Alex Zverev atomtenisszel verte Alcarazt, aki pár óra múlva kiesett

Az ATP-vb elődöntőjének háromnegyede alakult ki péntek kora estig, később Casper Ruud csatlakozott, a spanyol kárára.

Alexander Zverev úgy lépett pályára pénteken, a csoportforduló utolsó körében, hogy ha egy szettet megnyer Carlos Alcaraz ellen, nem csak továbbjut, de csoportelsőként teszi, és mehet a négy közé, ahol Taylor Fritzcel játszik. Aztán ha veszít is, az neki már mindegy.

A világranglista másodikja nem bízta a véletlenre, igaz, Alcaraz is hajtott, mert győzelemmel megnövekedtek volna továbblépési esélyei, bár a vereség sem jelentett neki automatikus kiesést. Tudta, minden az esti Casper Ruud–Andrej Rubljov mérkőzés kimenetelétől függ.

Az első szett ennek megfelelően egészen káprázatos teniszt hozott. Zverev diktálta a tempót, Alcaraznak többször is bréklabdákat kellett hárítania, sőt, a vége felé, 5–6-nál egy szettlabdát is. Hősiesen sikerült neki, így eljutott a rövidítésig. Már ez nagy dolognak bizonyult, Zverev ugyanis nem hogy szettet nem veszített még a tornán, de az adogatását sem veszítette el egyetlenegyszer sem. Miközben ő többször is elvette az ellenfelekét.

Zverev a tie breakben is megállíthatatlannak tűnt, 5–2-re elhúzott, két pontra került a szettől és az elődöntőtől. Ekkor viszont jött két olyan Alcaraz-pont, egy tenyeres egyenes elütés és egy emelés, amiről hetekig beszélnének, ha a spanyol a következő, könnyű ütést nem vágja hosszúra, és nem juttatja két szettlabdához Zverevet. Az elsőt még hárította, a másodikat nem tudta, a német színekben induló játékos 7–5-tel behúzta a szettet, 7:6-ra.

Hatalmasat mosolygott, feltett kézzel örült, ezzel ugyanis bejutott az elődöntőbe.

Alcaraz küzdött a második játszmában is, voltak briliáns felvillanásai, ám ekkor már állóképességén is kezdett látszani, hogy nincs tökéletes kondiban, a hét eleje óta nátha szerű vírusfertőzésből lábadozik. Zverev azonnal brékelte őt, majd ezt megtartotta a játszmában végig, adogatását még mindig nem veszítette el, és 6:4-re behúzta a második szettet is. A meccs végeredménye 7:6, 6:4 lett, Zverev is háromból három mérkőzést nyert, mint a másik csoportelső, Jannik Sinner.

Akinek az ellenfele csak a 20:30-kor kezdődő Ruud-Rubljov meccsen derült ki. A képlet legegyszerűbb része az volt, hogy ha Ruud nyer egy szettet, ő megy tovább Zverev mögött, és játszik Sinnerrel. Ez meg is valósult, a norvég 6:4-gyel nyitott, és akár le is sétálhatott volna meccsvereséggel, ám biztos csoportmásodikként. Nem tette, Rubljov 7:5-tel egyenlített ugyan, aztán megsérült, és Ruud 6:2-vel behúzta a döntő szettet, 6:4, 5:7, 6:2-re győzött, azaz túlteljesített.

Nem lett körbeverés, a hibátlan Zverev mögött a két meccset nyerő Ruud lépett tovább a négy közé, az egy meccsen győztes Alcaraz és a nyeretlen Rubljov hazament. A spanyol búcsúja a torna legnagyobb meglepetése, mentsége, hogy nem volt száz százalékos, náthás vírusfertőzésből lábadozott.

A Zverev–Alcarazt élőben adtuk a MATCH4-en és a Net4+-on, majd a Ruud-Rubljovot is, utóbbin mindkettőt visszanézheti. Szombaton 14:30-tól pedig jövünk a Fritz-Zverev, aztán 20:30-tól a Sinner-Ruud elődöntővel.