A kölni Tetthely sosem csinált titkot abból, hogy szeret aktuális társadalmi problémákat boncolgatni, így nem meglepő, hogy a sorozat vasárnapi premierepizódja is ehhez az elképzeléshez próbál igazodni. És sikerül is neki: a Kein Mitleid, keine Gnade című rész (amely egyben a Ballauf és Schenk duó hetvenhetedik esete) ugyanis kiváló példa arra, hogyan lehet egy aggályos ügyet harmonikusan beilleszteni egy lebilincselő krimi történetébe. A téma, amelyet feszeget, az internetes zaklatás, amely közvetve egy 17 éves, Jan nevű, homoszexuális fiú halálát okozza, és akinek meztelen, élettelen testét egy Köln melletti tó partján találják meg.
A két nyomozó első útja természetesen a fiatalember iskolájába vezet, ahol hamar kiderítik, hogy a diákok között komoly feszültségek húzódnak, ahogy azt is, hogy jó páran kicsit sem szomorkodnak Jan halála miatt, sőt, többükről kiderül, hogy még zaklatták is őt szexuális irányultsága miatt. Az epizód kezdetben csak mellékesen érinti a netes zaklatás témáját, aztán egyik pillanatról a másikra központi elemmé teszi, mégpedig azzal, hogy belekeveri Schenk nyomozót is, akiről a diákok kihallgatása után egy félreérthetetlennek tetsző videó kerül napvilágra, ami miatt nemcsak magyarázkodni kényszerül, de még az állása, sőt, talán a szabadsága is veszélybe kerül.
Schenkben persze azonnal kialakul egyfajta üldözési mánia: a felügyelő úgy érzi, hogy mindenki körülötte az ő állítólagos bűncselekményéről suttog. A paranoid érzés persze a nézőt is eléri, mivel a rendőr megpróbáltatásait a forgatókönyv és a rendezés csupán közvetett módon mutatja be, ez pedig tovább hangsúlyozza Schenk kiszolgáltatott helyzetét. A fegyelmi eljárás, amely elindul ellene, csak fokozza ezt, és miután egyre világosabbá válik, hogy a diákok semmiféle tiszteletet nem tanúsítanak a rendőri hatalom iránt, amelyet Schenk képvisel, a felügyelő teljesen tehetetlenné válik – ez a cselekményszál pedig legalább olyan erős érzelmi hatást vált ki, mint a gyilkossági eset maga.
Hasonló izgalmakat tartogat a szombati, kilencedik rész is, amely egy kölni építkezési területen kezdődik, ahol egy második világháborús bombát találnak, amelyet látszólag sikerül hatástalanítani. A bombát Peter Krämer tűzszerész megpróbálja elhelyezni egy bunkerben, viszont az váratlanul felrobban, és a halálát okozza. A cég vezetője úgy véli, ez nem történhetett volna meg, mivelhogy a hatástalanított bombáknak általában nem szokásuk újra működésbe lépni. A nyomozók eleinte mégis balesetként kezelik az ügyet, egészen addig, amíg a helyszínen rá nem találnak egy modern kézigránát szétrobbant szilánkjaira – márpedig ha valami, ez egyértelműen gyilkosságra utal. A gyanú először Krämer munkatársaira, majd egy Sascha Feichdinger nevű férfira terelődik, akiről tudni lehet, hogy nemrégiben fenyegetően lépett fel a férfi ellen. De vajon gyilkolna is? Hát, erre csakis Ballauf és Schenk találhatja meg a választ.
Ha szereti a jó krimit, ahol a nyomozás mellett az emberi sorsok is fontos szerepet játszanak, akkor ezt a két részt semmiképp ne hagyja ki szombat 22:00 és vasárnap 21:00-tól a TV4-en!