Indul a rájátszás!

Tizenhárom mérkőzés maradt a profi amerikaifutball-liga idei szezonjából, azaz megkezdődik a rájátszás, amelynek első köréből szombatról vasárnapra virradóan két találkozót rendeznek – természetesen mindkettőt élőben közvetítjük az ARENA4-en és a NET4+ oldalán.

A playoff első találkozóján a Houston Texans a Los Angeles Chargerst fogadja, a fogadóirodák szerint a vendég kaliforniai gárda – amely 2018 óta nem nyert meccset a rájátszásban – a találkozó esélyese.

Justin Herbert, a Chargers irányítója kiváló szezont fut, Aaron Rodgers után az NFL történetének második olyan irányítója lett, akinek legalább 500 passzkísérlete volt az alapszakaszban, és mindössze három alkalommal adta el a labdát. A kiváló QB pályafutása során kétszer nézett szembe a Texans védelmével, mindkét alkalommal átlépte a 335 yardos határt passzolásban.

A hazaiaknál a másodéves irányító C.J. Stroud ugyan nem tudta hozni azt a teljesítményt, mint újonc évében, de így is rendkívül veszélyes az általa vezetett támadósor, igaz, a kiváló elkapósorból már Stefon Diggs és Tank Dell sem lehet segítségére.

A 22.30-kor kezdődő mérkőzés kommentátora Kerek István lesz, szakértőként Zahovay Ádámot hallhatják a nézők.

Ezt követően egy régi rivalizálás újabb fejezetét írja majd hajnalban a Baltimore Ravens és a Pittsburgh Steelers.

Az AFC északi csoportjának két sztárcsapata a szezonban harmadszor találkozik egymással, egyelőre döntetlen az állás, ugyanakkor a párharcot az elmúlt években a Steelers uralja, a legutóbbi 10 összecsapásukból ugyanis nyolcat megnyert.

A pillanatnyi formát tekintve azonban a Ravens az esélyes, mivel legutóbbi négy meccsét megnyerte, míg riválisa ugyanennyi ideje nyeretlen az NFL-ben.

A playoffban eddig négyszer találkoztak, mindegyik alkalommal Pittsburghben, ahonnan egyszer távozott győztesen a Ravens, amely most története során először látja vendégül ősi riválisát a rájátszásban.

A kommentátor Kovács Máté, a szakértő Kovács Sándor lesz a hajnali 2.00-kor kezdődő találkozón.