Az Álomhotel soron következő epizódjában a jó öreg Marcus Winter menedzser egy pekingi szálloda lakóinak életébe szólhat bele ezúttal, csak a STORY4-re kell kapcsolnia ma délután 5 órakor, hogy ennek ön is tanúja legyen. Az úriembernek, ahogy mindig, most is akad majd dolga rendesen, ugyanis egy esküvő szerveződik a hotelben, amelynek női főszereplője úgy akar hozzámenni választottjához, hogy csak egyetlen személynek felejt el szólni róla, méghozzá az apjának, akinek az áldása nélkül viszont el sem tudja képzelni a jövőjét. Ezt az ellentmondást kéne valahogy feloldani benne, ahogy a férjjelöltben is, aki emiatt (hangsúlyozom, emiatt!) elbizonytalanodik abban, szereti-e még ezek után is a menyasszonyát. A történet bemutat még egy tehetséges harcművészt is, aki meditálni érkezik a szállodába, biztos érdekes szál lesz, továbbá egy művészettörténészt, aki belehabarodik egy, a kínai kultúra iránt érdeklődő férfiba, akinek a hatására maga is a kínai kultúra iránt érdeklődő nő lehet.
A szereplők életébe rendszeresen belefolyó Marcus Wintert, a hotelmenedzsert Christian Kohlund alakítja, aki svájci születése ellenére főleg német sorozatokból lehet ismerős. A most 74 éves színész már nyolcévesen elkezdte pályáját a Die Käserei in der Vehfreude című filmmel, azóta pedig folyamatosan jelen van a képernyőn. Szerepelt a Tetthely epizódjaiban, több Álomhajóban, a Kobra 11-ben, illetve számos Rosamunde Pilcher-filmben is, de a magyar közönség alighanem a Klinika Vollmer professzoraként ismeri leginkább.
Kohlund mindig is büszke volt színházi munkáira, de nem tagadja: a televízió hozta meg számára az igazi ismertséget. „Színészként állandó harcban állsz önmagaddal, hogy úgy tudd biztosítani a megélhetésedet, hogy közben valami különlegeset szeretnél csinálni” – fogalmazott egy korábbi interjújában. Talán ebből a gondolatból ered, hogy a kereskedelmi televíziózást világéletében nem sokra tartotta, ugyanakkor azért azt így is elismeri, hogy ennek köszönheti, hogy bejárhatta a világot és közben arra is maradt ideje, hogy szabadon hódolhasson színház iránti szenvedélyének is.
Az Álomhotel egy a sok tapasztalat közül, amelynek elképesztő népszerűségét köszönheti, és szerinte ez nem valósulhatott volna meg a rendkívül vegyes közönség nélkül, akik rajongták a munkáit. „Meglepőnek tűnhet, de gyakran hallom, hogy azok a menedzserek vagy orvosok, akik kemény tárgyalások vagy egy műtőben töltött nap után hazatérnek, szeretik a könnyed szórakozást, amit ez a sorozat nyújtani tud nekik. A húsz részt már több mint ötszáz alkalommal játszották le csak német nyelvterületen. Még az ismétlések is akár hárommillió nézőt vonzottak a képernyők elé az ünnepek alatt, délután” – idézte fel a színész, aki ma is úgy tekint a sikerre, mint valami kivételes ajándékra az életében. „A siker soha nem magától értetődő, és számomra soha nem is volt az” – mondja, hozzátéve, hogy különösen hálás a mostanra idősebbé vált német közönségnek, amely hosszú évtizedek óta kitart mellette. Bár alapvetően kétkedő természetűnek vallja magát, az évek során megtanulta értékelni mindazt, amit elért.
Az Álomhotel csilivili, gondtalan világa mögött azonban Kohlund személyes világlátása sokkal komorabb képet fest: „nagy szomorúsággal és döbbenettel tekintek a világ jelenlegi állapotára. Pontosan azért, mert átéltem más, jobb időket, amikor még lehetségesnek tűnt a pozitív jövő felé való elmozdulás.” A zene viszont minden fájdalmas gondolatára gyógyír: „Rengeteg erőt merítek a zenéből. Ha jó zenét hallgatok, megnyílik a szívem. Ezért is turnézom olyan szívesen Ina Paule Klinkkel, vagy hallgatok Bruce Springsteent vagy régi Rolling Stones-dalokat. A szép zenének még mindig úgy tudok örülni, mint egy gyerek. Képes vagyok sírni a Nessun Dormán, vagy bármilyen harmonikus zenére boldogságba ringatni magam. Csak a disszonáns zenével vannak problémáim. Hallgatóként inkább harmóniamániás vagyok”.
Az évek során Kohlund szoros kapcsolatot ápolt a természettel és az állatokkal is, és ezek jelentik számára az igazi boldogságforrást. Különleges élményként emlékszik vissza például arra, amikor az Álomhotellel a Tádzs Mahalnál forgathatott napfelkeltekor, teljes csendben, mielőtt a turisták megérkeztek volna. „Ha látod, ahogy az első napsugarak ráesnek a márványra – miközben körülötted teljes a csend és üres minden –, akkor megérzed, milyen nagyszerű is ez a világ” – idézi, és nehéz lenne ezzel vitatkozni még úgy is, hogy halandó ember ritkán kerül hasonló élethelyzetbe.
Kohlund 43 éve él együtt feleségével, a német popénekes Elke Besttel, akit ha teheti, mindenhova magával cipel, nehogy akár egy percet is külön kelljen tölteniük egymástól. A párnak két gyereke született: lányuk, a negyvenes évei elején járó Francesca és 32 éves fiuk, Luca. A színésznek viszont ma már két unokája tölti meg új tartalommal a mindennapjait, és rajtuk keresztül próbálja megtanulni a türelmet és az idő értékének felismerését. „Több nyugalom és több idő. Ez a két dolog az, amelyeket valamennyiünknek meg kellene tanulnia az élettől”.
