, Ruth Steel keverékéből mintáztak. Ő az egyik legmenőbb karakter Gotham Cityben, aki nemcsak folyamatosan meghal és újjászületik, de már számtalan esetben új identitást és háttérsztorit is kapott. 

Volt már minden az évek során: légiutas-kísérő, aki egy repülőgép-szerencsétlenséget túlélve emlékezetkieséssel küzd, az alvilág egyik főnökének a lánya, bántalmazó férjtől menekülő feleség, környezetvédelmi titkár, egy stricije által megölt prostituált, szuperhős, talán csak halott német katona nem. A leggyakoribb történetszál szerint ő Selina Kyle, egy sötét, kínzó múltú árva, aki tolvajként kezdi, végül bántalmazott nőként kénytelen meghalni, majd újjászületni, hogy aztán saját alteregóján keresztül élje meg a vágyott szabadságot és a függetlenséget. Háttértörténete ugyanakkor mindig változik, ahogy Batmannel való kapcsolata és a külseje is – lila ruhás, zöld köpenyes csajból az évek alatt latexruhás dög lesz, öltözéke azonban csak a filmvásznon, évtizedekkel születése után válik igazán ikonikussá.  

Julie Newmar és Lee Meriwether, az elsők

Julie Newmar volt az első színésznő, aki eljátszhatta Macskanőt a Batman című, 1966-1968 között forgott sorozatban, amely inkább hasonlított egy szürreális bohózatra, mint valódi tévésorozatra, mindenesetre a nézők két éven át élvezhették az óvodás farsangi jelmezbe bújtatott Batman és egy diszkódívának öltözött pin-up csaj kalandjait. A színésznő pedig ezt imádta. „Rájöttem, hogy mindenben, amiben valaha játszottam, tévében, moziban vagy a színpadon, Macskanő jelmeze volt az, amely igazán lehetővé tette számomra, hogy a testemen keresztül meséljem el a történetet” – nyilatkozta korábban a Bring Me The News-nak, és elmondta, mennyire élvezte a sorozat humorát és azt, hogy a stáb tökéletesen együtt tudott működni. 

Newmar csillogó, fekete overált kapott, kiegészítő gyanánt pedig vastag övet, térdet verdeső arany nyakláncot és egy aprócska maszkot. Hajába tökéletesen fűzött macskafülhajpánt került, kezére fekete kesztyű, ujjait pedig hosszú, arany színű alufóliakörmök díszítették. Ruházata szinte tökéletesen megegyezett azzal, amelyet aztán Lee Meriwetherre húztak az 1966-os Batman című filmadaptációban. Rajtuk keresztül született meg és vált híressé a karakter a képregényeken kívül a filmvásznon is, jelmezük pedig kiindulópontként szolgált minden olyan filmben, amelyben Macskanő valaha is feltűnt ezután. 

Eartha Kitt, az első afro-amerikai Macskanő

Szegény Halle Berrynek semmi nem jön össze, ha Macskanőről van szó, mert ugyan ő az első, Oscar-díjat nyert afro-amerikai színésznő, de semmiképp sem az első afro-amerikai Macskanő, ezt a lehetőséget ugyanis még a hatvanas években lenyúlta előle a táncos-énekes-színésznő Eartha Kitt, ugyanabban a sorozatban, amelyben Julie Newmar is feltűnt a szerepben. Kitt az afro-amerikai közösség szemében egyfajta ikonná vált azzal, hogy képes volt ledönteni a falakat, amelyeket akkoriban Hollywood emelt a hozzá hasonló színészek és színésznők elé, olyasvalaki volt ő, akinek a bőrszíne ellenére sikerült felküzdenie magát a szórakoztatóipar élvonalába.

A közönség szemében Kitt maga volt Macskanő archetípusa, aki képes az érzékiséget önbizalommal vegyíteni, és fegyverként használni a szépségét. Orson Welles pedig egész egyszerűen a világ legizgalmasabb nőjének tartotta.  „Számomra ez a karakter nagyon szórakoztató volt” – mondta Kitt egy 2002-es interjúban. “Annak idején óriási segítségre volt szükségem, és mint egy éhező macskának, meg kellett találnom a módot a túlélésre. De mindig történik valami csodálatos, és ez volt az egyik legcsodálatosabb csont, amit valaha is dobtak nekem”- tette hozzá.

