Rudi Völler, Détári Lajos, Lothar Matthäus. Bremen, Bayern, Frankfurt. Bajszok, frizurák, ikonok. Harmincegyszeres bajnokcsapat (naná, hogy a Bayern München, 2013 óta már a kilencedik címet gyűjtötték be), százezres nézőszám még amikor volt olyan, hogy néző a stadionban, 602 alkalommal pályára lépő játékos (Charly Körbel, Eintracht Frankfurt). A válogatottnak pont annyi vb-címe van, mint az angoloknak, a spanyoloknak meg a franciáknak összesen. A világ egyik legértékesebb és legérdekesebb bajnoksága, a top 4 tagja a Premier League, a Serie A és a La Liga mellett.
A neve Bundesliga, és augusztustól nálunk látható.
Aki szereti a futballt, már látott német bajnokit. Aki még szerencsésebb, élőben is. És az igazán mákosak (vagy elszántak, kinek hogy) Dortmundban láttak meccset, abban a stadionban, amire a katlan szó sportújságírói értelemben vett használatát kitalálták. 81 000 néző, meredek lelátók, telt házas hazai meccsek (2014-19 között a világfutballban nekik volt a legnagyobb hazai átlagközönségük), és iszonyú hangos szurkolás, olyan atmoszférával, mint az angoloknál az Anfielden van, csak kevesebb nótával, mert a németek nem írnak minden játékosról és segédedzőről vicces vagy trágár, mondókaszerű énekeket. Olyan stadion, amiben “tapintani lehet a feszültséget”, amiben a Jürgen Klopp-szerű fanatikus érzelmi vulkánok igazán jól érzik magukat.
A német futball már nem az a gépies robotvircsaft, amit a Hans-Peter Briegelek képviseltek, és már oda az a korszak is, amikor minden rendes magyar taxisofőrnek és csehszlovák teremfutballistának olyan haja volt, mint Mike Wernernek vagy Gernot Almsnak. A modern német futball, már amennyire én meg tudom ítélni, megtartotta ugyan azokat az ún. germán erényeket, amiket a fater generációja könnyes szemmel emlegetett – de még én is fel tudok idézni, például 1986-ból, a mexikói vb-döntőből – azaz #sosenemfeladás, #mindigodatevés, #böcsületesjáték, de meg is haladta őket.
Briegel van előttem, a tízpróbázóból lett futballista, aki csak azért léphetett pályára a német válogatottban, mert a tíz atlétikai versenyszámból a gerelyhajítás és magasugrás nem ment neki annyira. Futni, azt nagyon tudott, kb. 12 centi hiányzott neki a mexikói döntőben, hogy beérje a Maradona zseniális passzával a félpályánál kiugratott Burruchagát, pedig míg az argentin támadónak csak egyenesen kellett loholnia, a sípcsontvédőt mindig is megvetéssel kezelő Hansinak a térfélen keresztben kellett utánarobognia.
Ez az eltökéltség megvan a mai német futballistákban is, de a Bundesligát, mint minden eltibajnokságot, már nem a hazai játékosok dominálják. Az a futball, ami ma a német első- és másodosztályban látható, pont annyira brazilos, mint az olasz, vagy franciás, mint az angol, már ha érthető ez a többszörösen összetett képzavar. A hagyományok persze megvannak, ezeket leginkább a edzők meg a történelmi gyökerek viszik tovább, a Schalke 04 mindig is jó kis hajtós csapat lesz a magyar átlagdrukkernek (a 2. Bundesligában is, ahová csont nélkül estek ki), a Bremen és a Bayern meg a fifikásabb futball hazája.
Háromszáz meccs, mind élőben.
Hogy ez mennyire igaz vagy sem, azt az is megláthatja, aki eddig nem nézett Bundesligát, de mostantól nagyon szeretne. A Network4 három fronton is elkötelezte magát a német topligák mellett. Az ARENA4+-on minden Bundesliga- és 2. Bundesliga-mérkőzés látható lesz, sőt, a Német Szuperkupa és a bajnoki osztályozók is. Az ARENA4 sporttelevízióban nagyon sok meccs kerül képernyőre, de értelemszerűen a párhuzamos találkozóknál választanunk kell majd, mit adunk élőben. Végül a TV4-en azok a rangadók, derbik, sorsdöntő meccsek lesznek elérhetők, amikkel még szélesebb réteget lehet megnyerni a német futballnak.
De ha valamit csinál az ember, akkor csinálja rendesen. Nemhogy először nálunk lesz élőben látható minden találkozó, de a hét minden napjára jut majd valami Bundesliga-kontent, legyen az játékosprofil, stúdióbeszélgetés, elemzés, összefoglaló vagy nosztalgiázás a Bundesliga múltjából. Interjúk, exkluzív tartalmak mennek majd a netre és jönnek a tévébe is, és kiemelt figyelmet fordítunk majd a magyar játékosokra, már csak a múlt miatt is, hiszen Varga Zoltán óta elég sokan hagytak mély nyomot a Bundesliga évkönyveiben, Détáritól Királyon át Dárdaiig. Most a Leipzig a “magyar” csapat Gulácsi Péter, Willi Orban és Szoboszlai Dominik révén.
Szóval jön a Bundesliga a Network4-re és a 2024-25-ös szezon végéig marad is.
És előbb-utóbb a közönség is visszatér majd a stadionokba, hogy a kiherélt álközönséghangot leváltsa a rendes, és lehessen megint úgy focit nézni a kanapéról, mint 2020 előtt. Vagy majdnem úgy, hiszen az online szolgáltatás kínál olyan lehetőségeket és megoldásokat, amilyenekkel eddig itthon még nem találkozhattunk, de a Bundesligának köszönhetően és reményeink szerint a sportközvetítések állandó elemévé válnak. Hamarosan kiderül.
