Neil Gaiman hivatalosan is reagált az ellene felhozott vádakra

Majdnem egy hónappal azután, hogy fia egykori dadája nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és egyéb súlyos visszaélésekkel vádolta meg Neil Gaimant, az író saját blogján kívül most hivatalosan is reagált minderre. Azt mondta, az egész csak puszta kitaláció, és Scarlett Pavlovich „sajtófigyelemre építő tervének” egyetlen célja van, méghozzá az, hogy rossz színben tüntesse fel őt, és pénzt csikarjon ki belőle.

A keresetet február 3-án benyújtó Pavlovich azt állítja, hogy „Gaimannek évtizedekre visszanyúló története van szexuális visszaélésekből”, és csaknem harminc oldalon keresztül részletezi sérelmeit, köztük a vele szembeni állítólagos manipulációkat és támadásokat is. A dokumentum egy 2022-es esetet is említ, amely szerint Gaiman anális nemi erőszakot követett el rajta, miközben ő rabszolgai minőségében volt jelen a kapcsolatban. Ezzel szemben Gaiman ügyvédei több olyan Whatsapp-üzenetettel is előálltak, amelyek azt bizonyítják, hogy Pavlovich szívesen részt vett ezekben az együttlétekben, és hogy ő maga is vágyott Gaimanre.

Neil Gaiman (Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images for Writers Guild of America East)

A Wisconsin állambeli szövetségi bíróságon kedden benyújtott elutasítási indítvány szerint a nő által „részletesen leírt szexuális jelenetek kitaláltak, és minden megtörtént szexuális kapcsolat kölcsönös beleegyezésen alapult.” Az író jogi csapata ezenkívül azt is hangsúlyozza, hogy az amerikai szövetségi bíróságnak semmi jogalapja nincs arra, hogy az ügyet vizsgálja, sem Wisconsinban, sem pedig máshol az Egyesült Államokban. Úgy vélik, hogy ha perre kéne menniük, az nyilvánvalóan csak az író tartózkodási helyén, vagyis Új-Zélandon történhetne meg. Gaiman egy nyilatkozatot is benyújtott ennek kapcsán, amelyben egy tucat új-zélandi és amerikai tanút sorol fel, akik az ő verzióját erősítik. Az író védelmében felhozták azt is, hogy az új-zélandi hatóságok már teljes körűen kivizsgálták a vádakat, és használható bizonyítékok hiányában nem emeltek vádat ellene.  

Az ügy következtében ugyanakkor elég nagy tisztogatások történtek: a szerzőt kirúgta CAA nevű ügynöksége, majd a brit Casarotto Ramsay & Associates is megszüntette az együttműködésüket. A Dark Horse Comics többet nem hajlandó kiadni a könyveit, továbbá január végén törölték a Coraline egy tervezett brit színházi adaptációját is. Ahogy a botrány dagadt, az Amazon Prime Video Elveszett Próféciák című sorozatának harmadik évadát egyetlen 90 perces epizódra szűkítették, a Disney pedig szünetelteti A temető könyve című filmadaptációjának előkészületeit. A Netflix január 31-én bejelentette, hogy a nagysikerű Sandman: Az álmok fejedelme második évada lesz az utolsó, és a tervezett harmadik évadot törölték.