Michelle Pfeiffer 

Mi lett volna az emberiséggel, ha Michelle Pfeiffer helyett az eredeti elképzelések szerint Cher vagy Madonna kapta volna a szerepet? Vagy Annette Bening, aki a legközelebb volt hozzá, aztán a terhessége miatt nem vállalta el? Nos, alighanem meg lettünk volna fosztva a világ legjobb Macskanőjétől, akit Tim Burton alkotott meg a Batman visszatérrel (amelyet eredetileg fekete-fehérben képzelt el, de színesen is elég darkra sikerült). Pfeiffer karaktere egy kettős életű nő: egyrészt ott van Selina, a törékeny titkárnő, akit gonosz főnöke megöl, másrészt ott van egy anti-hősnő latexoverálban, akinek a kedvenc fegyvere egy ostor. Ez a kettősség pedig belülről és kívülről is szétszakítja.

Nem véletlen, hogy a jelmeztervezők, Mary Vogt és Bob Ringwood olyan öltözékeket terveztek neki, amelynek a varrásai kívülről is látszanak, és amelyek egy ellentétes érzelmekből táplálkozó nőt tartanak össze, hogy aztán a karakterével összhangban egyre jobban szétszakadjanak. A jelmez majdnem olyan fontos szerepet kapott, mint maga Pfeiffer, aki viszont utálta, és legszívesebben máglyán égette volna el (a forgatás végén ezt meg is tehette, aminek eléggé örült). „Ez volt a legkényelmetlenebb jelmez, amit valaha viseltem”- mondta el egy interjúban, majd kifejtette, hogy szörnyen szűk volt, ezért az egész testét be kellett hintőporozni, mielőtt beleerőszakolták volna a ruhába, amiben aztán alig kapott levegőt. Az ostorát viszont megtartotta, amellyel legutóbb 2021-ben lehetett látni szakszerűen hadonászni (a rajongók nagy örömére persze). 

Halle Berry 

Macskanő minden porcikájából a szexualitás sugárzott, és ez az, ami nem változott semmit az évek során, sőt. Lévén, egy főként férfiak alkotta világba született, férfiak keze és fantáziája által, így nem csoda, hogy a karakter az ő elvárásaik szerint változott, amikor változott, vagy éppen maradt olyan, amilyennek megálmodták: egy ravaszdi, magabiztos, szexuálisan túlfűtött, kecses mozgású nő, akinek a csábereje épp olyan vonzó, mint amilyen pusztító. Egy nő, aki egyre szűkebb ruhákba öltözik, és egyre ledérebb lesz annak függvényében, épp mit visel el az adott korszak szexuális trendje. Vagy hogy az adott rendező (mert már nem csak a képregényekről, hanem a filmekről is beszélhetünk) miként jeleníti meg A Nőt ebben a kontextusban. És míg az 1990-es években, a riot grrrl mozgalom felemelkedésének kellős közepén Tim Burton képes volt Michelle Pfeiffer Macskanőjének lelket, mélységet és erőt adni azzal, hogy sötét és néhol groteszk helyzeteket teremtett köré a Batman visszatérben, addig a már süllyesztőbe hullott Pitof kizárólag Berry szexuális kisugárzására koncentrált, de még azt sem sikerült jól csinálnia. 

Esetlen öltözékkel büntette (mekkora tehetség kell egy olyan jelmez megalkotásához, amely még a világ egyik legjobb nőjének is borzalmasan áll?), béna szóvicceket adott a szájába, de még a karakterfejlődése is katasztrofálisra sikerült. Berry Patient Phillipsként kócos, magára nem adó nőt alakít a Macskanőben, aki egy kozmetikai cégnél dolgozik (hogy mi van?!), és túl sokat tud, ezért a főnökei elteszik láb alól. Szerencséjére azonban egy macskán keresztül újjáéled, Macskanővé változik, és e pillanattól minden addigi személyiségjegyét hátrahagyva magabiztosan elindul a bosszú útján, hogy a világ helyett a nők arcát mentse meg egy függőséget okozó kencétől, miközben eltúlzott szexiséggel csábítgatja Batmant és gyakorlatilag mindenkit, aki szembejön az utcán (vagy az állatkereskedésben). 

