Három és fél évtizede nem tapasztalt gyenge szezonrajt, vérszegény támadójáték kevés szerzett góllal, ötlettelenség a köbön: röviden így lehetne összefoglalni a Manchester United jelenét. Ráadásul ez a periódus már hosszabb ideje tart a Vörös Ördögöknél, aminek fényében szinte érthetetlen, hogy a mai napig Erik ten Hag-nak hívják a gárda menedzserét.
Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2013 nyaráig. A legendás Sir Alex Ferguson 27 év után elköszönt a Manchester Unitedtől – stílszerűen bajnoki címmel –, a csapat szurkolói pedig joggal gondolhatták azt, hogy a Vörös Ördögök bő két évtizeden át, a skót legenda irányításával elért sikerszériája nem feltétlenül folytatódik majd. Legalábbis abban a mértékben, ahogy az egykori csatár ténykedése alatt halmozták a különböző trófeákat.
Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2013 nyaráig. A legendás Sir Alex Ferguson 27 év után elköszönt a Manchester Unitedtől – stílszerűen bajnoki címmel –, a csapat szurkolói pedig joggal gondolhatták azt, hogy a Vörös Ördögök bő két évtizeden át, a skót legenda irányításával elért sikerszériája nem feltétlenül folytatódik majd. Legalábbis abban a mértékben, ahogy az egykori csatár ténykedése alatt halmozták a különböző trófeákat. Azt viszont talán a legpesszimistábbak sem sejtették, hogy a következő tíz év többnyire szenvedéssel telik majd. Bár két-két FA Kupa- és Ligakupa-győzelem, valamint egy Európa-liga-diadal ezalatt is született, a bajnoki címet a nagy Ferguson-búcsú óta egyszer sem tudta bezsebelni a United, sőt igazából nem is volt esélye rá. Az érintett 11 szezonból csupán négyben végzett egyáltalán a dobogón az együttes.
Nyilvánvaló volt, hogy a Sir Alex megfelelő pótlása nehéz – szinte lehetetlen – vállalkozás, de tény, hogy a távozása óta többen is versengenek a legrosszabb választás kétes címéért. Maradjunk annyiban, hogy David Moyes és Erik ten Hag kéz a kézben pályázhatna erre, de mivel ebben a cikkben a jelenre koncentrálunk, horgonyozzunk le a holland szakembernél.
Ten Hag 2022-ben vette át az MU irányítását és nagy reményeket fűztek hozzá, az Ajaxnál ugyanis rendkívül látványos, eredményes futballal rukkolt elő, a vezetők pedig úgy gondolták, a jó ideje tartó bajnokicím- (és nem mellesleg Bajnokok Ligája-) ínséget vele fogják megoldani.
Csakhogy az elmúlt két év mindenről szólt, csak nem a látványról. A Manchester United a Ten Hag-érában egy sok-sok jó játékossal rendelkező, de gyakran szenvedős futballt bemutató, görcsös brigád benyomását keltette és kelti. Lehetne persze ellenpéldákat is felhozni, akadtak jobban sikerült meccsek, emellett egy Ligakupa-, valamint egy FA Kupa-győzelem, de azok után, hogy a United drukkerei korábban ahhoz voltak szokva, hogy a világ (egyik) legjobbjaként emlegetik szeretett klubjukat, ezeket a trófeákat kis túlzással – fogalmazzunk árnyaltan – vécéhasználatra ajánlották volna inkább.
Ten Hag első manchesteri idényében, 2022/23-ban ugyan a csodával határos módon a dobogó alsó fokára vezényelte a gárdát, de a mindössze 58 szerzett gól is mutatta, hogy ezt időnként nézhetetlen játékkal és persze a riválisok gyengélkedésének köszönhetően tudta elérni. Csak összehasonlításképp: az első két helyezett, a Manchester City és az Arsenal 94, illetve 88, de még a hetedik Tottenham is 70 gólig jutott.
