Daniel Morgenroth neve alig ismerős valakinek hazánkban, ami nagyon igazságtalan dolog tőlünk, tekintve, hogy a most hatvan éves színész egy tonna olyan sorozatban játszott, amelynek számos rajongója van itthon is. Ha például azt mondom, ő Martin Grimm az Álomhajóból, akkor már dereng valami? Na ugye! Akkor most beszéljünk is kicsit Daniel Morgenroth-ról, mert megérdemli.
Pályáját színházi asztalosként kezdte, majd díszletasszisztensként dolgozott, később azonban a színpad helyett inkább magát építette, és elvégezte a berlini Ernst Busch Színművészeti Főiskolát. Karrierje hamar el is indult, a kilencvenes évek elején a berlini Deutsches Theater szerződtette, ahol különböző klasszikus darabokban játszott: volt templomos lovag Lessing Bölcs Náthánjában, Wetter gróf Kleist Käthchen von Heilbronnjában és Peer Gynt is. Néhány darabot rendezett is, majd szép lassan a filmezés felé fordult: 1993-ban kezdett el forgatni, az évtized végére meg már szinte kizárólag a tévében tűnt fel. Első mozifilmes szerepét az Ich und Christine című produkcióban kapta, majd néhány évig kisebb epizódszerepekben tűnt fel sorozatokban (a Derrickben is például), hogy aztán 1999-ben Hajo Gies Die Handschrift des Mörders című thrillerkomédiájával térjen vissza a vászonra.
A mozi mégsem izgatta annyira, a tévézést sokkal érdekesebbnek találta, és egy rakás népszerű sorozatban játszott, a Der Altéban, a Siskában és az Unsere Farm in Irlandban többek között. De feltűnt Az Öregben és az Álomhotelben, ahogy több Rosamunde Pilcher filmadaptációban is (Az egyiket, az Álom és szerelem: Rosamunde Pilcher – A múlt árnyékát nálunk is láthatja kedd reggel 9 órától a STORY4-en). A magyar közönség mégis főként az Álomhajóban játszott, ikonikus szerepéről ismeri, mint Martin Grimm első tiszt. Érdekesség, hogy Morgenroth eleinte csak vendégszereplőként tűnt fel a sorozatban, és csak 2019-ben csatlakozott a stábhoz véglegesen, ami elég kényelmes ugrás volt a karrierjében, lévén, e munkán keresztül úgy utazhatja be a fél világot, hogy közben még a saját hobbijaira is marad ideje: a forgatások szünetében dalokat ír és zenél, amivel egyszer szeretne közönség előtt is fellépni. „A csomagomban vagy a gitáromat viszem magammal, vagy az ukulelémet, mert az olyan kellemesen kicsi” – nyilatkozta egyszer a Superillu magazinnak.
„Színészként az az előnyünk, hogy nem minden forgatási napon dolgozunk reggeltől estig, így van szabadidőnk, amikor a kollégák éppen kamera előtt állnak. Ha pedig belefér, részt vehetünk egy-egy kiránduláson is. Például voltunk így Mianmarban, ahol pagodákat néztünk meg – az fantasztikus élmény volt! Indiában viszont egyszer sem tudtam kiszállni a partra, mert nem fért bele az időbe. Néha ez is előfordul” – mondta el a színész, akinek az Álomhajó egy olyan luxus, amivel nemcsak népszerűséget szerzett, hanem saját gyerekkori terveit is sikerült megvalósítania – kitörni Németországból, és kalandozni, amennyit csak lehet. „Egészen korán éreztem, hogy ki akarok törni” – emlékszik vissza. Gyerekként először az ujjával barangolt a térképen, és célpontokat keresett, majd, amikor tizenöt évesen először biciklizett el Magyarországra, tett magának egy ígéretet: „Azt mondtam magamnak, hogy ha harmincéves leszek, és az NDK-nak még mindig zárt határai lesznek, és a szögesdrót továbbra is felénk néz, akkor mindent meg fogok tenni, hogy kijussak ebből az országból.”
A kalandozás egyébként a tévén kívül is az élete részét képezi: „magánemberként az extrémebb túrákat szeretem, például kajakkal megyek ki a tengerre. Olyankor sátrat viszek magammal, és kint alszom – függetlenül az időjárás viszontagságaitól. Alaszkában például nyáron is csak nyolc fok van, esik, fúj a szél, és előfordul, hogy két-három hétig nem találkozom egyetlen emberrel sem. Az ilyeneket imádom. Hasonló túrákat szívesen teszek biciklivel is, akár a családdal, persze akkor nem ennyire vad módon.”
Morgenroth több mint 23 éve él párkapcsolatban Johanna Klantéval, akivel annak idején egy ausztráliai forgatáson ismerkedett meg. Akkor mindkettejüknek volt valakije, de annyira egymásra kattantak, hogy nem volt kérdés: szakítaniuk kellett. „Olyanok voltunk, mint két mágnes, egyszerűen nem tudtunk egymás nélkül létezni” – emlékezett vissza Johanna egy interjúban. Ennek ellenére hivatalosan sosem kötötték össze az életüket, mert úgy vélik, „egy esküvő nem az a dolog, ami erősebbé tenne minket párként. Így is nagyon boldogok vagyunk együtt”. Két tinédzserkorú lányuk van, Lovisa és Finja, akikkel a mai napig is egy kilencven fős faluban élnek, Schorfheide-ben.
