Sorra állnak le a Neil Gaiman nevéhez köthető tévés produkciók munkálatai, miután az írót több nő is szexuális zaklatással vádolta meg. Érdekes módon már több mint két hónapja, hogy a Tortoise Media brit hírügynökség robbantotta a bombát, a közvéleménynek, de főként a produkciós cégeknek valahogy mégis szokatlanul hosszú ideig tartott felocsúdnia. Pedig a lap igen erős anyagot szolgáltatott a témában, és rendesen utánament a nők állításainak: július 3-án először egy négy részes, Master: The Allegations Against Neil Gaiman című podcastben, majd egy cikkben cincálták elemeire az angol írót, és a felkutatott információik alapján részletesen elemezték, hogy mi is történ(hetett) pontosan közte és a vádakkal előállt öt nő között. Azt is állították, hogy az egyik eset még az új-zélandi rendőrségre is eljutott – ezzel kapcsolatban Gaiman is előállt a saját verziójával.
(Gyorsan leszögezzük: Gaimannel nemcsak azért foglalkozunk, mert író, hanem mert olyan író, akinek műveit egyrészt számtalan sorozattá és hosszabb-rövidebb filmmé adaptálták; illetve ő maga is több sorozaton dolgozott íróként – olyan címek fűződnek a nevéhez, mint például a Dr. Who, az Elveszett próféciák, a Sandman, a Csillagpor és a Beowulf.)
A nők
Vigyázat, szexuális és erőszakos jellegű tartalom következik! – szerk.
A podcastben csak Scarlett keresztnéven említik azt a dadát, aki először tálalt ki az íróval kapcsolatban – ő 2022 februárjában kezdett dolgozni Gaiman és (akkor még) felesége, az előadóművész Amanda Palmer új-zélandi, waiheke-szigeteki kúriájában, hogy vigyázzon Ash nevű kisfiukra. Az akkor 21 éves nő állítása szerint csak pár órája ismerték egymást az íróval, amikor az bemászott mellé a kinti fürdőkádba, és ellenkezése dacára az ujjaival beléhatolt. A második incidenst az előzőnél is durvábbnak írta le, Gaiman állítólag anális szexre kényszerítette őt, és akkora fájdalmat okozott neki, hogy a nő ettől elveszítette az eszméletét. Három hétig tartott közöttük valamiféle kapcsolatszerű vonzalom, amely során az író állítólag több alkalommal is megalázó szexuális aktusra kényszerítette Scarlettet, többször „orális szexszel büntette”, és „az övét is használta rajta”.
Gaiman erre úgy emlékszik, hogy semmi olyan nem történt, amit a nő ne akart volna, a kádban is csak összebújva ölelkeztek, és bár Scarlett visszafogott érdeklődést mutatott a BDSM iránt, konkrét szex, állítása szerint, nem történt közöttük. És itt jönnek a furcsaságok: annak ellenére, hogy Scarlett feljelentést tett a rendőrségen, és a Tortoise-nak is részletesen beszámolt az eseményekről, azt elismerte, hogy rövid életű viszonyuk alapvetően közös megegyezésen alapult – csak az író rendszerint nem tudta, hogy hol a határ. Amikor a lapnak megmutatott minden, Gaimennel folytatott üzenetváltást (és azokat is, amelyekben másoknak számolt be arról, hogy mi történt közöttük), a panaszos sms-ek mellett olyanok is előkerültek, amelyekben a nő megköszöni az írónak az előző estét. Ezt egy szakértő a Tortoise podcastjében azzal magyarázza, hogy alighanem Scarlett is egy azon nők közül, akik az elszenvedett trauma következtében kötődni kezdenek a bántalmazójukhoz – ez persze egyelőre csak egyfajta értelmezése a két fél kapcsolatának, konkrét pszichiátriai vagy pszichológiai vélemény nem alapozta meg az állítást. Gaiman egyébként úgy tudja, Scarlett olyan mentális betegséggel küzdött, amely téves emlékeket hozott létre a fejében, a Tortoise szerint azonban ezt az állítást semmiféle orvosi feljegyzés vagy konkrét kórtörténet nem támasztja alá.
