Továbbra is ártatlannak vallja magát a nemi erőszakért 30 év börtönt kapott sorozatsztár

Fellebbezett nemi erőszak miatt hozott ítélete ellen Danny Masterson, az Azok a 70-es évek show névre hallgató sitcom színésze. Masterson első fokon 30 év életfogytiglani börtönt kapott két nemi erőszak elkövetése miatt 2003-ban. Masterson ügyvédje viszont egy 246 oldalas dokumentumot mutatott be arról, hogy szerinte a tárgyalás során számos hibát vétettek, ami sértette ügyfele tisztességes tárgyaláshoz való jogát – írja a Page Six.

Danny Masterson itt még szabadon (fotó: Paul Archuleta/FilmMagic)

Mastersonék szerint “elképesztő mennyiségű felmentő bizonyítékot” egyszerűen be sem mutattak az esküdtszéknek, bár azt nem árulták el, mik azok pontosan.

Bár Mastersont tavaly bűnösnek mondta ki a bíróság, ő maga továbbra is kategorikusan ártatlannak vallja magát. „Azok, akik ismerik Mr. Mastersont, ismerik a jellemét, tudják, hogy az állítások hamisak” – áll a közleményben. Érdekesség, hogy Masterson felesége végig támogatta férjét a tárgyalások során, de az ítélet után már benyújtotta a válókeresetet.