Edoardo Bovét újraélesztették a szombati Fiorentina–Interen. Maradandó károsodást elméletileg nem szenvedett.
Mélyaltatásban ápolják egy firenzei kórházban a 22 éves középpályást, aki a meccs 20. perce környékén összeesett a pályán. Bove a 10. percben egyik ellenfelével, Denzel Dumfriesszel csapott össze, elszakadt a meze, kapott újat, folytatta a játékot. Szűk tíz perccel később mintha a cipőjét kötötte volna be, ám a La Gazzetta dello Sport azt írja, csak térden támaszkodott, majd felállt, sétált pár métert, és eldőlt a gyepen. Az újság szerint Bove az eset előtti percekben már nem volt jól. Azonnal elsősegélyben részesítették, a két csapat játékosai körülállták, hogy ne lehessen látni, amint az életéért küzdenek. Mentő ment be érte a fűre, hordágyra, kocsiba tették, kórházba vitték.

Órákon át csak sejteni lehetett, hogy Bove szívével akadhatott probléma, a Gazzetta csupán éjfél után tudta megerősíttetni, hogy valóban leállt a szíve. Szerencsére sikerült újraéleszteni, jelenleg mesterséges kómában van. A legfontosabb vizsgálatok alapján semmije nem károsodott véglegesen, a tüdeje, a keringése, az agya is rendben lesz, ha minden igaz. Teljesen biztosat csak azután lehet tudni, hogy felébresztik – hogy ez mikor történik meg, a következő 24 órában derülhet ki.
Bove nem túl hosszú időn belül a második Fiorentina-futballista, akinek megáll a szíve, 2018 márciusában a 31 éves Davide Astorit a csapathotelben, álmában érte a halál, a mérkőzés előtti éjszaka.
A vasárnapi Fiorentina–Inter félbeszakadt, még nem tudni, mikor fejezik be.