Szoboszlai Dominik góljával szerzett vezetést a Liverpool

A Liverpool az Ipswich Town-t fogadta a Premier League szombati játéknapján. Kerkezék az élcsapat Forestet ütötték ki.

Szoboszlai a kezdőbe került, és ha már ott volt, remekül indította a meccset, a 11. percben gólt rúgott. Jobbal csinált egy visszacselt, majd ballal, kevésbé ügyes lábával lőtte ki szépen a bal alsó sarkot, a tizenhatoson kívülről. Harmadszor talált be ebben a PL-szezonban.

Ezzel vezetett bő tíz perc után a Liverpool.

25 perc múlva jött a szokásosnak mondható Szalah-gól, az egyiptomi csatár Cody Gakpo ívelése után zúdította a léc alá a labdát, nullszögből. Szoboszlai ekkor is akcióközelben volt, felugrott Gakpo passzára, de nem érte el a labdát fejjel. Szalah 19 góllal vezeti a góllövőlistát.

A szünet előtt kevéssel is a magyar játékos szerepelt, ezúttal közelről lőtt, a kapus még kiütötte a labdát, de a kipattanót besodorta az érkező Gakpo, így 3-0-val ment pihenni a Liverpool.

A második félidőben Gakpo még hozzá tett egyet fejjel is, 4-0, majd az utolsó percekben szépített Jacob Greaves, szintén fejessel, a védő első PL-gólját jegyezte. 4-1 lett a vége.

A Liverpoolt tisztes távolból üldöző Arsenal a Wolverhampton verte idegenben egy szem góllal, amit a hátvéd Ricciardo Calafiori szerzett, 0-1. A londoniak ezzel továbbra is hat pontra vannak a Liverpooltól, eggyel több mérkőzésből.

Milos Kerkez végigjátszotta csapata, a Bournemouth hazai, Nottingham Forest elleni meccsét, amin a kiscsapat 5-0-ra ütötte ki a bajnokság harmadik helyezettjét. Dangou Ouattara mesterhármassal zárt.

A Newcastle-csatár Alexander Isak kettőt lőtt idegenben a tök utolsó Southamptonnak – 3-1-re győztek -, a svéd 17 góllal van Szalah nyomában a góllövőlistán.

Brighton-Everton 0-1.

A Wolves-Arsenalt élőben adtuk, a NET4+-on visszanézhető.