Az első gólra 26 másodpercet kellett várni, szórakoztató rangadóval tért vissza a Bundesliga

21 éves sorozata szakadt meg a Dortmundnak pénteken, a Bayer Leverkusen ellen, bőven van miért visszanézni a forduló meccsét – ezt néhány kattintással meg is tehetik a NET4+-on!

Az első mérkőzést rendezték 2025-ben a Bundesligában, az élvonalbeli címvédő Bayer Leverkusen pedig a német labdarúgás egyik legnagyobb szentélyébe, a Signal Iduna Parkba (leánykori nevén Westfalenstadionba) látogatott ennek apropóján, a 16. forduló nyitómeccsén.

A hazai pályán játszó Borussia Dortmund kezdte a mérkőzést, a bajnok viszont az első pillanatoktól agresszívan kitámadott vendéglátójára. Gyorsan sikerült is megzavarni a védőket, akik egyre hátrébb és hátrébb kényszerültek az alapvonal irányába. Coute próbálta meg előre játszani a labdát jobb oldalról, a szöglet zászló közeléből, azonban Tapsoba fejét találta meg, aki egyből kereste is a tizenhatos közelében helyezkedő társait. Andrich csúsztatta meg bólintását, a labda odakerült Nathan Tella elé, aki a boxon kívülről elvállalta a lövést – és bezúdította szezonbeli első gólját, mindösszesen 26 másodperccel a kezdést követően, 0-1.

Kisvártatva jött a folytatás, ismét Tapsoba került akcióközelbe, indított a balon Piero Hincapiét, az ecuadori felnézett, meglátta a középen berobbanó Patrick Schicket, akihez tökéletesen tálalt, és a nyolcadik percre már meg is volt a kétgólos előny, 0-2.

Frimpong és Schick ünnepel

Hamarosan a BVB is megjött a meccsbe, a tizenhatos jobb sarkánál Serhou Guirassy lépett vissza labdáért, hogy kiugrathassa a jobbon Yan Coutot. A brazil bekk már forgatta is tovább a labdát, amibe viszont Robert Andrich éppen beletette a lábát – hiába a leverkuseni középpályás mentésre törő szándéka, akaratán kívül „gólpasszt” adott az ellenfélnek. Pont a hosszún egyedül hagyott Jamie Gittens került ezzel ziccerbe, aki értékesítette is a lehetőséget a védésre esélytelen Lukas Hradecky-vel szemben, 1-2.

Sokáig nem maradt az egygólos eltérés, a félidő felénél sem jártunk, amikor a pálya közepére húzódó Alejandro Grimaldo ugratta ki a jobb oldalon Jeremie Frimpongot – a holland szélső már nyúlt is tuti recepthez, erősen és pontosan középre gurított, Patrick Schick pedig rutinszerűen védőmentes környezetből fejezhette be az akciót, 1-3.

Le se tagadhatták volna a dortmundiak, hogy soha nem látott összetételben áll fel a védelmük, amelynek a maga 27 évével legrutinosabb tagja, az alapjáratóan szélső hátvéd Julian Ryerson szerepelt középen, a felnőtt bajnokin először kezdő, csupán 21 esztendős Yannik Luhrs mellett, a két szélen pedig a 22 éves Yan Couto és a felnőttkort csak tavaly betöltő Almugera Kabar futkározott.

Ugyan többet nem kapitulált a csapat, Serhou Guirassy 79. perces tizenegyese csak szépségtapasznak volt jó, 2-3-as vereséggel startolt az év a Borussiának. Nuri Sahin együttese maradt a hatodik helyen 25 ponttal, de a forduló végére akár tizediknek is visszacsúszhat. A Leverkusen ezzel szemben megérkezett az egy meccsel kevesebbet játszó Bayern München nyakára, egy pontos fórban van a bajorokkal szemben, így 35 ponttal második.

A Dortmund 2004 óta először veszített el pénteki bajnokit, azóta 39 összecsapásból 30-at behúzott kilenc döntetlen mellett. 21 évvel ezelőtt szintén egy rangadón, a Ruhr-vidéki derbin kapott ki a Schalkétól 0-1-re.

Legfrissebb

Dern visszavágott Ribasnak

Dern visszavágott Ribasnak

2025. január 12., 10:21
Kvarachelia elhagyja a Napolit

Kvarachelia elhagyja a Napolit

2025. január 12., 09:21
Megkezdődött a rájátszás

Megkezdődött a rájátszás

2025. január 12., 07:21