Kreatív szakmában dolgozni kétségtelenül szórakoztató, színes és inspiráló dolog, de ha nincs, amiből meríteni lehet, akkor gyakorlatilag maga a földi pokol. A kreatív szakmák többsége ugyanis épp azt várja el, amit emberként minden áldott nap szinte lehetetlen megvalósítani: mindig legyenek frappáns, újító ötleteink, alkossunk éjjel-nappal, akkor is, amikor a gyerek sugárban hány, a kollégák undokok, kint esik az eső, fáradtak vagyunk, vagy amikor olyan munkát kapunk, ami kicsit sem illeszkedik kreatív képzeletünkhöz.
Oké, nem agysebészetről beszélünk, amikor valaki a világ súlyát cipeli a vállán, miközben emberéletek forognak kockán, de azért rendkívül kényelmetlen dolog, ha nem tudunk teljesíteni a munkánkban, ha a lelkesedést felváltja a mélységes unalom és üresség érzése, vagy amikor az alkotás már inkább nyűg, mint élvezet. Ezek egyértelműen a kreatív kiégés jelei, amelyektől jobb mihamarabb megszabadulni (vagy még idejekorán elkapni – bár ez természetesen sokkal nehezebben megugorható).
Több cikk is foglalkozik a témával, hogy mivel érdemes próbálkozni, ha a kiégés jeleit fedezzük fel magunkon. Az egyik teljesen nyilvánvaló módszer a pihenés (tényleg!), vagy az, ha magát az alkotást az eredeti céltól eltérő formában közelítjük meg: tehát, ha például kézzel foghatóvá tesszük az ötleteinket (ha vannak), vagy leírjuk, lerajzoljuk őket; de az is segíthet, ha egyik platformról a másikra váltunk – digitálisról az offline-ra, vagy fordítva, a lényeg, hogy arra, amelyiket nem használtuk addig. Ez felfrissíti az agyat, új látásmódokat ad, és kicsit kizökkent abból a kényszerhelyzetből, amelybe beleragadtunk.
A közös munka is ilyen (nem kell mindig mindent egyedül csinálni), vagy az, ha új élményeket keresünk, amelyeknek nem sok köze van az eredeti feladatunkhoz, mégis inspirálhatnak: egy kiállítás, színházi előadás, mozi, de bármi, ami kikapcsol, és feltölt, segíthet ebben. Saját élmény, de nálam az nagyon beválik, ha egy barátom kreatív folyamatának lehetek a részese valamilyen formában – ha elolvasom, amit ír, a legtöbb esetben én is össze tudom vakarni magam, legyek akármilyen súlyos feladatparalízisben épp. A lényeg, hogy rájöjjünk, mi az, ami nekünk beválik – ami kizökkent annyira, hogy aztán gyorsan vissza is tudjon zökkenteni.
Sophie Carter például a Szerelem a tóparton című filmben azzal kezeli kreatív kiégését, hogy fogja magát, és úgy dönt, két hetes vakációra megy a tóparti kisvárosba, Summerside-ba, ahol annak idején nagymamája is rengeteg időt töltött. Sophie-ba persze visszatér az alkotás szelleme, festeni kezd, majd egy rendezvény megszervezésébe is belefog, és ahogy annak lennie kell, nyilván a szerelem is rátalál. A filmet megtekintheti nálunk szombat délután 18:10-kor, a FILM4-en.
