Szeptember 6.-án 10:45-kor adja a MAX4 a Bűbájos boszorkák című sorozat A múzsa csókja című epizódját. A történet központjában egy varázsgyűrű áll, amely illetéktelen kezekbe jut, és a világ múzsáinak kizsákmányolóivá válik, hogy azok szép dolgokra ihlető ereje fokozatosan a semmivé váljon. Természetesen a jó erői, élükön a Halliwell-testvérekkel, felveszik a harcot a világ rendjének helyreállítása érdekében. Költői, nem? Pont, amennyire egy múzsás sztorinak lennie kell.
A múzsák nagyon érdekes figurák. Valamennyit mindenki tud róluk, a közbeszédben a mai napig rendszeresen használjuk megnevezésüket – igaz, nagyon leegyszerűsített formában és jelentéstartalommal, ihletadó személyekként gondolva rájuk. Gyakorlatilag bárki lehet múzsa, számuk tehát a végtelenhez közelít. A görög mitológiához, ahonnan a múzsák valóban jönnek, ennek már alig van köze, de hát mindenki döntse el maga, hogy ezen kell-e keseregni, vagy szép dolog, hogy egy ilyen régóta létező gondolat valahogyan napjainkig fennmaradt.
Na nem mintha a görög mitológiában, a rendelkezésünkre álló források alapján, a kezdetektől egységes álláspont létezne a múzsák pontos számáról, illetve származásáról. A dolog kicsit bonyolult, szóval végtelenül vázlatosan megfogalmazva találunk csak közös nevezőt: a múzsák mindenekelőtt felsőbbrendű lények, istennők, de minimum vízi nimfák. Az Olümposz vonzáskörzetében élnek, szeretik a patakokat és forrásokat (hopp, egy vízinimfa-vonás), de mindig hegyes-dombos környéken építettek nekik szentélyt. Szerepük abban minden elgondolás szerint egyezik, hogy az ő segítségükkel szólalnak meg a versek, dalok, drámák, és mindenféle egyéb mű, na de hogy miként nyilvánul meg ez a segítség? A múzsák ihletet adnak, olykor ők maguk a húr, amelyen a dal megszólal (delphoiban szentélyükön az akkoriban használatos líra három húrjának neve áll), máskor ők az alkotók. Sőt, a görög musza jelentése költemény, szóval ők maguk a dal is. (Muzsika.)
Na most ez nem egy tudományos igényességű cikk egy történész szaklapban, úgyhogy tényleg csak nagy vonalakban folytassuk: a múzsák főbb feladata az volt, hogy fontos történeteket daloljanak el, boldogabbá tegyék az emberek életét a művészetükkel – később pedig patrónusként segítették az írógörccsel sújtott alkotókat, a tudás forrásaiként.
Hogy hányan voltak az ezen mélázó görögök szerint, jó kérdés: sokuk szerint hárman, mások – az i.e. V-IV. századra ez lett az általános álláspont – szerint kilencen, de például a Magyar Katolikus Lexikon azt írja, először valószínűleg egyetlen istennőként gondoltak arra a földöntúli erőre, amely műalkotások létrehozására készteti a művészt. Eredetük tekintetében is eltérnek az elképzelések, Hésziodosz szerint Zeusznak és Mnémoszünének, az emlékezés istennőjének leányairól van szó, akik kilencen vannak, jól körülírható feladatkörrel. Más források szerint Uranosz és Gaia három gyermekéről beszélünk, akik egyenként testesítik meg a dalt, a gyakorlást és az emlékezést . Pauszaniasz pedig úgy vélte, mindenkinek igaza van, a múzsáknak két generációja volt, az elsőt Uranosz nemzette, a másodikat Zeusz. Ez összesen tehát tizenkettőre tenné a számukat, ha nem lenne egy korai hagyomány, amely szerint egy negyedik múzsa – Aoidé, Meleté és Mnémé mellett – is volt a képben, Arkhé. Mondom, hogy bonyolult.
Majdnem annyira bonyolult, mint a klasszikus Görögország idejére kialakult, kilencszereplős múzsa-világmodell. Kalliopé az epikus költészet, a filozófia és a tudományok felelőse lett, Terpszikhoré a táncok tekintetében volt kompetens. A komédiáért, a színházért Thaleiához, illetve Tháliához fordultak a rászorulók. Övé az egyik legismertebb név napjainkban is: a bulvár-napilapok kezdő szerzői is tudják, hogy ha nem szeretnék szóismétléssel magukra haragítani a szerkesztőjüket, Thália kegyeltjének kell nevezni a felkapott színésznőt, és teátrumnak a színházat. A másik legismertebb név természetesen Eratóé, a szerelmi költészet ihletőjéé.
Melpomené sorsa a tragédiák és gyászénekek tolmácsolása, Polühümnia a himnikus költészetért felel, Euterpéhez pedig a lírai verselés, a zene ügyeiben érdemes fordulni. Két, látszólag oda nem illő témának is van referense, Uránia a csillagászatban jártas, Kleió pedig a történetírásban. Elsőre nem egyértelmű, milyen szempontból kell ihletettnek lenni ahhoz, hogy az égbolt vagy múltunk titkaival ismerkedjünk, de nem árt tudni, hogy amikor az emberiség gondolatiságának fontos részei voltak a múzsák, az ismeretek átadásának elsődleges forrása a szóbeli közlés volt – Kleió segítsége jól jöhetett bárkinek, aki a történelem titkait különösen tökfej fiataloknak kívánta átadni, és csak remélte, hogy elég jól fogalmaz majd ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésüket.
Egykor az életmód alapját képező hit, ma inkább meseszerű történetek sokasága – de a múzsák nevei és feladai szépen felvázolják, hogyan gondolkodtak annak idején művészetről, ihletről, és arról, mitől lesz valami, amit elmondunk, jó, érdekes és igaz.
