Tudta, hogy titokban Stellan Skarsgård lehet a kedvenc színésze?

Amikor a felettesem arra kért, írjak valamit Stellan Skarsgårdról, eléggé el voltam veszve. Azzal tisztában voltam, hogy jellegzetes arcú és nagyon jó színészről van szó, de valahogy azt hittem, hogy csak a Csernobil sorozatban láttam, és ez alapján arra gondoltam, hogy számára tulajdonképpen az a 2019-es ötrészes sorozat A Nagy Dolog, és minden más csak körülírja ezt. Aztán kiderült, hogy akkorát tévedtem, mint szódás a lovát, borjú az újkapura, korsó a kútra: Skarsgård ugyanis az elmúlt húsz év egyik legstabilabban erős filmekben feltűnő színésze, aki – bizonyára nem függetlenül attól, hogy svéd emberről beszélünk – nem a csillogásban érdekelt, hanem a jó szakmai teljesítményben. Ennek az is köszönhető, hogy kifejezetten nehéz róla nagy dolgokat írni, viszont kifejezetten érdemes készíteni egy filmajánlót vele kapcsolatban, hogy tisztázzuk: nem a Mamma mia! musical adja a most 73 éves színész arcélét. 

Csernobil

Persze hülyék lennénk nem megemlíteni, hogy Borisz Szcserbina szerepében az ötrészes sorozatban kitörölhetetlen nyomot hagyott a filmiparban. Nyilván az egész atomkatasztrófáról szóló sorozat tökéletes, szinte bármikor újra nézhető és önmagán túlmutató, de ehhez nagyon kellett az, hogy Stellan Skarsgård elő tudja adni a maga módján jót akaró, de azért nagyon-nagyon szovjet embert. 

A megmentő

Vissza 1998-ba: a családját elveszítő zsoldos sztorija nemcsak azért érdekes, mert színvonalasan beszél a háború értelmetlenségéről és az örökre velünk maradó traumákról, hanem azért is, mert a kevés film egyike, ami a méltatlanul alultárgyalt 1990-es évekbeli jugoszláv háború körül játszódik. Mellesleg szombat este a FILM4-en látható!

Remény

2019-ben egy norvég-svéd romantikus drámában tűnt fel, hogy érzékeltesen tegye fel a kérdést: hogyan viszonyul a szerelemhez valaki, akinek jó eséllyel már csak hónapjai vannak hátra? Igen, a film tökéletesen alkalmas egy nagy bőgésre, de utána akár egy jó beszélgetésre is.

Ördögsziget

Maradunk Norvégiában, hát naná hogy maradunk, miért ne maradnánk? Ezúttal egy régmúltban játszódó filmben kap szerepet kedvenc színészünk, a XX. század elején Bastoy szigetén ugyanis egy legendásan kemény fiatalkorúak számára létrehozott börtön működött. Ez a terror változik meg kicsit a 17 éves Erling beköltözésével, aki lázadást szít a szigeten, véget ér a behódolás és az örök kínzás. 

Borg/McEnroe

Legyünk őszinték: a tenisz első ránézésre nem tűnik akkora érzelmeket kiváltó sportnak, hogy érdemes legyen mozifilmet csinálni egy híres összecsapásból. Persze tévedünk, és ennek bizonyítéka ez a film, amiben Stellan Skarsgård legerősebb mellékszereplőként követi végig az összeomlás szélén álló Björn Borg és a fiatal John McEnroe 1980-es wimledoni csatáját. 

Szakmai élete mellett azért a privát is érdekes: ebben a cikkünkben írtunk annak idején róla, hogy nemcsak ő maga remek színész, hanem számos gyermeke gazdagítja a szakmát, jelentős része ráadásul nemzetközi szinten. A legfelkapottabb mostanában Bill,