Új epizóddal jön a Halál a paradicsomban című sorozat ma, 18 órától a TV4-en. A történet szerint egy pókerbajnokság zajlik a szigeten, amelynek fődíja hárommillió font, ám az egyik játékost, Bobby Rodriguezt megmérgezik – látszólag a kártyákon keresztül, bár a többi versenyző, köztük a felesége, Melanie, épp olyan egészségesen fejezi be a játékot, mint ahogy elkezdte. Legnagyobb riválisa, a nagyképű és fiatal Ray Campbell az első számú gyanúsított, amíg Jack Mooney felügyelő rá nem bukkan egy pár röntgenszemüvegre, egy mérgezett szivarra és egy családi titokra.
Póker: taktika, ügyesség, szerencse. És egy életérzés, amelyben a kifinomultság és a stílus szinte ugyanolyan fontos szerepet játszik és játszott mindig is, mint maga a játék. Az egész műfaj füstös kocsmák hátsó termeiből indult, amikor még semmit sem számított, ki mit vesz magára: lehetett az egy egyszerű hétköznapi öltözék, egy munkásruha, vagy gondolom bohócnak is öltözhetett aki akart, senki nem szólt bele. Persze nyilván túlzok, de tény, hogy mielőtt a póker világszerte ismertté vált, és csillogó kaszinókban vagy digitális képernyőkön talált volna otthonra, a játék gyökerei a vadnyugat poros, törvényenkívüli városaiba nyúltak vissza. A határvidék igazságszolgáltatásának és titkos kártyatermeinek világában a póker nem csupán egy játék volt, hanem kockázatos kaland is – és ennek megfelelően az öltözködés is az akkori idők vad, szabad szellemiségét tükrözte.
Képzeljük csak el: egy félhomályos szalon füstös levegője, durva külsejű férfiak cowboykalapban és hosszú kabátban, poros csizmával a lábukon, oldalukon hatlövetűvel – ilyen volt a korai pókerjátszmák világa. A tétek magasak voltak, az öltözködés pedig praktikus és erőt sugárzó. A játékosok olyan ruhákat viseltek, amelyek megvédték őket az időjárás viszontagságaitól, ugyanakkor segítettek elrejteni minden titkos szándékukat. A vadnyugat pókerdivatja tehát semmiképp sem a kifinomultságról vagy a stílusról szólt, hanem sokkal inkább a túlélésről és a titoktartásról. Egy olyan világ volt ez, ahol az emberek az éles eszükre, a ravaszságukra és a környezethez való alkalmazkodásukra támaszkodtak – és ebben az öltözködés is rendesen szerepet játszott.
Ahogy azonban a póker egyre nagyobb presztízsű kaszinókba került, és szinte fő attrakcióként tekintettek rá, úgy változott az öltözködési trend is, így a 20. század közepére az asztalnál való megjelenés sokkal inkább a hagyományokról és a formalitásról szólt. A játékosok gyakran öltönyt, nyakkendőt és kalapot viseltek, ami a korabeli úri klubok és elegáns összejövetelek divatját tükrözte, egyúttal erősítette a játék titokzatosságát és komolyságát. És ekkor jött divatba a pókerarc is, amihez természetesen a kalap mellett a szivar és a napszemüveg dukált leginkább. Aztán a 20. század végén és a 21. század elején, a televíziós pókerbajnokságok térhódításával egy lazább, kényelmesebb öltözködési stílus vált elfogadottá, az online póker felfutásával meg aztán pláne többen kezdtek home office-stílusban játszani, mintha csak otthon lennének, főleg, hogy a legtöbben tényleg otthon is voltak. Szép lassan a kapucnis pulcsi, a farmer és a sportcipő lett a divat, és az elegáns, öltönyös stílus fokozatosan háttérbe szorult.
Persze nagy, ikonikusnak számító divatpillanatok is akadnak a póker történetében, amelyek előremozdították a változást, 2003-ban például Christopher Brian Smith, vagy ahogy a pókervilág ismeri, Chris Moneymaker még teljesen amatőr játékosként megnyerte a World Series of Poker (WSOP) világversenyét, egyben forradalmasította a játékot azzal, hogy ő volt az első ember, aki világbajnok lett, miután kvalifikált egy online pókeroldalon. De nem csak emiatt volt különleges, hanem azért is, mert baseballsapkában, egy sima, egyszerű, fekete pólóban és egy drapp nadrágban ült az asztalhoz, amely teljesen eltért az akkor még kifejezetten elegáns pókeröltözéktől. Ahelyett, hogy ezt egyfajta fricskaként értelmezte volna a szakma, inkább követni kezdte a példáját, és onnantól fogva a könnyedebb stílus lett az elfogadott, sőt, szinte elvárt öltözködési minta.
A híres pókerjátékosok között Phil Hellmuth is előszeretettel viselt feltűnő kapucnis pulcsikat és napszemüveget, míg Vanessa Rousso elegáns, trendi szettjeivel tűnt ki. A másik nagy divatpillanat aztán 2006-ban jött el, amikor Jamie Gold egy bőrdzsekiben és pilótaszemüvegben nyerte meg a WSOP főversenyét, szettje azóta ikonikussá vált, és egyre többen igyekeznek a ruházatukkal is kivetíteni saját személyiségüket. Daniel Negreanu például, aki nemcsak profi pókerjátékos, hanem a GGPoker egyik nagykövete is, imádja a színes ingeket és zakókat, amivel tökéletes példát mutat arra, hogy a pókerdivat pontosan ugyanolyan sokszínű lehet, mint maga a játék. A merész kiegészítők, az egyedi, póker-tematikájú ruhadarabok, a feltűnő színek és a szokatlan szettek mind-mind arra jók, hogy a játékosok ne csak a tehetségükkel tűnjenek ki a tömegből.
És hát nem utolsó sorban ott vannak az árulkodó jelek (poker tells) is, amelyek manapság már nemcsak az apró mozdulatokra vagy arckifejezésekre és egyéb gesztusokra vonatkoznak, hanem az öltözködésre is. Például egy agresszív stílusú játékos szándékosan választhat visszafogottabb, konzervatívabb öltözéket, hogy félrevezesse ellenfeleit, vagy fordítva: eljátszhatja a kemény fickót műbajusszal, bőrruhában, leplezve vele a bizonytalanságát. A divat tehát egy olyan új eszközzé is vált a pókerben, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy manipulálják mások percepcióját.
