Nézze vissza a NET4+-on!
Igaszságosat – semmiképp sem közönségszórakoztatót vagy szépet. Az angol másodosztály két gigásza, a jövő szezon potenciális Premier League-résztvevői, a Burnley és a Leeds ugyanis testvériesen elosztott a pontokat hétfő este, a 29. forduló zárómeccsén.
A rangadó finoman szólva sem a nagy helyzetekről szólt, a hazaiak összesen négy, a vendégek pedig nyolc alkalommal próbálkoztak kapuralövéssel, ami ugyebár összeadva 12 próbálkozás. Ez önmagában még egy csapatra lebontva sem lenne kiemelkedő szám, a kaput talált lövések mennyisége azonban együttvéve sem verdesi az eget: csupán egyszer találtak kaput a felek. Azt is a meccs végén, a 89. percben. Ebből nagy könnyen ki lehet találni a végeredményt is: 0–0.
Taktikai szempontból viszont abszolút ínyencfalat volt a mérkőzés, az angol futball szerelmeseinek ráadásul abszolút hiánypótló darab, hiszen jövőre könnyen lehet, már a PL-ben jön szembe ez a párosítás.
A Leeds a hétközi fordulót is az első helyről várhatja, kereken 60 ponttal, kettővel előzve a második Sheffield Unitedet és hárommal a harmadik Burnley-t.