Demi Moore akkora reneszánszát éli mostanában, hogy még az is hallott róla, aki évek óta moziba egy moziba se tette be a lábát, mi is írtunk róla számtalanszor. Ennek oka természetesen egy kitűnően eljátszott szerep, A szer című filmben, amire testhorrorként szokás hivatkozni, de mondhatjuk úgy is, hogy baromi undorító és szürreális dolgok történnek benne a szereplőkkel, miközben a film mély gondolatokat fogalmaz meg társadalmunkról és testkultúránkról. (Most megigazítottam az értelmiségi garbómat.)
A testhorroros diadalmenetet, ami A szer reprezentálása a díjkiosztó-szezonban, ugyanakkor nem elborzasztó, hanem igazán szépen alakul: mintha hirtelen a legnagyobb divatmárkák gondolkodása is megváltozott volna a Demi Moore-ral kapcsolatban. Mert bár korábban is viselte nagy divatházak alkotásait mindenféle jeles alkalomból, a stylistja, Brad Goreski mostanában nagyon kitesz magáért, és nemcsak hogy egy-egy különlegesebb darabot kölcsönöznek a nagy cégek a díjátadókra, eleve neki tervezik az egyre érdekesebb, különösebb, kirívóbb modelleket.
A brit filmes-tévés szervezet, a BAFTA díjátadójára például egy kifejezetten rá megálmodott, bár a Resort 25-kollekcióból indult Alexander McQueen-ruhakölteményben ment el. Körülbelül negyedórát áldoztam az életemből arra, hogy rájöjjek, mit ábrázol a csillogó bizbaszokkal hangsúlyozott minta, de nem jöttem rá: kicsit anatómiai rajz, kicsit templomablak, kicsit 2010-es évekbéli rajságdivat. De mielőtt valaki feljelentene mindezért, sietek közölni, hogy lélegzetállítóan néz ki benne a művésznő, és végre nem egy unalmas fekete zsákruha, vagy vörös estélyi, amelyben pályatársnőivel egyetértésben (nem egyszerre) őt is láthattuk már vagy hatszázszor. Goreski kitett pár képet a készítés folyamatáról, ott látszik, hogy volt itt valami koncepció, csak a kösöntyűk végül túlcsillogták.
Egészen máshogy volt izgalmas a Golden Globe-on viselt aranyestélyije, pedig az viszonylag közhelyes választásnak számít ugyancsak: az ilyen eseményeken általában aranyszínű szobrokat osztanak ki a nyerteseknek, szóval rendszeres poén a díjhoz öltözni. Moore viszont inkább ipari formatervezésnek tűnik ebben az Armani Privé-darabban, amelyben természetesen haza is vitt egy Golden Globe-ot, és amelyről Goreski azt írta, november óta dolgoztak rajta a tervezőkkel és készítőkkel. Hogy mi volt az elképzelése? „Azt akarjuk, hogy mindenkinek leessen az álla attól, hányezer wattal ragyog Demi Moore, a filmsztár.” És lőn.
Ha ezzel még senkit sem győztem meg arról, hogy Demi Moore (kölcsön)gardróbját ellepték a szokatlan darabok, csodálkozzanak rá erre a kék Schiaparelli-tervezésre, amelyet a kritikusok díjátadóján viselt. „Demi, te mindent életre keltesz” – írta a stylist a posztban, amelyben bemutatta a divatházzal közös együttműködés végeredményét; én mondjuk nem bántam volna, ha ez a ruha tetszhalott marad, mert minden része kicsit másmilyen, mint amilyennek egy ruhát funkcionálisan és esztétikailag elképzelek, de ez legyen az én bajom, hiszen kétségkívül egy műalkotásról beszélünk. A dekoltázsbóbitában mondjuk látok lehetőséget, ha minden filmes jelmezen ilyen lenne, nagyon könnyű lenne hangot rögzíteni beépíthető mikrofonnal, és a podcastkészítők is boldogabbak lehetnének, szabadabb mozgáslehetőséggel.
A ruha hátulja egyébként utalás a film egyik jelenetére, amiben elég fontos tényező Moore háta.
Következzen egy pompás szójáték, amelyet Moore a Directors’ Guild Awardson húzott magára. Egy 2018-as Dior Couture-estélyi ez a valóságban, illetve manifesztálódása az all eyes on me, vagyis rajtam a világ szeme szólásmondásnak.
Akinek pedig még ez sem elég, annak szeretettel ajánlom a figyelmébe ezt a félstruccos megoldást, amit a BAFTA-jelöltek vacsorájára húzott fel, és minden, csak nem hagyományos. Ha egyszer végre ki tudom deríteni, ki alkotta, becsszóra ideírom.
