Amikor apától nem lehet segítséget kérni, mert apa pont ugyanolyan bajban van

Csütörtök este 21:50-től látható az Érettségi után, érettség előtt című film a FILM4-en, amelyben Bryan Cranston játssza Rogert, egy frissdiplomás fiú apját, akinek, akárcsak a gyerekének, fogalma sincs, mit kezdjen magával és az életével. Nem fogunk lódítani, a cselekmény legnagyobbrészt azért nem róla, hanem a gyerekéről (Will) szól, akit Miles Teller alakít.

A sztori úgy indul, mint minden tisztességesen megírt történet: bonyodalommal. Willnek egészen konkrét elképzelései vannak az élete következő szakaszáról, hiszen van egy barátnője, akit le akar nyűgözni, van egy lakása, amit három baráttal bérel, és készül elkezdeni a munkát, hogy mindehhez anyagilag is mindene meglegyen. Csakhogy a munkaköre egy leépítés áldozata lesz, és a gondjai csak szaporodnak, amikor kiderül, hogy még édesapjától sem kérhet segítséget, ugyanis az ő munkaviszonya is véget ért, 30 év után. Ami azt illeti, maga is segítségre szorul, amit Will tulajdonképpen meg is ad neki, bár elsőre nem úgy tűnik.

Cranstont egyébként hamarosan régi-új szerepben lehet látni ismét, ugyanis folytatás készül a Már megint Malcolm című sorozathoz, amellyel már a Breaking Bad előtt bebizonyíthatta, hogy az egyik legszórakoztatóbb színész a világon, szóval, akik szerették őt a szerencsétlenül bénázó apa szerepében (aki ugyebár Walter White-ot is csak álmodta!), a visszatérésig alighanem tűkön fognak ücsörögni.  

A hétszeres Emmy-díjas Már Megint Malcolm 2000 és 2006 között futott, 151 részt élt meg, középpontjában pedig a nagyon okos Malcolm és égedelem rossz fiútestvérei álltak, az ő szüleiket alakította Cranston és Jane Kazmarek. A két színész az ikonikussá vált „Maaaaalcoooooom”- kiáltással, egy közös videóban jelentette be, hogy a sorozat új részekkel érkezik.  

„18 éve várok erre a pillanatra! Nézzük meg, mi történt Malcolmmal és a családjával azóta!” – így Frankie Muniz, aki a címszereplőt alakította , azóta pedig egészen új vizekre evezett, többek között NASCAR-pilóta lett, és egy zenekarban is játszik. Sorozatbéli apjával pedig továbbra is remek viszonyt ápol. „Még mindig pár hetente megkeres, hogy érdeklődjön, mi van velem. Igazán törődik azzal, amit csinálok. Eljön a versenyekre, sőt, amikor a zenekarom játszik, a koncertjeinkre is eljön. Ő egy igazi inspiráció, és azt remélem, egyszer én is ilyen leszek valaki más számára” – nyilatkozta a 39 éves színész Cranstonról.

 A Disney+ négy új epizódot rendelt meg, amelyek története Malcolmot és a lányát követi, ahogy a család rég elfeledett káoszába ráncigálja vissza őket Hal (Cranston) és Lois (Karmarek) 40. házassági évfordulójának szervezése. „Micsoda öröm, hogy újra kiabálhatok azzal a gyerekkel!” – jegyezte meg viccesen a videóban Kazmarek, majd később egy interjúban hozzátette: „nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra együtt dolgozhatunk, és megtudhatjuk, mit művelt ez a család az elmúlt években.” Arról, hogy pontosan mikor érkeznek az új epizódok, egyelőre nincsenek pontos információk, ezért kénytelenek leszünk kéztördelve várni, hogy kiderüljön, miközben erősen reménykedünk, hogy nem egy mérhetetlen csalódás vár ránk, mint például amikor kijött a csodálatos Szívek szállodája kevésbé csodálatos négy része 2016-ban.