A film, amiben sokkal több van, mint ahogy első látásra tűnik

A Szerelem és más drogok című 2010-es filmet annak idején sok kritika érte, mondván, egyszerre gyakorlatilag minden réteget igyekszik kiszolgálni. Egy romkomról beszélünk, amelyben Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway játsszák a főszerepet, nagyon jól, de közben azért dráma is, meg van benne nagy gyógyszeripari leleplezés, és egyes részei kifejezetten mintha kizárólag a könnyed szórakozást kereső férfiaknak íródtak volna.

A történet igazából egy Jamie nevű srác (Gyllenhaal) útkeresésével kezdődik: Jamie sok mindennek indult, de bolti eladóként dolgozik, egészen addig, amíg le nem bukik, hogy a főnök csajával hetyeg. Akkor új állás után kell néznie, így lesz belőle orvoslátogató, ami egy sereg bonyodalommal jár, és végsősoron ahhoz vezet, hogy megismeri Maggie-t (Hathaway). Maggie húszas évei közepén jár, és korai Parkinson-kórban szenved, így feladta festészetről szóló álmait, és fotósként/kollázsművészként valósítja meg elképzeléseit.

Kettejük kapcsolata aztán egyszerre lesz túlfűtött, könnyed, és kifejezetten szoros, mindaddig, amíg Maggie meg nem unja, hogy Jamie minden rendelkezésére álló erőforrásával megpróbálja őt meggyógyítani, amit ugye nem lehet. Elsodródnak egymástól, hogy a férfi ismét a testi örömök hajszolásába meneküljön (itt kerül a képbe két különösen lelkes női mellékszereplő és a viagra egyik súlyos mellékhatása), Maggie pedig ugyancsak próbál gondoskodni a maga boldogulásáról. De aztán újra találkoznak.

Ráadásul, miközben mindez történik, a Szerelem és más drogok őszintén és szépen mutatja be, milyen lelki folyamatokon megy át valaki, aki fiatal nőként gyógyíthatatlan betegséggel küzd, és szerelmes lesz: Maggie megpróbálja elérni, hogy Jamie-vel ne kötődjenek egymáshoz annyira érzelmileg, igyekszik elkerülni, hogy a betegsége terheket rójon a szerelmére, és mindent megtesz azért, hogy a kétségtelen végkimenetel ellenére ne tragikusan élje meg a napjait. És ezt nem is én mondom, hanem az egyik néző az IMDB-n, aki saját bevallása szerint ugyanebben a cipőben jár, mint női főszereplőnk, hiszen harminc körül diagnosztizálták gyógyíthatatlan betegséggel, és akkoriban ismerte meg a férjét is.

Szóval ez a film, bár vicces, szerelmes és szexi is, igazából még ennél is több van benne, úgyhogy tökéletes szórakozás, és még annál is messzebbre visz. Tiszta szerencse, hogy január 17-én késő este meg lehet nézni a FILM4-en! Addig is, ha nem jutott volna eszükbe, melyik dallal kezdődik a fenti előzetes: a Cure Just Like Heavenjével.