A cseh tenyeresember Alcaraz után Sinnert is meglepheti

A világelső simán elődöntős Sanghajban, ám ellenfele nem a spanyol sztár lesz.

Csütörtök reggel Jannik Sinner a Sanghaj Mastersen Danyiil Medvegyevvel találkozott, és a vártnál sokkal könnyebben hozta a nehéznek ígérkező meccset. Az olasz valósággal lelépte szintén nagynevű ellenfelét, az első játszma 6:1 lett. A másodikban az orosz úgy-ahogy magára talált, de így is csak négy game-ig jutott, Sinner 6:1, 6:4-gyel lerendezte a meccset és bejutott a legjobb négy közé.

Nem sokkal később érkezett a nap híre Rafa Nadalról, a következő negyeddöntőt már ennek árnyékában játszotta Carlos Alcaraz és Tomas Machac.

Egészen elképesztően szoros első szettet hoztak össze, brék nélkül. Alcaraz irányított ugyan, akadt is két bréklabdája, de nem sikerült élnie velük. Így 6:6-ig mentek fej-fej mellett, jöhetett a rövidítés. Itt Machac koncentrált jobban, elhúzott 5-2-re, ám a spanyol visszakapaszkodott 5-4-ig. Machac bomba tenyeresei viszont újra jöttek, 7-5-tel behúzta a rövidítést, ezzel 7:6-tal a nyitószettet is.

A másodikban pedig még erősíteni tudott, 1:1 után máris elvette Alcaraz adogatását, 3:1-re lépett el a cseh. A világranglista másodikja ekkor kezdett ébredezni és erősíteni, visszavette az adogatását, sőt, 4:3-ra már ő vezetett. 5:5-ig haladtak együtt, amikor Alcaraz ismét megremegett, Machac másodszor is brékelte, 6:5-nél a meccsért szerválhatott a kezdés előtt top30-on kívüli játékos.

A 24 éves teniszező ekkor már verhetetlen volt, hozta utolsó adogatását is, két szettben vetett véget a mérkőzésnek, 7:6, 7:5-tel. A küzdelemre jellemző, hogy a meccs két órán át tartott.

Tomas Machac és védhetetlen tenyerese (Photo by Hu Chengwei/Getty Images)

Machac és Alcaraz egy hónapja, a Davis-kupában már találkozott, ott is a cseh nyerte az első szettet, de a másodikban megsérült, majd a harmadikban fel is adta. Most fejezte be, amit akkor elkezdett.

Sinner így a szombati elődöntőben Alcaraz helyett Thomas Machaccsal találkozik.

Mindkét csütörtöki negyeddöntőt élőben adtuk a Network4-en, a Net4+-on visszanézhetőek, pénteken jövünk élőben a további két negyeddöntővel Sanghajból, a MATCH4-en és a Net4+-on is. A másodikban láthatjuk Novak Djokovicsot, 12 óra 30-tól.