Didem egy bájos török nő, aki Berlinben él. Textiliparban érdekelt szülei azt hiszik, hogy közgazdász diplomája megszerzésén ügyködik, amelynek birtokában majd átveheti a családi vállalatot, de mi sem állhatna tőle távolabb: valójában divattervezést tanul, mert ez érdekli igazán. Nagybátyja, Ali elvileg azon ügyködik, hogy Didem élete a megfelelő mederben folyjon, de Ali ezt a maga módján értelmezi, és egyrészt szemet huny afelett, hogy a lány a fiújával lakik, másrészt ő szívesen foglalkozik a tervezéssel.

Így kezdődik a Szerelem a Boszporusznál (március 19., 21:00, STORY4) című film, és rövid időn belül beköszönt a bonyodalom is: Didem szülei kíváncsiuk, hogyan boldogul a lányuk Németországban, ezért rászánják magukat a látogatásra. Természetesen a lány pánikba esik, és sürgős megoldást keres arra, hogy ne bukjon le a fiújával. Itt jön a képbe Jakob, a régimódi zenetörténész, aki maga is rászorul a segítségre. Ugyanis egy fityingje sincs, a lakbért is alig tudja kifizetni, a komolyzenei darab iránt pedig, amit ír, nem érdeklődik a kiadó, aminek el szerette volna adni.

Jakob szerencsére kap egy lehetőséget: meg kell írnia egy török zenekarnak a nyár slágerét. Az előképzettsége megvan hozzá, de az ihlet várat magára. Tiszta szerencse, hogy a sors összesodorja Didemmel, akivel gyorsan megállapodnak, hogy a férfi kölcsönadja a lakását a szülők látogatásának idejére, így a nő úgy tehet, mintha ott lakna egyedül, a nő pedig megoldja, hogy ez idő alatt a férfi az isztambuli luxusvillába költözhessen, ami normál esetben a szülei lakhelye. Eleinte minden jól is alakul, de az árulkodó jelek hatására Didem szülei gyanakodni kezdenek, hogy a fiatalok együtt élnek, és ezen a véletlenül meztelenül észlelt Jakob látványa egyáltalán nem segít – szóval kénytelenek lesznek eljátszani, hogy együtt vannak. Arról meg tudjuk, hová szokott fejlődni a romantikus filmekben.

A 2011-es romantikus vígjátékot a ZDF forgatta, pár évvel később folytatása is lett, az Édes, mint a baklava. A női főszerepet Jasmin Gerat, a férfit Tim Bergmann játssza – mindketten sikeres tévés karriert építettek azóta, folyamatosan játszanak hol sorozatokban, hol tévéfilmekben. Bergmann jellemzően rosszfiúsabb alakokat formál meg, mint ez az esetlen zenetörténész, Gerat pedig a Viva zenecsatorna vj-jétől német mozifilmekig mindenfelé megfordult már. Utóbbira jellemzően akkor kerül sor, ha Til Schweiger is játszik benne, többször dolgoztak már együtt – bár nem lehetetlen, hogy egyszerűen Schweiger van ott minden német mozifilmben.