A rendező ugyanis Berryt a film 1 óra 44 percében nem egy, de nem is két olyan helyzetbe sodorta, amelyek ahhoz túl nevetségesek voltak, hogy komolyan lehessen őket venni, humornak viszont meglehetősen gyengécskére sikeredtek. Például tonnaszám zabálja a macskakaját, mintha egy Whiskas-reklám kivágott jelenetében lenne, ráizgul a macskamentára, ráfúj a kutyákra, és szűk réseken préselődik át, a néző pedig elgondolkodik: vajon melyik jelenetben fog szőrgolyót öklendezni, háromnegyed órán át nézni a falat meredten, hátsó lábbal rugdalni Batmant, ha megsimogatja a hasát, vagy mikor jön el a film fordulópontja, amikor lelöki a főgonosz Sharon Stone asztaláról a kávéscsészét, miután belemártotta a mancsát kezét. 

De talán nem is ez a legnagyobb probléma a filmmel, hanem hogy a képregényekhez kicsit sem próbáltak hűek maradni a készítők (pedig vagy hat forgatókönyvíró dolgozott a filmen), és mindent, amiért Macskanő annak idején kultikus státuszba emelkedett, elvették tőle, vagy elnagyoltan jelenítették meg. Ilyen a személyiségének kettőssége (ami nem merülhet ki abban, hogy élőként kócos és esetlen, Macskanőként meg már jólfésült, rúzsos szájú, öntudatos és vad), és ilyen minden szimbolikus értéke, amelyek a filmből gyakorlatilag hiányoznak.

Szerencsétlen Berrynek esélye sem volt, hogy ebből valami jó süljön ki, a filmet hét Arany Málnára jelölték, négyet meg is kapott, köztük a legrosszabb film és legrosszabb női főszereplő díját, utóbbit egészen kivételes módon a színésznő személyesen vette át. „Szeretnék köszönetet mondani a Warner Brothers-nek. Köszönöm, hogy belerakott egy igazán borzasztó filmbe. Pont erre volt szüksége a karrieremnek” – mondta el a beszédében. Azt mondják, ez a humorral kezelt reakció némiképp javított a megítélésén (szüksége is volt rá, ha már ezelőtt két évvel Oscar-díjat nyert), de a filmén semmiképp. 

És talán éppen ezek miatt is olyan érdekes, hogy a legutóbbi posztja és több interjúja alapján is Berry jó szívvel gondol vissza macskanősködésére, a jelmezét például szerette, szerinte jól illett az alkatához, csak a sztorit érezte kissé erőtlennek. Az viszont már elég rosszul érintette, ahogy utólag a játékát kritizálták, pár nappal ezelőtt az Entertainment Weeklynek beszélt erről, ahol elmondta, hogy nem estek jól neki a kritikák, ugyanakkor fekete nőként már hozzászokott az életében felmerülő negatív visszajelzésekhez, és mindig sikerült állnia a sarat. „Szokásom, hogy szembeszállok a sztereotípiákkal és utat találok ott is, ahol nincs. És ez nem térített le az utamról, mert fekete nőként egész életemben harcolnom kellett. Rosszakat írnak a filmemről? Nem örültem neki, de nem állította meg a világomat, és nem térített le arról, amit szeretek csinálni.”

Macskanő 84 éves lenne, ha eredeti, képregényes születését is beleszámoljuk. Ennyi idő alatt pedig rengetegen eljátszották (a fentieken túl Anne Hathaway és Zoe Kravitz is), és állandóan képes volt megújulni: hol tökéletesen megfelelt az eredeti karakternek, és sikert aratott, hol pedig a totál ellenkezőjét hozta, és csúfos bukás lett a vége. Aki valaha eljátszhatta ezt a szerepet, a rendező vagy a saját elképzelése szerint idomult a karakterhez, és mindegyikük csavart rajta egyet. Alighanem ez mindenkivel így lesz, aki valaha még magára ölti (bármilyen) jelmezét a jövőben – kérdés, hogy a végeredmény szerethető lesz-e, vagy inkább teljes kudarc. Meglátjuk, a fentiek alapján bármi elképzelhető.