Csütörtök éjjel 01:45-től láthatja a FILM4-en Patrick Süskind Parfüm című regényének filmadaptációját, A Parfüm – Egy gyilkos történetét, amely műfaját tekintve ugyan egy pszichológiai thriller, de valójában közel sem csak ennyi: a film egy sötét és érzéki utazás az illatok világába egy olyan fiatal férfin keresztül, aki látszólag a légynek sem ártana, élete főművének megalkotásához azonban nincs más választása, bizony gyilkolnia kell.
Jean-Baptiste Grenouille egy különleges adottságokkal bíró, a társadalom számára mégis észrevétlen férfi, aki már a születése óta kívülállóként létezik a világban. Grenouille (és talán ez a regény és a film legzseniálisabb motívuma) ugyanis nem rendelkezik saját testszaggal, ami miatt az emberek rendkívül idegenkednek tőle – anélkül, hogy tisztában lennének az okával. A férfi belső vívódása, hogy tulajdonképpen nem is létezik igazán (más szemében legalábbis biztosan nem), arra sarkallja, hogy az illatok rögeszmés kutatásába fogjon. Megteheti, az orra ugyanis zseniálisan működik, megszállottsága azonban szép lassan olyannyira eluralkodik rajta, hogy végül más emberek illatát akarja palackba zárni. Szó szerint.
A film zavarba ejtően jól érzékelteti, mennyire ösztönösen működik a szaglásunk, és milyen mélyen hat a tudatalattinkra. És ez bizony nem fikció: valóban az egyik legősibb és leggyorsabb érzékelési rendszerünk, amely közvetlen kapcsolatban áll az agy érzelem- és emlékfeldolgozó központjaival, főként a limbikus rendszerrel, azon belül is a hippokampusszal és az amigdalával. Ez az oka annak, hogy egyetlen másodperc alatt képes emlékeket, érzéseket vagy akár régi szerelmeket felidézni teljesen váratlan élethelyzetekben és pillanatokban – ami aztán elsülhet jól és rosszul is, attól függően, kit hogy érintenek ezek az élmények. „A szerelmi lírának alig van olyan pengetője, akinek akár csak egynéhány sorából elő ne felhőzne a szeretett asszony illata” – írja Ráth-Végh István Szerelem, házasság című könyvében. „Az egyik ereklyeként őrzi a virágot vagy szalagot, amelynek illata nyomán újból feléje árad az átélt örömök édessége, a másiknak szívébe mar, szabadulni akar tőle és tűzbe veti, mert az illat a soha vissza nem térő múltnak kegyetlen emlékeztetője”.
A szaglás és az ember illata tehát egy létezést meghatározó, erőteljes tapasztalás, amely befolyásolja a körülöttünk lévő világ érzékelését és azt, hogy miként viszonyulunk másokhoz, miközben a saját illatunk szinte teljesen láthatatlan számunkra. Ennek oka az úgynevezett olfaktoros adaptáció: ha egy illat állandóan jelen van, az agy gyakorlatilag kikapcsolja az erre irányuló figyelmet. Ez evolúciós szempontból logikus: ami nem változik, az nem jelent veszélyt, így nem is kell vele folyamatosan foglalkozni. Ezért nem érezzük a saját bőrünk, hajunk vagy leheletünk illatát, kivéve, ha azok valamiért nagyon eltérnek a megszokottól.
Mások illata viszont, legyen az természetes vagy parfümmel kevert, annál inkább hat ránk – sokszor anélkül, hogy tudnánk, miért. A vonzalom, a komfortérzet vagy épp az ellenszenv is gyakran összefügg a másik ember természetes testszagával, amit az immunrendszerünk (pontosabban a HLA-génjeink) különbsége határoz meg. Kutatások szerint ösztönösen azok illatát találjuk vonzónak, akiknek eltérő immunrendszerük van, mert az ilyen genetikai párosítás erősebb utódokat eredményezne. Ezt az agyunk részben az illat alapján szűri ki, anélkül, hogy tudatosulna bennünk.
És itt jönnek képbe a feromonok is. Ezek olyan vegyi jelek, amiket a test bocsát ki, és nem is feltétlenül illatként érzékeljük őket, hanem a fő szaglórendszerünkön keresztül hatnak ránk, méghozzá tudattalanul. Bár az ember vomeronazális szervének létezése – amely az állatoknál a feromonok érzékeléséért felel – erősen vitatott, bizonyos feromonszerű vegyületeket, például a férfiak verejtékében található androsztenont vagy a női hormonok illékony származékait az orr fő szaglóhámja is képes érzékelni. Ezek nem klasszikus értelemben vett feromonok, de befolyásolják a viselkedést, a hormonális válaszokat vagy akár a vonzalom kialakulását. A kutatások szerint például ezek a vegyületek aktiválhatják az agy érzelmi és hormonális központjait – anélkül, hogy tudatosan érzékelnénk bármiféle illatot.
Grenouille tragédiája éppen ebben rejlik: ő kívül esik ezen a rendszerint zsigeri illatkommunikáción. Az emberek nem érzékelik őt, mert nincs szaga, és így alighanem feromonokat sem képes kibocsátani magából, következésképp nem is tud kapcsolódni másokhoz. Ezért próbálja létrehozni a „tökéletes emberi illatot” – azt, amit mindenki imád, amiért rajongani lehet. Az ösztönös és mély szaglásélményt akarja megérteni – és uralni azt. Nem áll meg a virágoknál vagy a fűszereknél: az emberi illatot próbálja lepárolni, azt az érzéki jelet, amit mi csak sejtünk, de nem tudatosan érzékelünk.
Az illat tehát sokkal több mint kiegészítő vagy valami felszínes érzéki játék: az egyik legmélyebb, legállatiasabb és legőszintébb kommunikációs csatornánk. A Parfümben pedig ennél is több: az illat hatalom. Hatalom, ami ha olyan valaki kezébe kerül, aki uralni is képes, akkor már nemcsak érzéseket ébreszt, hanem sorsokat formál – láthatatlanul, de visszafordíthatatlanul.
