Ne féljenek, nem fogok most csók-kultúrtörténeti áttekintést nyújtani, bár elég erős a kísértés, hiszen a Csipkerózsikát ébresztő szerelmes érintéstől a gerlepárok romantizált csipkelődésén és az amerikaiak fagyöngy alatti smacizásán át Poison Ivy mérgező ajkaiig lenne benne téma bőven. De maradjunk most ma esti filmünknél, az Ünnepi csóknál, amelyben két mit sem sejtő ember száját hozza össze a sors, az élet, a Teremtő, vagy a Télapó, ahogy tetszik.
Történetünk főszereplője egy Kayla nevű, rokonszenves nő, aki jegyben jár: vőlegénye, Carlton művészember, egészen pontosan rendező-koreográfus. És mint ilyen alkat, sajnos rendkívül szeret mindent irányítani az életben, így például Kaylát is, akinek ez kezd sok lenni. A bonyodalmat csak fokozza, hogy egy furcsa véletlen folytán a nő együtt liftezik egy Dustin nevű illetővel, akivel hogy, hogy nem, váltanak egy csókot. Az eredmény borítékolható, de csak az első felvonásban, ugyanis nagyon odalesznek egymásért, miközben Kayla indokoltan furán érzi magát ettől a jegyben-járok-félresmárolok-akciótól.
A második felvonásban viszont kiderül, hogy Carlton mégsem olyan rossz arc, Dustinról pedig, hogy nem is olyan tökéletes, mint amilyennek elsőre tűnt. Kaylának tehát fel van adva a lecke, el kell döntenie, mit kezdjen magával, meg ezzel a két jóravaló, de korántsem tökéletes férfiúval. „Olyan szerelemre van szükségem, amely minden nappal egyre mélyül és növekszik”, fogalmazza meg érzéseit, miközben azon vívódik, hogy a tökéletes életet, vagy a tökéletes férfit válassza. Kell-e mondanunk, hogy a valóság ritkán tökéletes?
Ami viszont tökéletesen illik ehhez a filmhez, az Brandon Jarrett dala, az Elevate My Love, amely el is hangzik benne, és ahogy a különböző angol nyelvű fórumokat bújtam a filmmel kapcsolatban, azt tapasztaltam, hogy mindenki imádta, aki látta ezt a filmet. Hallgassanak hát bele, és figyeljenek, mikor csendül fel benne!
Ünnepi csók, december 28., 20:00, FILM4.