K. története másként kacifántos, mint Scarletté: a nevét nem vállaló nőre az újság egy másik szerzője talált rá, akinek elmondta, hogy még 2003-ban, egy floridai dedikáláson találkozott először az íróval, majd két évvel később együtt vacsoráztak, és ugyan nemet mondott Gaiman kérésére, hogy töltsenek együtt egy éjszakát K-val és annak barátnőjével, kis idő múlva mégis romantikus kapcsolat szövődött kettejük között. Noha a nő elmondása alapján mindketten akarták a dolgot, annak személy szerint már nem örült, amikor az író hüvelyi érintkezést folytatott vele, pedig a nő kifejezetten kérte, hogy ne tegye, mivelhogy éppen súlyos és fájdalmas húgyúti fertőzéssel küzdött. Ehhez képest még egy évig együtt voltak, Gaiman szerint pedig K. csak azért rukkolt elő ezekkel a vádakkal most, mert valamiért megbánta, hogy együtt voltak.
Caroline Wallner három lányával együtt 2014 és 2021 között élt egy házban Gaiman birtokán Woodstockban, 2017-es válásukig a férje is velük lakott. A birtokon található műhelyben a nő keramikusművészként tevékenykedett, emellett férjével együtt Gaimannek és Amanda Palmernek dolgoztak (a birtok karbantartását végezték, kertészkedtek vagy bevásároltak). Gaiman azért költözött a környékre, hogy a Bard College-ban tanítson. 2017 környékén, amikor Wallner házassága tönkrement, és érzelmileg a padlóra került, a nő elmondása szerint Gaiman kihasználta sebezhetőségét, és kimondatlanul, de ultimátumot adott neki: vagy szépen elköszönnek egymástól, vagy Wallner kénytelen lesz kielégíteni az író szexuális kívánságait. Az akkor 55 éves nő úgy érezte, sarokba van szorítva, ezért ha Gaiman orális szexet akart, vonakodva, de belement, noha elmondása szerint a férfi sokszor fojtogatta közben, vagy olyanokra kérte, hogy hívja őt uraságnak, és játssza el, hogy élvezi. Elmondása szerint olyan is előfordult, hogy arra riadt alvás közben, hogy az író pénisze a kezében van. „Mondhatja erre, hogy kölcsönös beleegyezésen alapult a kapcsolat, de mégis miért tettem volna ilyet? Csakis azért, mert féltem, hogy elveszítjük a lakóhelyünket” – nyilatkozta a nő a Tortoise-nak, de azt is hangsúlyozta, hogy „igent mondani egy hatalommal bíró, gazdag férfinak, amikor sebezhető vagy és félsz, sosem egyszerű vagy egyértelmű. Még akkor sem, ha látszólag mindketten akarjátok”.
Wallner úgy érezte, nincs választása. Akármikor próbált ellenállni az írónak, ő finoman utalt rá, hogy amíg Wallner gondoskodik róla, addig ő is fog a nőről és a lányairól. Aztán a covid időszaka alatt Gaiman elköltözött a birtokról, ami az asszonynak nagy megkönnyebbülést jelentett – egy darabig, amíg az író el nem kezdett szexuális tartalmú üzeneteket küldözgetni neki, amelyekre viszonzást is várt. 2021 júniusától a nő nem reagált ezekre, ezért Gaiman a pénzügyi menedzserén keresztül megüzente, hogy a lányaival együtt költözzön ki a házból – decemberig adott nekik haladékot, továbbá 5000 dollárt ajánlott, és titoktartási szerződés aláírására kérte, hogy „elkerüljék a drága és hosszan tartó pereskedést”. Mivel a magas bérleti díjak miatt nem tudott időben elköltözni, ráadásul depresszióval és poszttraumás stressz-zavarral kezelték (erre egy ismerősétől kapott pénzt), Wallner 300 ezer dollárt kért (150 ezret a lakhatásra, ugyanennyit a szexuális aktusokért), két héttel később végül 275 ezer dollárban egyeztek meg.
