Vannak filmek, amik kicsit többről szólnak, mint egy szerelmespár egymásra találásáról. Ez nagy szerencse, mert bár jó móka bőgni egy-egy kiteljesedett románcon, azért néha jó néha kicsit valami személyes dimenzión túli történeten merengeni. Például kulturális különbségeken, előítéleten, rasszizmuson. Ha épp ilyenre vágyik valaki, van öt nagyon erős ajánlatunk több műfajból is: drámák és vígjátékok is segítik a megértést!
Szemet szemért
Spike Lee klasszikusa egy forró harlemi nap bemutatásával mutatja be azt az elképesztő feszültséget, ami a társadalomban rejlik. Az alapjáraton szórakoztató, vicces, de láthatóan nehéz sorsú közösség tagjainak ugyanis elég egy szikra, hogy rárontsanak az őket életvitelszerűen vegzáló rendőrökre. Az 1989-es film azóta is hivatkozási alap, ha a strukturális rasszizmusról van szó.
Fekete-fehér
Az, hogy sztárparádé az 1999-es film, visszafogott kifejezés: Robert Downey Jr., Jared Leto, Brooke Shields, Claudia Schiffer (!!!), de még a Wu-Tang Clan tag Raekwon is feltűnik a Fekete-fehérben, ami megjelenése idején kifejezetten gyenge fogadtatásban részesült, hogy aztán szép lassan megenyhüljön a nézők szíve. A film korát megelőzve mesél a „kulturális kisajátítás” névre hallgató jelenségről azon keresztül, hogy egy csapat elég elkényeztetett fehér diák a rapzene iránti rajongásuk jegyében elindul a városuk kevésbé gazdagok által lakott negyedeibe, hogy élesben is megismerjék az utcai életet. Csakhogy kiderül gyorsan, hogy ami nekik valami torz szafari park, az valójában is létező emberek küzdelme a fennmaradásért. A Fekete-fehér igyekezett ezt humorral bemutatni, és szerencsére sikerült is neki annyira, hogy csak javasolni tudjuk, hogy szombaton 20:00-kor mindenki kapcsoljon a FILM4-re, ahol meg is nézheti!
Zsákolj, ha tudsz!
Az angolul White Man Can’t Jump (fehér ember nem tud ugrani) című film Wesley Snipes és Woody Harrelson főszereplésével a kosárlabdán kersztül mutatja meg a kulturális különbségeket és az ezzel együtti kulturális azonosságot a két főhős közt, akik a végén végül is csak egy rakás pénzt szeretnének szerezni a kosárversenyen. Az 1992-es vígjáték nem akar túl szájbarágós lenni, épp ettől tette klasszikussá amellett persze, hogy épp a kosárlabda világuralmi évtizedének elején kerütl a mozikba.
Az utolsó belövés
Tupac Shakur neve nem a mozikból a leghíresebb, pedig az 1997-es Az utolsó belövés az ő és Tim Roth főszereplésével az egyik legjobb drogos film. A történet szerint két masszív heroinista barát egy barátjuk túladagolása után dönti el, hogy vége a szerhasználatnak, de sajnos az elvonók körül adminisztráció és persze a masszív vágyak mellett nem olyan egyszerű ez. Az utolsó belövés emellett nagyon jól mutatja be azt a szegénységet, ami kitermeli azt a réteget is, aminek tulajdonképpen csak a heroin a megoldás, de mégsem lesz a vége nyomorpornó. Sőt, kifejezetten vicces is, miközben arra is rávilágít, hogy csupán bőrszín miatt is más lehetőségekkel küzd egy-egy ugyanolyan problémákkal küzdő ember.
Beverly Hills-i zsaru
Akár meglepő is lehetne, de Axel Foley sztorijának első része nemcsak egy kiválóan sikerült akciófilm, hanem épp azt a kontrasztot mutatja be a lehető legröhejesebb módon, hogy mennyire nem tud mit kezdeni a csóró Detroitból a gazdag Beverly Hillsbe érkező nagydumással a gazdag és nagyon-nagyon fehér közeg. A végeredmény persze főleg lövöldözés, de a maguk felszínes módján ezek a filmet nagyon sokat segítettek abban, hogy a szerencsés réteg legalább ne ősemberként gondoljon azokra, akik nem családi villákban nőttek fel.