A holland tréner pechére a következő szezonra több vetélytárs is jelentősen összekapta magát, feljavult a Liverpool, az Aston Villa, a Spurs és a Chelsea is, így az MU szégyenszemre csak a nyolcadik helyet kaparintotta meg – az 1990-es 13. pozíció óta a legrosszabb helyezése volt ez az angol rekordbajnoknak. Nem mintha egyébként a gólok számában nagy különbség lett volna a két idény között: 22/23-ban 58, legutóbb 57 találatig jutott a United. A nyáron ezek után arra lehetett számítani, hogy Ten Hag és a menedzsment minden követ megmozgat majd, hogy a támadószekciót megerősítse, ehhez képest egyetlen játékost sikerült a klubhoz csábítani: Joshua Zirkzee-t, akiért 42 és fél millió eurót fizettek az olasz Bolognának. Vele az első számú probléma az, hogy bár gyors és kreatív, képes előkészíteni a helyzeteket a társaknak, de nem klasszikus befejező ember. A Serie A-ban összehozott tavaly 11 gólt, ami azért nem annyira kiemelkedő, a Premier League-ben egyelőre egyszer tudott betalálni. Ráadásul a beilleszkedése sem annyira zökkenőmentes.
Ne nagyon szépítsük: a United támadójátéka egyelőre reménytelen állapotot mutat. Hét forduló, öt találat, nyolc pont, 14. hely a tabellán… A harmadosztályú Barnsley elleni gála a Ligakupában (7–0), valamint a katasztrofális védekezéssel megspékelt, Porto elleni gólzáporos Európa-liga-csata (3–3) nem sokat javít az összképen.
Pedig a helyzetek száma általában nem kevés. A Vörös Ördögöknek meglennének a kreatív emberei ahhoz, hogy domináljanak az ellenfeleikkel szemben: Bruno Fernandes, Christian Eriksen, a még nagyon fiatal, de folyamatosan fejlődő Kobbie Mainoo vagy akár a már említett Garnacho is jó alapanyagnak számít, de továbbra is adódik a kérdés: ki szórja majd meg az ellenfeleket?
Főleg úgy, hogy Ten Hag folyamatosan, néha érthetetlen módon forgatja a csapatát. Hiába játszott kiemelkedően egy mérkőzésen például Garnacho vagy Zirkzee, a következő meccsen már a cserepadon találta magát. Önmagáért beszél, hogy a kapus Onanán kívül csak két védő, Mazraoui és Diogo Dalot, valamint Bruno Fernandes és Mainoo kezdett mind a hét bajnokin. A holland ugyanakkor nemhogy a stabil kezdőcsapatát, a megfelelő taktikát sem nagyon tudta eddig megtalálni az érvényesüléshez. A játék sokszor esetleges és Ten Hagra jellemzően igen defenzív. Nincs elég átütőerő és bátorság, nem tudja komoly nyomás alá helyezni riválisait az MU, közben pedig rendre jönnek azok a rövidzárlatok hátul, melyeket a másik fél ki tud használni.
A korábbi kiváló támadó, a többek között a Premier League TV-nél szakértőként dolgozó Les Ferdinand a legutóbbi, Villa elleni szenvedés (0–0) után kerek-perec kijelentette: az égvilágon semmilyen fejlődést nem lát a manchesteriek futballjában.
A holland már réges-rég elvesztette a szurkolók bizalmát. Sokan már a tavalyi szezon közben lapátra tették volna. Nem értik, hogy miért kell egy olyan edzőhöz ragaszkodni, aki nemhogy nem eredményes, de olykor reménytelen játékot tud csak kihozni a csapatából.
A Tottenham elleni hazai 0–3-at követően a vezetőség ultimátumot adott a kopasz mesternek, miszerint a Porto és a Villa elleni találkozókon javulást kell produkálni a társasággal. Nos, a látottak alapján mindenki eldöntheti, történt-e előrelépés. Ten Hag mindenesetre töretlenül hiszi és szajkózza is, hogy jó úton járnak. A gond csak az, hogy ha valaki a helyes úton jár, de hónapok óta csak egyre sötétebb, buktatókkal teli vidékekre vezényli seregét, elhiszi-e még neki bárki is, hogy ura a helyzetnek?