A titoktartási szerződés értelmében Wallnernek tilos lenne Gaimanről beszélnie bárkivel is, továbbá feljelentést sem tehetne a rendőrségen. Ha Wallner mégis úgy döntene, hogy jogi útra tereli az ügyet, húsz nappal előtte értesítenie kell Gaimant, hogy az megakadályozhassa, hogy ebből bármi is nyilvánosságra kerüljön. Ezzel azonban van egy kis probléma: mostanában New Yorkban több esetben is érvénytelenítettek hasonló, nyomozást nehezítő vagy gátló szerződéseket a bíróságok, ráadásul, és ez a lényeg, egész Amerikában érvénytelennek tekintik azokat a szerződéseket, amelyek korlátozzák, hogy állítólagos áldozatok vagy tanúk bűncselekményt jelentsenek be a hatóságoknál. Neil Gaiman nem ideges emiatt, az ő álláspontja az, hogy a nővel kötött titoktartási szerződésnek nincs köze semmilyen bűncselekményhez, ennek értelmében a szerződés nem akadályozza meg a bűnvádi bejelentést, merthogy nincs is mit bejelenteni. Plusz, állítja, a szexuális aktusokat Wallner kezdeményezte, a költözésnek pedig semmi köze az ügyhöz, mivel bármikor bekövetkezhetett volna, tekintve, hogy a család hat évig lakott a házban, teljesen ingyen.
A negyedik nő, Julia Hobsbawn 22 éves volt, amikor 1986-ban találkozott a közel vele egykorú Neil Gaimannel, aki egészen váratlanul leteperte őt a nő londoni lakásában. „Én nem tápláltam romantikus érzelmeket iránta” – nyilatkozta a lapnak, majd hozzátette, hogy úgy tűnt, ez Gaiman részéről sincs benne a levegőben. Aztán az akkor 25 éves író állítólag minden előzmény nélkül rávetette magát, lenyomta a nyelvét a torkán, és a kanapéra taszította őt, amely helyzetből Hobsbawn csak nagy nehezen tudott kiszabadulni. Ezután a fiatal nő minden létező kapcsolatot megszakított az íróval, ugyanakkor a mai napig bánja, hogy nem vonta kérdőre, mert úgy hiszi, ha megtette volna, megelőzhette volna, hogy más nők hozzá hasonló helyzetbe kerüljenek. Gaiman nem érti, miért emlegették fel ezt az ügyet, benne ugyanis csak az maradt meg, hogy fiatal volt, félreértette a helyzetet, de amikor érezte, hogy a csók nem talál viszonzásra, abbahagyta, és elment. Tekintve, hogy az író autistának vallja magát, még akár elképzelhető is lehet, hogy egészen másként ítélte meg a helyzetet, mint Hobsbawn – de ezt már csak én teszem hozzá. A brit büntetőjog ugyanakkor kimondja, hogy ha valaki akár csak megérinti a másikat annak beleegyezése nélkül (vagy anélkül, hogy egyértelmű jelét adná annak, hogy mehet a dolog), az már igen erős érzelmi stresszel járhat, és simán szexuális zaklatásnak minősíthető.
Az ötödik áldozatról, egy bizonyos Claire-ről csak annyit lehet tudni, hogy egy könyvbemutató-turnén találkozott Gaimannel, aki állítólag meghívta magához a turnébuszba, majd bezárta mögötte az ajtót, letámadta, és fogdosta.
Gaiman mindent tagad
Neil Gaiman egyelőre semmit nem reagált a lapnak az ellene felhozott vádakra, egyéb fórumokon azonban tagadja, hogy valaha is úgy létesített volna szexuális kapcsolatot másokkal, hogy azok ne egyeztek volna bele. Noha azt maga is elismerte, hogy a Scarlett esete az új-zélandi rendőrségnél kötött ki (csak a nőnek akkor állítólag azt mondták, ne erőlködjön, mert úgysem fogja tudni bíróság elé vinni az ügyet), ugyanakkor állítja: mivel a rendőrség nem kért a felajánlásából, hogy együttműködik velük a nyomozásban, azt gondolja, a vádak komolytalanok és megalapozatlanok. Függetlenül Gaiman meggyőződésétől és attól, hogy Scarlett állítása szerint süket fülekre talált, amikor feljelentést tett, a hatóságok állítják, hogy az „ügy folyamatban van”, tehát dolgoznak rajta, csak beletelik némi időbe, mire az összes, kulcsfontosságú személyt felkutatják, és elbeszélgetnek velük. Érdekes adalék, hogy a New Zealand Herald is megkereste a rendőrséget, akik az adatvédelmi törvényre hivatkozva azonban még csak azt sem erősítették meg nekik, hogy egyáltalán kaptak-e bejelentést Gaiman ellen vagy sem. A Tortoise mindenesetre rendesen megpörgette a dolgokat, és állítják, hogy ők kézzelfogható bizonyítékokkal rendelkeznek (e-mailek, üzenetváltások, közeli ismerősökkel készített interjúk és egyéb dokumentumok), amelyek alátámasztják a nők által felhozott vádakat, és amelyek egy bírósági tárgyaláson is könnyedén megállnák a helyüket.
