Az élet úgy hozta, hogy James Woods soha nem tűnt olyan A-kategóriás világsztárnak, mint sok kortársa, viszont a most 77 éves színész annyira jellegzetes kisugárzással bír, hogy ennek ellenére is lehetetlen elfelejteni, ha láttuk már filmjét. Persze ez nemcsak a kisugárzása miatt van, hanem a színészi képességei miatt is: leginkább talán a mániákus figurák állnak neki jól, de tényleg bármit el tud játszani. Megcsodálhatjuk például kedd este a Rémképtárban is, de előtte azért tudjunk meg pár fontos apróságot róla!

Elég sok bűnözőt is eljátszott már, pedig a valóság az, hogy tartalékos rendőrtiszt a Los Angeles-i rendőrségnél.
Még csak középiskolába járt, amikor beiratkozott az UCLA egyetem lineáris algebra kurzusára, ahol egy hibátlan és egy egyetlen pontot bukó tesztet produkált.
Elvielg 180-as IQ-ja van. Ha minden igaz, még Albert Einsteiné is csak 160 körüli volt.
Sok jó szerepe volt már, de saját bevallása szerint leginkább Hádészt szerette a szinkronizálni a Disney egyik utolsó igazi klasszikus rajzfilmjében, a Herkulesben. Azt mondta, bármikor belebújik kicsit a karakter bőrébe, élete végéig.
A Family Guyban róla nevezték el a történetnek otthont adó kitalált település középiskoláját, a gyerekek ugyanis a James Woods középiskola tanulói.
Gyakorló római katolikus, de azért mer ellentmondani: többször is bírálta Ferenc pápát szerinte túlzottan liberális nézetei miatt. Ezek mellett talán nem akkora meglepetés, hogy nagy védelmezője a halálbüntetésnek, és republikánusként Donald Trumpot is hangosan támogatja.
Eredetileg Quentin Tarantino neki szánta volna Mr. Orange szerepét első filmjében, de az ügynöke annyira érdektelennek tartotta a Kutyaszorítóban forgatókönyvét, hogy nem is szólt Woodsnak. A film azóta már történelem, a színész pedig kirúgta az ügynököt.
Ha pedig a mindennapjaiba is betekintenének, íme, a színész Instagram-oldala, amelyről legutóbb azt lehetett megtudni, hogy augusztus 15-én megjelent egy lemeze.
Rémképtár – augusztus 27., 22:00, FILM4.