Ismét nagy meccset nyert Marozsán Fábián az AusOpenen

A legmagasabban rangsorolt magyar teniszező második meccsét is megnyerte az Australian Openen.

Újabb döntő szettes mérkőzést játszott csütörtökön Marozsán Fábián az év első Grand Slam-tornájának második fordulójában, végül 6:7, 6:4, 3:6, 6:4, 6:1-re győzött a 17. helyen kiemelt Francis Tiafoe ellen.

A 25 éves teniszjátékos 17 bréklabdát hárított, ebből tízet a negyedik szettben, amikor 3:3-nál nagy küzdelemben sikerült hoznia az adogatását, és a maga javára billentette a mérkőzést.

Amerikai ellenfele jelenleg 16. a világranglistán, de volt már a top10-ben is.

“Őszintén szólva nem volt jó meccs, sokat hibáztunk, nem volt igazán ritmusa sem a találkozónak. Félig árnyékos volt a pálya, félig a nap sütött, nem voltak ideálisak a körülmények, szenvedtünk mindketten. Úgy éreztem, kevés a jó labdamenet, a szép pont, küzdelmes meccset játszottunk. A negyedik szettben jött a fordulópont, amikor 3:3-nál egy gémben négy bréklabdát hárítottam, majd szinte váratlanul megnyertem a játszmát – azért gondolom váratlannak, mert előtte fogadóként alig szereztem pontot a mérkőzés ezen szakaszában” – nyilatkozta Marozsán a győzelem után.

Marozsán a harmadik körbe jutott sikerével, ahol az olasz Lorenzo Sonegóval játszik, szombaton.