A volt feleség szerepe
Ha nem lenne már így is elég komplikált az ügy, ami még szokatlanabbá és ijesztőbbé teszi, az az, hogy a nők eseteinél valójában nemcsak Neil Gaiman neve merül fel minden esetben, hanem volt felesége, Amanda Palmeré is (akivel 2022-ben elváltak). Palmer, akárcsak Gaiman (!), rendszeresen kiáll a szexuális visszaéléseket elszenvedett nők jogaiért, ami annak tükrében még elgondolkodtatóbb, hogy Scarlett (a dada) állítása szerint Palmer maga is tudott arról, hogy a férje miket művelt – csak épp nem tett ellene semmit, sőt.
Állítólag, amikor elmondta neki, hogy az író mit csinált vele, annyit válaszolt, hogy „le mertem volna fogadni”, és hogy „te vagy a tizennegyedik kibaszott nő, aki megtalál ezzel”. Palmer állítólag K-ról is tudott, és ha lehet hinni Scarlettnek, akkor még olyanokról is, akik egyelőre nem álltak elő a maguk történetével. Egyes hangok azt nehezményezik, hogy ha Palmer tudott férje szexuális visszaéléseiről, hallgatás helyett illett volna kiállnia ezekért a nőkért (pláne, hogy elméletileg szívügyeként tekint a bántalmazottakra), mások pedig egyenesen attól tartanak, hogy valamilyen módon még részese is volt ezeknek a zaklatásoknak. Utóbbi durva összeesküvés-elméletként is megállná a helyét, de ha még így is lenne, ritka, hogy egy feleség a férje ellen fordul, pláne, ha szereti, vagy rosszabb esetben, ha fél tőle. Mindez persze egyelőre puszta spekuláció, ezért érdemes inkább a tényekre koncentrálni: ami például biztos, hogy Palmer a Tortoise egyik megkeresésére sem reagált, az Instagramján megjelent, az ügyben felmerülő szerepére utaló, neheztelő kommenteket pedig törölte.
Következmények
Érdekes módon sokáig nem sok visszhangja volt a Gaiman elleni vádaknak, mégis, az első, amely reagált rá, az ENSZ menekültügyi szervezete volt, amelynek Gaiman maga is jószolgálati nagykövete mellesleg. A UNHCR a vádak napvilágra kerülése után azt közölte, hogy „nagyon komolyak” az író ellen felhozott vádak, ezért vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Nem véletlen, az ENSZ definíciója szerint nők elleni erőszaknak számít „bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos cselekmény, amely testi, szexuális vagy lelki sérülést, kárt vagy sérelmet okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában”.
A történet persze nem állt meg itt, és jó pár produkciót leállítottak (bár leginkább szüneteltetnek) azóta, hogy kirobbant a Gaiman körüli botrány. A Disney például úgy döntött, egy időre felfüggeszti az író A temető könyve című művének adaptációját, amelynek munkálataiban egyébként Gaiman eredetileg nem is vett volna részt, mindenesetre a film már előkészítési fázisban volt, írja az IndieWire. Noha a cég nem kommentálta a döntését (ahogy maga Gaiman és a rendező, Marc Forster sem), az nyilvánvaló, hogy a Disney szeret magára családközpontú vállalatként gondolni, így nem meglepő, ha egy időre távol akarja tartani magát az író nevétől.
