Idén karácsonykor mutatják be Nicole Kidman új filmjét, a Babygirlt. Egy erotikus thrillerről beszélünk, amelyben a színésznő egy cég vezérigazgatóját, Romyt alakítja. Romy elégedett a karrierjével, házas (a férjét Antonio Banderas játssza), és kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a gyakornokokat pesztrálja, de hát megígérte.
Természetesen az egyikük érdekesebb, mint a többi: ő Samuel, aki pimasz, egyértelműen szeret másokat irányítani, és annyit szemtelenkedik Romyval, hogy a nő akarata ellenére is érdeklődni kezd iránta. Harris Dickinson játssza a fiatalembert, aki, mint azt már sejthetik, mindent elkövet azért, hogy elcsábítsa a nagy hatalmú, de mégis tapasztalatlan, naiv nőt – vagy csak önmagát adja, de ennek Romy nem tud ellenállni; nézőpont kérdése.
Mint a fenti előzetesből is kiderül, kettejük viszonya (legalábbis valamilyen mértékben) kiteljesedik, közös szexuális kalandokba kezdenek, amelyek egyrészt felszabadítólag hatnak a nőre, másrészt főleg abból állnak, hogy a nőt mennyire izgatja, ha egy erősen domináns fél megtagad tőle valamit. „I think you like to be told what to do”, mondja neki a férfi, vagyis szerintem te szereted, ha megmondják, mi a dolgod, és persze úgy is lesz.
Az előzetes alapján ugyanannyira lehet jó film a végeredmény, mint amennyire nem: láthatóan sok benne a szexuális feszültség, és persze nem elhanyagolható kockázatot jelent már maga a viszony léte is a női főszereplő szempontjából. Mindene odalehet, a családja, a szakmai hírneve. Szóval izgalmas történeti elemekből nincs hiány. A munka is remek légkörben folyhatott; Kidman elismerő szavakkal nyilatkozott úgy általában véve is a női rendezőkről is, akikkel mostanában dolgozott, de kifejezetten Halina Reijnről is kedveseket mondott (aki ugye a Babygirlt rendezte), amikor szóba kerültek a film intim jelenetei. „Igazán lenyűgöző volt Halina kezei alatt dolgozni, mert tudtam, hogy nem fog ezzel visszaélni. Mármint, akárki akárhogy is értelmezi ezt, nem éreztem, hogy kizsákmányolnának. Nagyon is résztvevőnek éreztem magam. Ennek a történetnek akartam a része lenni, ezt akartam elmondani. És minden tagom elkötelezett volt eziránt.” Azt is közölte, hogy mindenki nagyon gyengéden bánt egymással, és szívesen segítettek egymásnak – a filmet nem láttam, de gyanús, hogy vannak benne olyan pillanatok, amik egészen mást sugallnak, főleg a dominancia-alávetettség néven körülírható szexuális érdeklődés irányából, ezért hangsúlyozza ennyire.
A film plakátja kifejezetten ötletes: a főszereplőket intim közelségből látjuk, a teljes arcuk nincs is benne a képben; csak a dinamikájuk egyértelmű, a vágyódó nő, az irányító, hideg férfi.
Az egyetlen gond talán csak Nicole Kidmannel van. A színésznő az alapján, amit eddig láttunk, mintha körülbelül másfél arckifejezéssel dolgozná végig a filmet: kicsit ijedt, kicsit értetlen és nagyon komoly, valami ilyesmit hoz a mimikája. Azt majd az idő és persze a teljes film megtekintése fogja eldönteni, hogy van-e más is, vagy kifejezetten indokolt, hogy Romy karaktere állandóan ezzel az arccal létezik. Őszintén remélem, hogy ez a magyarázat, és nem az, hogy Kidman arca a különböző szépészeti beavatkozások miatt már elvesztette a képességét az érzelmek tolmácsolására.
Nicole Kidman egyébként 57 éves, ami manapság kitűnő kor lehet egy színésznőnek, főleg, ha olyan elismert, mint ő. Nem hinném, hogy az évek alatt elfáradtak volna az arcizmai, hiszen rengeteg pályatársnőjénél nem tapasztalni ilyesmit, akik pedig ugyancsak 1967-ben születtek. A teljesség igénye nélkül köztük van: Julia Roberts, Lauren Graham, Connie Britton, Courtney Thorne-Smith, Carrie-Anne Moss, Maria Bello, Kate Walsh, Laura Dern és Pamela Anderson.
