Jane Fonda első rendezője azt javasolta, törjék el az állkapcsát

Jane Fonda akkora név, hogy jó eséllyel még az is tudja róla, kicsoda, aki amúgy egyetlen filmjét sem látta. A most 87 éves színésznő hosszú és változatos karriert futott be, de mint ahogy a Varietynek februárban adott nagyinterjújából kiderült, csak nagyon kicsin múlt, hogy egyáltalán bármilyen értelmezhető filmes karrierje legyen. Mint elmondta, a finoman szólva sem túl sikeres bemutatkozó filmje, a Tall Story után erősen fontolgatta, hogy elengedi ezt az egész dolgot, annyira rosszul érezte magát munka közben. „Mielőtt elkezdtük a forgatást, Josh Logan rendező-producer azt mondta nekem: El kéne törni az állkapcsodat, hogy ne legyen olyan puffadt az arcod. Az ilyen dolgok nem tesznek jót a lányok önbizalmának” – mesélte Fonda.

A fiatal Jane Fonda

Mint elmondta, a Tall Story forgatása után elhatározta, abba is hagyja az egészet, és igazából csak azért döntött végül másképp, mert megtalálta Edward Dmytryk rendező, és felajánlotta neki a Walk on the Wild Side egyik szerepét. „Ez már megváltoztaatta a világomat, igazi karakter volt, nem egy pompomlány a szomszédból, akihez sehogy nem tudtam viszonyulni” – mondta prostituált-szerepéről.

Hozzátette, utána is jó döntésnek gondolta, hogy francia stúdiónál dolgozott, hiszen ott nem Henry Fonda lányaként ismerték, ráadásul saját bevallása szerint a francia közeg is jót tett a politikai érdeklődésének, illetve emiatt igyekezett komoly szerepeket választani, és próbált benyomni a filmjeibe feminista szempontokat is.

Jane Fonda 2025-ben (fotó: Marla Aufmuth/Getty Images for California Conference for Women)

Végül egyértelműen jól döntött, hiszen karrierje során két Oscart, nyolc Golden Globe-ot nyert, és tulajdonképpen mindent elért, amit a filmiparban el lehet.