A Netflix augusztusban jelentette be, hogy a hatalmas kritikai siker ellenére nem készítenek második évadot a Halott Fiúk Nyomozóirodából, amit az alacsony nézőszámmal indokoltak, és meg sem említették a botrányt (mindeközben egyébként a másik Netflixes Gaiman-adaptáció, a Sandman második évadát továbbra is forgatják). A Prime Video sem magyarázta túl az okokat, mindenesetre a napokban döntöttek úgy ők is, hogy felfüggesztik Gaiman és Terry Pratchett közös, Good Omens: The Nice and Accurate Prophecies of Agnes Nutter, Witch című könyvéből adaptált Elveszett próféciák című sorozat harmadik, befejező évadának forgatását. Nem ez az egyetlen Gaiman-adaptáció egyébként, amely készülőben volt, júniusban derült ki, hogy Henry Selick, a Coraline rendezője készíti Gaiman Óceán az út végén című könyvének moziváltozatát, és még mindig nem tűnik úgy, hogy le akarnák állítani.
Az ártatlanság vélelme
Még elfogult Neil Gaiman-rajongóként is nehéz azt feltételezni, hogy nem másról, mint egyértelmű rágalmazásról van szó, de amíg a rendőrség nem áll elő az eredményeivel, addig csak annyit látunk, hogy öt nő áll egyetlen (persze gazdag és nagyhatalmú) férfival szemben, és mindenki annak hisz, akinek akar – és ettől még természetesen nem fog történni semmi. Ami biztos, hogy a Tortoise anyaga elég részletes és tényfeltáró ahhoz, hogy az embernek szinte kétségei se lehessenek az író bűnössége felől, ugyanakkor egyes részek kellően részrehajlóak, és enyhén, de megkérdőjelezik a lap teljes objektivitását. A legjobb példa erre a podcast harmadik epizódja, amely kitér Neil Gaiman szcientológus neveltetésére [már nem az, de a szülei azok voltak – szerk.] anélkül, hogy érdemben összekapcsolná a jelenlegi vádakkal, és csupán annyit említ, hogy Gaiman apja szexuális zaklató volt, amit a hírhedten megbízhatatlan Szcientológiai Egyháznak azért nem szívesen hinnék el bemondásra (sem).
A lényeg, hogy teljesen fölösleges felturbózni az ügyet efféle kijelentésekkel, elvégre Neil Gaiman megítélése enélkül is a béka feneke alatt van jelenleg – legalábbis a rajongók körében mindenképp, akik közül sokan megtörtek a hírek hallatán. „Ő az egyetlen író, akinek minden könyvéhez első kiadású, keményfedeles példányokat szereztem be, és legalább egy tucat dedikált dolgom van tőle, valamint egy fénykép róla, amikor 2001-ben találkoztam vele az Amerikai istenek dedikálásán. Nem fogom elégetni a gyűjteményt, de annyira dühös vagyok. És szomorú. És összetört. Hülyén hangzik, hogy ennyire felzaklat ez az ügy, de az évek során felmerült összes, celebekkel kapcsolatos vád közül ez az egyetlen, ami miatt átmentem a gyász majdnem minden szakaszán. Nem akartam elhinni, de nőként és tisztességes emberként kötelességem mindenekelőtt a nők szavának hinni” – írja egyikük a Redditen.
Érdekes megfigyelni azonban, hogy míg egyes produkciós cégek reagáltak az ügyre azzal, hogy leállították az író nevéhez köthető produkciók nagy részét, egyik sem jelentette ki nyíltan, hogy a szexuális zaklatási ügy állna az indokaik hátterében. Ráadásul még mindig van olyan sorozat, ami forog tovább (vagy csak pihen), és a készítőket látszólag egyáltalán nem befolyásolja a kialakult helyzet. Persze nem tudni, mi lesz később, mindenesetre érdekes látni, hogy míg Kevin Spaceyt az őt ért vádak után szinte azonnal elérte a cancel culture, és jelenleg éhen halni készül, és Armie Hammernek is elég volt néhány kannibálfétisre utaló üzenetet küldeni egy barátnőjének ahhoz, hogy Hollywood percek alatt kidobja magából, Neil Gaimannek még mindig lehet esélye arra, hogy kiálljon magáért még azelőtt, hogy jogilag bármit is rábizonyítanának. Meglátjuk, sikerül-e élnie ezzel a ritka lehetőséggel.
