Vasárnap este 19:50-kor kezdődik a Zorro álarca című film a TV4-en, amelyben Antonio Banderas egy fekete maszk mögé bújva küzd a spanyol uralom ellen, és szerzi meg magának A Nőt (aki nem más, mint Catherina Zeta Jones). De tudja azt, honnan ered ennek a féktelen harcosnak, Zorrónak a története?
Nos, 1919-ben Johnston McCulley egy olyan regénysorozat megírásába kezdett, amelynek főszereplője egy igazságért harcoló, kalandvágyó hős volt. A férfi feketébe öltözött, szemét maszkkal takarta el, kiváló lovas és mesteri kardforgató volt, aki nesztelenül és gyorsan mozgott az éjszakában. Egyedi védjegye volt, hogy ellenfelei ruhájába – vagy néha húsába – egy „Z” betűt hasított. Kiléte rejtély maradt az ellenségei számára; csupán Zorróként ismerték, amely spanyolul annyit tesz: róka.
McCulley-t az 1850-es évek kaliforniai banditáinak történetei ihlették, egy olyan korszakban, amikor a politikai és gazdasági hatalom fokozatosan átszállt a spanyol és mexikói gyökerekkel rendelkező helyi elit, a californiók kezéből az egyre nagyobb számban érkező angolszász bevándorlókhoz – akik közül sokan az arany hírére, a meggazdagodás reményében érkeztek Kaliforniába. McCulley képzeletét különösen megragadta egy mexikói származású, földbirtokos családba született férfi története: Salomón Picoé, aki ahhoz a helyi, kifinomult réteghez tartozott, amely még Kalifornia amerikai kézre kerülése előtt jelentős hatalommal bírt.
Salomón María Simeon Pico 1821-ben született San Juan Bautista közelében. Apja hivatásos katona volt, aki több kaliforniai helyőrségben is szolgált, köztük Santa Barbarában. A család Kalifornia egyik legtekintélyesebb famíliája volt – Salomón unokatestvérei közé tartozott többek között Pío Pico is, Kalifornia utolsó mexikói kormányzója. Pico életét rengeteg legenda övezi. Ami biztos, hogy 1844-ben földbirtokot kapott a mai Tuolumne megyében, és egyes feltételezések szerint épp ennek a birtoknak az elvesztése vezette őt a bűnözés útjára.
Az 1840-es évek végére Salomón Pico már egyenesen rettegésben tartotta a Dél-Kalifornia útjait járó amerikai utazókat. Gyakran ütött rajtuk lesből a mai Los Alamos környékén fekvő Drum Canyonban, ahol megölte és kirabolta őket – áldozatai közül sokukat soha nem találták meg, nemhogy élve, halva sem. A legismertebb, és talán legmegdöbbentőbb történet szerint levágta áldozatai fülét, és ezekből egy hátborzongató nyakláncot készített magának.
Az 1850-es évek közepén Pico félig-meddig letelepedett Alsó-Kaliforniában, ahol egy bizonyos Alfred Greennek azzal dicsekedett, hogy harminckilenc jenkivel végzett felső-kaliforniai napjai alatt. Nem sokkal később viszont már az alsó-kaliforniai hatóságok elől is menekülni kényszerült, miután 1856-ban egy La Paz-i étteremben leszúrt egy angolt, mert tévedésből azt hitte, amerikai. Pico élete 1860 májusában ért véget, amikor több más törvényen kívülivel együtt kivégezték, sortűzzel.
Salomón Pico története hamar folklórrá nemesült: egy férfié, aki bosszút állt az őt ért sérelmekért, és gerillaháborút vívott, hogy megvédje hazáját a gátlástalan hódítókkal szemben. A néphős státuszt pedig nemcsak tetteinek kegyetlensége vagy bátorsága, hanem az is elősegítette, hogy a spanyol és mexikói származású helyiek – akik addig a térség meghatározó rétegét alkották – egyre nagyobb ellenérzéssel viseltettek az új amerikai hatóságokkal szemben.
Johnston McCulley más legendás banditák alakjával gyúrta össze Pico történetét, és ebből született meg Zorro karaktere is. Hogy a 20. századi amerikai közönség számára is befogadható legyen, a hőst nem az amerikaiak, hanem a korrupt spanyol hatóságok ellen küldte harcba, egy idealizált spanyol gyarmati Kaliforniában. A romantikus történetek mögött tehát egy valós történelmi korszakváltás húzódik meg – egy időszak, amikor földbirtokok kerültek új kezekbe, és alapjaiban változott meg a hatalom szerkezete Kaliforniában. Zorro így nem csupán egy szórakoztató figura lett a popkultúrában, hanem tulajdonképpen egy korszak nyugtalan lelkiismerete is.
