Pénteken, 21:20-kor kezdődik a FILM4-en a Godsend – A teremtés klinikája című film, amelynek története szerint Paul és Jessie Duncan boldog családban nevelik nyolc éves, Adam nevű kisfiukat, amikor bekövetkezik a tragédia, és egy balesetben elveszítik őt. Hamarosan egy Richard Wells (Robert De Niro) nevű orvos keresi meg őket, aki azt állítja, hogy klónozással képes gyermeküknek új életet adni. A párt mélyen felkavarja az ajánlat, hosszas gondolkodás után azonban igent mondanak rá. Ez viszont azzal jár, hogy teljes titoktartást ígérve új életet kell kezdeniük dr. Wells klinikája közelében, ami azonban csak elsőre tűnik ideális helyszínnek. Paul és Jessie élete ugyanis hiába fest boldognak és kiegyensúlyozottnak Adam új verziójával, minden megváltozik, amikor elérkezik a fiú nyolcadik születésnapja.

Nem kell genetikusprofesszornak lenni ahhoz, hogy érezzük ennek a helyzetnek a visszáságát. A klónozás ugyan egy nyilvánvalóan érdekes és izgalmas lehetőség arra, hogy elhunyt szeretteinket visszahozzuk az életünkbe, sőt, akár még a gyógyászatban is ígéretes áttörést jelenthetne, mégis, ha jobban belegondolunk, a háttérben olyan súlyos erkölcsi, társadalmi és környezeti dilemmák húzódnának, amelyekkel megbirkózni már sokkal nehezebb lenne, mint a gyásszal vagy egy kellemetlen genetikai betegséggel.
Az egyik legaggasztóbb kérdés, hogy mi lenne, ha hirtelen mindenki égető vágyat érezne arra, hogy klónoztassa magát, és a jelenlegi 8,2 milliárd ember egy csapásra megkétszereződne. Nos, a Föld már amúgy is túlnépesedéssel küzd, és most is komoly problémákat jelent az emberiséget fenntartható módon élelmezni, így egy ilyen élethelyzet nyilvánvalóan felborítaná a gazdasági- és ökológiai egyensúlyt, a víz- és az élelmiszerhiány feldolgozhatatlan méreteket öltene, a környezeti pusztulásról nem is beszélve. És hát a Lidlben is elég sokáig kellene sorbanállni, ami lássuk be, maga lenne a földi pokol.

Persze feltételezhetjük, hogy a klónozás elképesztően drága technikai háttere miatt csak a leggazdagabbak férhetnének hozzá, és ugyan akkor kevesebben lennénk az előbb vázolt 16 milliárd embernél, de lennének helyette egyéb problémáink. Például az, hogy a társadalmi olló az eddiginél is jobban szétnyílna, és egészen új típusú diszkriminációval kellene szembesülnünk. Képzeljük csak el, hogy Elon Musk vagy Donald Trump örökké élhetnének, míg nekünk esélyünk sem lenne arra, hogy új életet kapjunk, vagy akárcsak kigyógyuljunk a rákból. (Mondjuk előbb innék savat, minthogy egy olyan világban éljek, amelyben ez a két ember állandóan újjászületik, vagy lenne belőlük nyolc).
Egyéb aggályként felvethető az is, hogy a klónozással eleve értelmezhetetlenné válnának az egyediség, az individuum és az identitás fogalmai, felmerülne a kérdés, hogy egy klón vajon önálló személyiségnek tekinthető-e, vagy csak egy ügyes másolat, akit a biológiai előnyei miatt használunk. Egyáltalán erkölcsi szempontból kihasználhatjuk-e ezeket az előnyöket? Vagy lelkileg képesek lennénk-e rá? Mi van, ha érzelmeket táplálunk irántuk (mert hát mégis csak valódi embereknek tűnnének, pláne, ha egy hozzánk közel álló ember másolatáról beszélünk), képesek lennénk elvonatkoztatni ettől, és csak minket szolgáló robotokként tekinteni rájuk? Egyáltalán mi magunk miként viszonyulnánk ahhoz a kérdéshez, hogy már nem vagyunk egyediek és megismételhetetlenek, hogy van egy vagy akár több másik személy is, aki a mi lényünk tökéletes másolata? Ezt hogy viselné az emberi psziché?

És a klón miként értelmezné ezt a helyzetet? Minden bizonnyal tisztában lenne azzal, hogy ő nem természetes úton fogant egyén, hanem csak egy sima másolata valakinek. Az ő esetében, akárcsak az ember szemszögéből, az önazonosság kérdése egy állandó szorongási forrás lenne, nem tudná, ki ő pontosan, hogy neki most saját személyisége van-e, vagy pusztán egy előre meghatározott genetikai program, aki az emberek szolgálatában áll, akár tetszik neki, akár nem. A társadalmi elfogadás is kérdéses lenne (ahogy az is, hogy milyen jogi és erkölcsi elbánás illetné meg őket), elvégre egy klónnak szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy ő egy tudományos beavatkozás eredményeként nem a természetes élet része, és mint ilyen, aligha tekintenének rá önálló emberi lényként. És ők sem magukra. Mit tennének ekkor? Elfogadnák a sorsukat? Vagy fellázadnának? Nem akarom tudni.
Ráadásul, ha a klónokat kifejezetten szervdonorként vagy munkaerőként alkalmaznánk, akkor egy egészen újszerű emberi kizsákmányolással kellene szembenéznünk, ami nemcsak jogilag, de morálisan is rendkívül aggályosnak tekinthető. Plusz nem légből kapott feltételezés az sem, hogy egyesek komolyan visszaélnének a klónozás nyújtotta lehetőségekkel: diktátorok alakíthatnának brutális klónhadseregeket, vagy génmódosított szuperembereket hozhatnának létre saját magukból, akiket kizárólag munkára vagy háborúra használnának. Persze ez most nettó sci-finek hangzik, de a genetikai manipuláció fejlődésével az ilyen forgatókönyvek simán valóra válhatnának, ezért mindenképp szükség lenne arra, hogy az efféle visszaéléseket megfelelő etikai kontroll és jogi szabályozás alatt tartsa az emberiség. Ha lehetséges ez egyáltalán – pláne, hogy ez pont azoknak a kezében lenne, akik vissza akarnának élni a helyzetükkel.

Nem elvetendő kérdés az sem, és ezt már szegény Dolly bárány születése és halála óta tudjuk, hogy a klónozás biológiai kockázatoktól sem mentes. Az eddigi kísérletek bizonyítják, hogy a klónozott élőlények gyakran szenvednek súlyos egészségügyi problémáktól, rövidebb ideig élnek, és hajlamosabbak a betegségekre. Ha az embert is klónozni kezdenék, akkor ezek a problémák természetesen még súlyosabb következményekkel járhatnának, hiszen tudjuk, hogy az emberi szervezet rendkívül összetett, és egyetlen apró hiba végzetes lehet számára, de minimum nagyon kellemetlen hatással lenne az életminőségre. Nem beszélve arról, hogy a természetes genetikai sokszínűség csökkenése hosszú távon az emberiség fennmaradását is veszélyeztetheti.
Most, hogy megtöltöttem az otthonát boldogsággal és pozitív életszemlélettel, csak egyetlen tanácsom maradt: ha egyszer egy gyanús bajuszú alak, aki fogpiszkálót forgat a fogai között, miközben egy pénzérmét dobál a kezével, és keresztbe tett lábakkal, a falnak dőlve, suttogva azt kínálja önnek, hogy elkészíti a klónját, kezelje fenntartásokkal az ajánlatát, és ne ugorjon bele azonnal, mert bizony sírás lesz a vége.