A Newcastle 4–0-val ejtette ki az Arsenalt

Az Arsenal vasárnap a Premier League-ben 5–1-gyel intézte el a Manchester Cityt, három nappal később csalódnia kellett, a Ligakupában újra 2–0-ra kapott ki a Newcastle Unitedtől és búcsúzott.

A Newcastle az odavágón is 2–0-ra győzött, Londonban, és a visszavágón sem adott sok esélyt az ellenfélnek: Jacob Murphy az első félidőn közepén – Alexander Isak hatalmas kapufája után – megszerezte a vezetést, amit Anthony Gordon szinte közvetlenül a szünet után megduplázott. 40 perc alatt kellett volna négy gólt szereznie az Arsenalnak, a szépítés sem jött össze.

4–0-ás összesítéssel a Newcastle az első Ligakupa-döntős, 2023 után került újra a fináléba, megint mehet a Wembley-be. Várja a Liverpool–Tottenham párharc győztesét, ők csütörtökön meccselnek az elődöntő visszavágóján. A Tottenham Hotspur 1–0-ás előnyről indul Liverpoolban, nagy bravúr lenne, ha megtartaná.

A Newcastle–Arsenalt élőben adtuk, a NET4+-on visszanézhető, csütörtökön 20:30-tól pedig a MATCH4-en és a NET4+-on jön a Liverpool-Spurs, ugyancsak élőben.